Írta: Gazsó Orsolya
Két vezető, akik a forprofit világából a nonprofitba csöppentek. Két céltudatos nő, akik összekötik a felelős, hosszú távon és értékalapon gondolkodó civil és üzleti szereplőket, hogy együtt alkossanak maradandót. Két inspiráló nő, akik elindították a Bridge Leaders árnyékprogramot, amely során 8 vállalkozás és 8 Edison100 kezdeményezés párosokat alkotva kapcsolódtak. Két példakép, akik gyermekek és felnőttek mentorai. Két okos nő, akik hálózatokban gondolkodnak. Két kutató, akiket az hajt, hogyan lehet egy-egy helyzet mindenki számára kedvező. Két küzdő, akik egy olyan Magyarországért dolgoznak, ahol az önbizalom alapja a tudás és a teljesítmény. Két boldog nő, akik jókat nevetnek együtt. Két barát, akik nélkül szürkébb lenne a világ.
Pistyur Veronikával, a Bridge Budapest ügyvezetőjével és Veres Ritával, az Edisonplatform vezetőjével beszélgettem.

Gazsó Orsolya: Amikor elolvasták az ismerőseim az Bridge Leaders-árnyékpárosokkal készült interjúimat, megkértek, hogy mondjam már el két mondatban, pontosan mivel is foglalkozik a Bridge Budapest. A két mondatból tizenkettő lett, mert annyi kezdeményezést, civil szervezetet, menő vállalkozást, projektet és embert öleltek fel, hogy nehéz röviden elmondani, kik is vagytok ti. Most rátok bízom a feladatot.
Pistyur Veronika: Dolgozunk rajta, hogy minél kevesebb szóval lehessen elmondani, mivel is foglalkozunk, de valóban nem egyszerű röviden összefoglalni. Az anyaszervezet a Bridge Budapest, egy egyesület, amely 2013-ban indult. Egyik zászlóshajó programja az Edisonplatform.
Az a missziónk, hogy a hosszú távon és értékalapon gondolkodó üzleti szereplők közösségét építsük. Abban hiszünk, hogy versenyképesebb és szerethetőbb lesz az országunk, ha ilyen szemléletű cégekből minél több válik láthatóvá és vállal elkötelezettséget a közös jövőnkkel kapcsolatban. Olyan közeget, amilyen eddig csak a vágyainkban volt.
A Bridge Budapest egy ernyő, egy vállalható üzleti ökoszisztéma: összekötünk egymással eddig ritkán kapcsolódó közösségeket, gyerekeket, szülőket, értelmes munkahelyeket és kompetenciafejlesztő kezdeményezéseket az egész ország területéről, akiknek szerintünk dolguk van egymással. Ezekből a kapcsolódásokból pedig változás születhet. Bocs, ez továbbra sem két mondat volt, és néhol még mindig absztraktnak tűnik. (Nevet.)
Veres Rita: Ha értéket keresünk a világban, és azt szeretnénk, hogy a befektetésünk hosszú távú legyen, akkor egyenes út vezet a gyerekekhez és az Edisonplatformhoz. Azon dolgozunk, hogy a most felnövő generáció az értelmes munka világába csöppenjen bele, a jövőben fontos tudást és kompetenciákat beleágyazzuk a gondolkodásukba. Mindig a jövőre fókuszálunk, felkészítjük a legkisebbeket, hogy felnőttként megtalálják a helyüket a munka világában.
GO: Nem csak szülőket, hanem szakembereket és üzleti szereplőket is bekapcsoltok a munkába. Melyik szektort a legnehezebb meggyőzni a perspektívaváltásról?
PV: Ezekkel az emberekkel nem nehéz beszélgetni. Egyedül a bekapcsolásuk nehézkes egy picit, mert azt szokták meg – főleg a civil szervezetek vezetői –, hogy egyedül vannak, és mindent nekik kell megoldaniuk. Sokszor azért is lassú a folyamat, mert egyesével kell behívni a szereplőket a rendszerünkbe. A bizalom kiépítése az első lépés, azt elérni, hogy merjenek társulni, kapcsolódni, együttműködni, de amikor megtörténik a csatlakozás, onnantól kezdve villámsebességgel születnek a kreatív ötletek.
VR: Azért fókuszálunk erre a három szegmensre, mert hosszú távú hatást csak velük lehet elérni. Mindhárom nagyon sokszínű csoport. Az üzleti vezetők között egyre gyakoribb az igény, hogy valami jót tegyenek hozzá a világhoz, és ne csak negyedéves célokban gondolkodjanak. Abban viszont még bizonytalanok, hogy hogyan lehet ezt hatékonyan csinálni, milyen ügyek mentén, és hol van a munkájuknak legnagyobb hatása. Itt jövünk a képbe mi, ebben tudjuk őket segíteni. A szülők célcsoportja nagy, ott az elérés a legizgalmasabb kérdés, hogy hogyan tudjuk őket megtalálni, mozgósítani. Kitartóan keressük az építőkockákat, lépésről lépésre rakosgatjuk őket egymásra. A harmadik szegmens az innovatív fejlesztők csoportja, az Edison100-as civil szervezetek vezetői, akikkel szintén nagyon izgalmas a munka, mindannyian kiváló szakemberek. Csapatunk minden tagjának egyik legmeghatározóbb pillanata a két évvel ezelőtti díjátadó volt, szinte tapintani lehetett az örömüket és a hálájukat a teremben. Egyszerre volt sírás, tapsvihar és nevetés, azt éreztem, hogy itt valami nagyon különleges dolog van születőben.
Akkor jöttem rá, hogy a civil szervezetek vezetői sokszor vívnak magányos dzsungelharcot. Nagyon jó érzés nekik megmutatni, hogy nincsenek egyedül, támogató közeg veszi őket körül. Ezek az emberek együtt hegyeket tudnak megmozgatni.
GO: Elképesztő, milyen önzetlen és alázatos hozzáállással vezetik a szervezetüket. Szabadidejüket, hétvégéjüket és sokszor életüket áldozzák azért, hogy a gyerekekért tegyenek. Látva alázatos törekvésüket meg szoktatok hatódni munka közben?
VR: Amikor videócsetelek Verával, a kamerán keresztül látom, hogy párásodik a tekintete. (Nevet.) Én is sokszor meghatódom. Készítettünk egy videót az Edisonplatform első évéről, amelyben összefoglaltuk, hogy mit csináltunk eddig. Akárhányszor megnézem, minden alkalommal sírva fakadok. Ilyenkor írok Verának egy üzenetet, hogy ismét megnéztem a felvételt, és ismét eleredtek a könnyeim. (Nevet.)
PV: Nagy síró-rívó csapat vagyunk mi Ritával. (Nevet.) Hihetetlen erő és jószándék van ezekben az emberekben, erejükkel mindent megmozgatnak. Amikor elkezdtük a Bridge Leaders árnyékprogramot, kiderült számunkra, hogy a civil szervezetek irányítói nem vezetőként, hanem sokszor „szolgálóként” definiálják magukat, olyan emberként, aki szolgálatot tesz egy nagyon fontos ügy érdekében. Az ilyen vezetők nagyon eredményesen tudnak dolgozni, és azok a közegek, amiket működtetnek, fantasztikusan érzik magukat a bőrükben. A civileknél a vezető van alul, tényleg szolgáló vezető. Fordított a piramis, mint a klasszikus hierarchiákban. Szeretnénk, ha egyre többen megéreznék, hogy ők is ugyanolyan értékűek, mint például a legnagyobb cégek vezetői, nem csak alárendelten, hanem partnerként beszélgethetnek egymással, és azt is jó lenne elérni, hogy értékeljék saját magukat, és hogy a világ is jobban értékelje őket. Nem csak a nonprofit szektorban, hanem az üzleti szereplőknél is egyre inkább azt tapasztaljuk, hogy az alázatnak, az odafigyelésnek és az empátiának óriási szerepe van a működésben. Nincs égbekiáltó különbség, ráadásul az értékteremtés van a fókuszban mindkét oldalon.
GO: Szolgalelkűséget érzek a ti munkátokban is, számotokra az a siker, ha hozzá tudtok tenni valamit a világhoz. Mindig ennyire háttérbe szorítottátok a saját érdekeiteket?
VR: Mindkettőnkben erősen benne van, hogy jó dolgokat hozzunk létre, teremtsünk olyan helyzeteket, kapcsolatokat, amiben mindenki jól érzi magát. Viszont az egész mögött megjelenünk mi is, vezetőként. Sokszor pont ezen dilemmázunk Verával, vajon mennyire érdemes magunkat megmutatni, nem kellene-e sokkal jobban a háttérben tevékenykednünk. Semmiképp sem akarjuk azt éreztetni, hogy csak mi vagyunk a frontvonalban, mert nagy csapatmunka a mienk. A küldetésünkkel nem magunkat szeretnénk fényezni, az a célunk, hogy akár a generációkon is túlmutató dolgokat hozzunk létre.
PV: Arról is szoktunk beszélgetni Ritával, vajon normális-e, hogy rengeteg energiát felemésztve azzal foglalkozunk, hogy mit hagyunk hátra magunk mögött. Ez egy picit becsípődés is, és természetesen ott van az egónk is mögötte. Az, hogy elképesztő mennyiségű pozitív energiát ad a munkánk. Jó ügyekkel, jó emberekkel vesszük magunkat körül, ennél önzőbb dolgot elképzelni sem tudok. (Nevet.) Amikor ezen a buborékon kívül találkozom a világgal, néha elég rosszul viselem. Rita és én egy alternatív valóságban élünk, főleg olyan személyekkel találkozunk, akik motiváltak, értékvezéreltek, akik céltudatosan csinálják a dolgukat. Sokszor megkapom az ismerőseimtől, hogy hamis a kép, amiben létezem, és hogy az élet tele van enervált és negatív emberekkel. És persze nem vagyunk naivak, pontosan értjük, tudjuk, hogy van a buborékon kívül is élet. Úgyhogy becsapós is ez a helyzet, amiben működünk, ezért muszáj időnként megállnunk, kitekintenünk és kijelölnünk a saját határunkat, hogy ne vesszünk el teljesen a flow-ban. Ez egy nehéz egyensúly. De az is lehet egy stratégia, hogy megpróbáljuk a buborék méretét növelni, és így hatással lenni. Mi ezt az utat választjuk.
GO: Pont ezt éreztem, miközben meséltetek, hogy mennyire szerencsések vagytok, hogy a legpozitívabb és leginspirálóbb emberekkel veszitek magatokat körül. Nagyon sokat lehet tőlük tanulni.
VR: Igen, valóban nagyon izgalmasan nyílik ezektől a személyektől a világ, fantasztikus velük dolgozni. Amikor ma reggel készültem az interjúra a zuhany alatt, elgondolkodtam a Verával való együttműködésünkről, a közös történetünkről és a Bridge Budapest előtti életemről. Az egyik dolog, amit megfogalmaztam magamban, hogy mindig erős volt bennem a társadalmi szándék, hogy jó és hasznos ügyért dolgozzak. Az előző munkahelyemen is ezt csináltam, csak ott mások voltak az arányok, most főállásban tehetek az emberekért, és ez nagyon feltölt. A másik nagy felismerésem pedig az, hogy Verával nagyon túlbonyolítjuk a dolgokat. (Nevet.) Mindent túlagyalunk és túlaggódunk, de rájöttem, hogy ennek megvan az előnye is: komplex problémákon is tudunk gondolkodni. Az egész társadalmat érintő kérdések, mint például a gyerekek jövőre való felkészítése, mindig komplexek. Nem lehet 3 lépéssel megoldani.
Bennünk pedig megvan az igény, hogy előresegítsük a változásokat, azok motorjává váljunk, és ha jó partnereket választunk magunk mellé, akkor azt érzem, bármire képesek vagyunk. Nagyfokú kreativitással és a szálak ügyes összekötözgetésével nagyon izgalmas dolgokat tudunk létrehozni.
Verával sok hasonlóság van köztünk, de ugyanannyi különbözőség is. Az biztos, hogy könnyebb olyanokkal együtt ötletelni, akik mindig bólogatnak, és azt mondják, hogy „én is pont erre gondoltam”, de azt már megtanultam, hogy nem a homogén közösségek tudnak nagyot dobbantani. Nemrégiben elkezdtem egy Gestalt képzést, és megtanultam, hogy az fontos, hogy a különbözőségeinkkel együtt tudunk jól lenni a másikkal. Ez leírva könnyű, az életben nehéz. Van, hogy felgyülemlik köztünk a feszültség, de megtanultuk, hogy addig kell masszírozni a problémát, amíg ki nem jövünk belőle. Ha sikerül, akkor sokkal jobb eredményre jutunk, és sokat tanulunk egymástól. Verának komplex navigációs rendszer van a fejében, egy olyan térkép, amivel nagyon kevés ember rendelkezik a világon. Nagyon hálás vagyok neki, hogy miután felmondtam az előző munkahelyemen, felhívott, hogy dolgozzunk együtt. Kivettem a szívem az egyik helyről, és csak szépen lassan tudtam máshova igazán odaadni. Vera kitartó volt, hagyott nekem időt, hogy el tudjam engedni az előző életemet. Az Edisonplatform már a “közös gyermekünk”.
PV: Különleges helyzet, amiben Ritával vagyunk, ugyanis a közös munka előtt mindketten elsőszámú vezetők voltunk a magunk közegében, most pedig együttműködünk, sőt barátok is lettünk. Mindketten ismerjük a másik gyenge pontjait, tudjuk, hogy melyikünknél mikor és hogyan szakad el a cérna, kit mi nyomaszt. Jól tudjuk egymást támogatni, és megtermékenyítőleg is hatunk a másikra. Nagyon sokat tanultam Rita alaposságából. Én vehemensebb típus vagyok nála, szeretek azonnal fejest ugrani egy új ötletbe, rögtön kipróbálni és csinálni. Ez tud jó is lenni, de rosszul is elsülhet, mert rengeteg kísérletezéssel jár, ami elfárasztja a csapatot. Ritának köszönhetően az alaposabb végiggondolás és tervezés miatt a próbálkozásaink száma csökkent, így hatékonyabb és eredményesebb lett a munkánk. Mindkettőnk valamilyen szempontból csodálja a másikat, de ebből a kapcsolatból nagyon sokat megtudunk magunkról is. Én például félek a kutyáktól, de Rita kutyusának képét kitettem a családi fotóim mellé, mert ő lett az én terápiás állatom. Medve az egyetlen kutya, akivel egy légtérben tudok tartózkodni, és még az irodába is bejöhet. Ritának és nekem is az az élményem, mintha nem csak két éve lennénk barátok. Ugyan mindig figyeltük egymás professzionális életét, tudtunk egymásról, hallgattuk egymás előadásait, olvastuk az interjúkat, de csak tisztes távolságból vizsgálgattuk egymást. (Nevet.) Ugyan a jelenlegi munkánk jelentős része a bizalomra épül, ám egyikünk közelébe sem könnyű férkőzni. Nem volt rövid folyamat a kapcsolatépítésünk, lépésenként haladtunk előre, de hátra szerencsére egyszer sem léptünk.
Ez egy felnőttkori barátság, amelyben nagyon izgalmas benne lenni, néha rá is csodálkozom, hogy ez tényleg megadatik?
GO: A vállalkozói mentalitás fejlesztését már a gyerekeknél elkezditek, ott van pl. a Bridge Bizniscool vagy az EdisonKids. Amikor ti voltatok gyermekek, milyen képetek volt a cégvezetőkről, az üzletemberekről?
VR: Semmilyen. Gyermekkoromban Gerald Durrell szerettem volna lenni, ugyanis állatvédő és természetszerető voltam mindig is. Vera ebben sokkal tudatosabb volt nálam, majd biztos mindjárt elmeséli, hogy már tizenévesen Figyelőt olvasott. Én annyi idősen még csak a fagyifajták között válogattam. (Nevet.) Amikor elkezdtem dolgozni, akkor kezdtem kiélezett antennákkal figyelni a vezetést, aztán az élet és a motivációm elég hamar rágördített a vezetői útra.
PV: Nekem a vezetők mindig is izgalmasak voltak, és tényleg olvastam Figyelőt már általános iskolás koromban, de nem azért, mert odavoltam a gazdaságért, hanem azért, mert mindig a nagyobb kép érdekelt. Fantasztikus átlátni, hogy mik a folyamatok, mi mire hat és hogy mi a trend. Még egy interjúban sem mondtam el, hogy számomra Jaksity György volt az az üzleti szereplő, aki nagyon meghatározta a nézőpontomat, teljesen lenyűgözött, hogy valaki érti, mik történnek a világban, képes arra, hogy megmondja, mi vár ránk a jövőben, látja a nagyobb képet. Egyszerűbb dobozokban gondolkodni, és én magam is könnyebben rakom össze a képet és keresek mintázatokat, ha vannak dobozok, de a végén mindig kiderül, hogy a világ a dobozoknál komplexebb. A zoomolásunk mértékétől függ, hogy mikor látjuk meg a teljes képet és mikor a leegyszerűsítettet. Engem gyermekkorom óta az előbbi vonz. A gimnáziumban rámragadt egy vicces becenév is, a Veronika Picture. (Nevet.) Ez persze átok is, hogy mindig a komplex kép érdekel, mert néha jobb lenne csak egy dologra fókuszálni, és nem törődni azzal, hogy hosszú távon mi hogyan hat.
A Covid megerősítette, hogy nem a számok a rendezőelvei a hosszú távnak, hanem az értékek, és azok nem változnak egy járvány hatására sem.
GO: Most már világos, mitől ilyen sokszínű a Bridge Budapest. Nem csak attól, hogy bevontok a projektekbe többek között cukorbeteg vagy hátrányos helyzetű gyermekeket felzárkóztató civil szervezeteket, gondolkodó körötökbe meghívtok Z generációs fiatalokat, művészeket és pszichológusokat is, hanem attól, amilyenek ti vagytok. A személyiségetek színesíti igazán a BB-t.
PV: Ez a fajta sokszínűség szerintem a legtöbbünkben benne van, a kérdés az, megtaláljuk-e annak a lehetőségét, mozgásterét, felhatalmazását, hogy éljük és használjuk. Szerencsén is múlik sajnos ma még, azon, hova születünk, honnan indulunk, hol és hogyan kapunk esélyt.
VR: Vezetőként tudni azt, hogy lenyomatot hagy a lelkünk a csapaton, a dolgokon, amiket létrehozunk, óriási dolog. És persze hatalmas felelősség.
GO: Vera minden év végén készít vágytérképet. A Bridge Budapestnek egyik alapértéke a hosszú távú gondolkodás. Milyen vágyaitok vannak a jövőt tekintve?
PV: Ez nehéz kérdés, mert ennek kapcsán sok személyes dolog kavarog bennem, amit ritkán osztok meg nyilvánossággal, most sem fogom. (Nevet.) Ami a professzionális életemet illeti, szeretném, ha a Bridge Budapest által összefogott közösségek még inkább megerősödnének, és hogy minél kevesebb mondattal lehessen elmondani, mi a küldetésünk. Már javulunk ebben, de még mindig nem tartunk ott, hogy az ismerősöd ne azt mondja, hogy „jó-jó, már hallottam róluk, de mit is csinálnak?!” Nagyon szeretném, ha egy olyan szervezetté válnánk, amit egyre többen egyre jobban értenek. Sok dolgunk van még, mert egy hosszú távú, viszonylag absztrakt terven dolgozunk, és az idei évnek pont az az egyik kihívása, hogy hogyan tudjuk a munkánkat olyan egységekre bontani, amelyek által átláthatóbbak lehetünk. Azt is világossá szeretnénk tenni, hogy minden egységünk ugyanarról szól, csak máshogy keretezve, máshogy formálva. A Bridge Leaders árnyékprogram is egy ilyen elem, amiben ugyanúgy benne van minden, mint a többi projektünkben.
VR: A Bridge Budapest és az Edisonplatform kapcsán a folyamatos építkezés a vágyam, már jövőre és az azutáni évre is vannak ambíciózus terveink.
Jó látni a fejlődést, szeretem nézni, ahogy épülnek a dolgok, érezzük, hogy egyre inkább kézzel fogható dolgokban érik be a munkánk.
A tanulás is erősen jelen van az életemben, szeretnék folyamatosan fejlődni mind a hivatásban, mind a magánéletemben. Emellett fontos, hogy mindig mellettem legyen a természet, Medve, a festés, belőlük épülök fel, és mind meghatároznak. A nagyon hosszú távú álmomban az is benne van, hogy ha megöregszem és visszavonulok, akkor állatokkal foglalkozzak. Elárulom, hogy közös vágyunk is van Verával, idén szeretnénk lazábban kezelni a dolgokat, mint eddig, mert mindketten hajlamosak vagyunk véresen komolyan venni mindent. Ez nagyon fárasztó tud lenni és sokszor felesleges is. Most azon gondolkodunk, hogyan lehetne a felelősséget egy kis lezserséggel vegyíteni, úgy, hogy közben a saját egyensúlyunk is megmaradjon. (Nevet.)