Kik vagyunk?

Hosszú távon és érték alapon gondolkodó üzleti szereplők közösségét építjük 2013 óta a Bridge Budapesttel.

Célunk az üzleti kultúra- és a vezetői szemlélet formálása, egy olyan üzleti ökoszisztémáért, amelyben a tudás és a teljesítmény is számít; ahol nem csak néhány cég elkötelezett társadalmi ügyek mellett, hanem ez jelenti a vezetői normát; és ahol a vezetőknek tudatos, hosszú távú stratégiájuk van arra, mit hagynak hátra maguk mögött. 

Víziónk elérése érdekében több kezdeményezést is indítottunk:

EDISONPLATFORM – Szülői edukációs felület, amelyen keresztül jelenleg 240 gyerekeket fejlesztő, innovatív és tudásalapú szereplőt fogunk össze és ösztönzünk együttműködésre, többek között a jövő generációkért elkötelezett cégekkel. 

VÁLLALHATÓ ÜZLETI KULTÚRÁÉRT Program – A cégek transzparens működését ösztönzi és ismeri el azok számára, akik vállalhatóságra törekszenek és ezért különösen figyelnek a saját integritásukra, a pénzügyeikre, a munkavállalókkal és az üzleti partnerekkel való viszonyukra. 

KÖZÖSSÉGI ÉS TÁRSADALMI ELISMERÉSEK – Több díjat alapítottunk, melyek célja, hogy elismerjük, kiemeljük és bemutassuk azokat a szereplőket, akik kiemelkedőek a saját területükön. Díjaink: Edison100 Különdíjak, Bridge Üzleti Közösségi Díjak, Forbes-Bridge Filantrópia Díj

SZEMLÉLETFORMÁLÓ ÉS TUDÁSALAPÚ KAMPÁNYOK – A tudatos vezetői szerep hírvivői vagyunk, célunk, hogy az üzleti szereplők jobb vezetői döntéseket hozhassanak. Árnyékprogramunkban civil-üzleti, üzleti-üzleti mentorprogramot szervezünk, Booklistjeinkkel perspektívatágításra ösztönző könyveket ajánlunk, a Legacy Lab keretében legacy képzéseket tartunk, vezetői magatartáslistákat készítünk, társadalmi felelősségvállalásra hívunk a Harmadik 1% kampányunkban.

Csapatunk

Bányai Réka

Projektmenedzser

Birinyi Alexa

Projektmenedzser

Detrik Szimonetta

Üzletfejlesztési vezető

Dózsa Edina

Brand menedzser

Dr. Borsos Dorottya

Operatív vezető
Edisonplatform

Hankó Nóra

Projektmenedzser
Edisonkids

Kormos Dalma

Vállalati kapcsolatok és PR menedzser

Nagy Andrea

Projektvezető
Edisonplatform

Pistyur Veronika

Ügyvezető

Szerémi Nóra

Közösségi menedzser
Edisonplatform

Tánczos Edina

Projektvezető
Bridge Üzleti Közösségek

Tűzkő Dorina

Programvezető
Bridge Legacy Lab

Vujevits Julianna

Kommunikációs menedzser

Zana Vera

Projektmenedzser