Akinek a hazája a legfontosabb

Írta: Bus István

Hampuk Richárd a Person kommunikációs ügynökség és a BeTone „podcastgyár” tulajdonosa. (A Person épp most fuzionált a ,Red Lemonnal.) A vállalkozó a ,Vállalható Üzleti Kultúráért kezdeményezés Nagykövete, a ,Bridge Budapest támogatója. A szervezet nyári, közös fotózásán mindenki kiválaszthatott magának egy értéket, amelyet a pólójára nyomtattak. Hampukon ez a szó virított: „Hazaszeretet”.

Bus István: A póló, amit felvettél a nyáron a Forbes-fotózásra, a számodra legfontosabb értéket mutatta meg. A hazaszeretetet.

Hampuk Richárd: Nekem azért jutott eszembe a hazaszeretet, mert sokszor megkapom azt a kérdést, hogy miért nem megyek el külföldre. Akár az Egyesült Államokba, akár Nyugat-Európába. És hogy ott biztosan sokkal többre vihetném. És egyszer csak elkezdtem gondolkodni, hogy tényleg, miért nem megyek? Beszélek nyelveket, jól berendezkedem bármilyen kultúrában. De rájöttem, hogy szeretem ezt az országot, és szeretném, hogy még jobb legyen.

BI: Mi az, amit különösen kedvelsz benne? Lesz a válaszodnak politikai felhangja?

HR: Az én hazaszeretetemnek semmi köze a politikához. Az egy adottság, hogy én ebbe az országba születtem. És lehet ezt nem szeretni, meg lehet fújolni – viszont lehet úgy is hozzáállni, hogy a hazaszeretet az én szuperképességem, és hogy ezzel fogok valamit kezdeni. Imádom ezt a kultúrát, szeretem Magyarország természeti adottságait. Szeretem az építészeti remekműveit. És szeretem az embereket, akik itt élnek. Persze engem is érnek atrocitások, negatív tapasztalatok – de ez mindenhol a világban megtörténik az emberrel. Pozitívan állok a hazámhoz, és a lehetőséget látom abban, hogy belőle én, mint egy gazdasági szereplő, egy kicsit jobbat hozzak ki.

BI: Ha ismered az egyéb kultúrköröket, meg tudod mondani, mi az, amit jobban tudunk? Egyáltalán: tudunk-e többet bármelyik nemzetnél? Vagy csak mást?

HR: Mást tudunk. Minden nemzetben van potenciál, hogy jobb legyen a másiknál – csak a benne élő polgárokon múlik, sikerül-e felemelni a hazájukat. Nekem arról szól a hazaszeretet, hogy itt is lehetek sikeres. Sőt: innen is lehetek nemzetközi szinten is sikeres. Persze simán elképzelhető, hogy máshol fogok élni. Csak nem felejtem el, honnan indultam. És a gyökereim ide fognak visszahozni, Magyarországra.

BI: Térjünk rá a konkrétumokra: mit tudsz ezért tenni?

HR: Európai módon élek. Nyitottan, tisztességesen. Másfelől nélkülem is egyre fontosabb lesz minden üzleti szereplőnek a saját országa, hiszen a koronavírus-járvány is sokat változtatott a világon. A globalizáció helyett a lokalizáció került a fókuszba. Látjuk, hogy az összes nemzet azon küzd, hogy megoldja a saját maga ellátását. Akár az egészségügyi beszerzésekkel, akár egészen más területeken. És ez nekünk, üzleti szereplőknek is fontos és átgondolandó: hogy magyar beszállítóktól vásárolunk. Én erre is figyelek, amikor az üzleti partnereket választjuk. Bár a vírus nem fogja átalakítani a közgondolkodást és áthuzalozni az agyakat, de lesz néhány dolog, ami megváltozik. A beszállítási láncok minden bizonnyal rövidebbek lesznek, és közelibb helyekről fogunk vásárolni, nem pedig mindent Kínából.

BI: Miért jó még Magyarország?

HR: Nagyon szeretek túrázni, felfedezni a vidéket. Jöhet bármikor a Mátra, az Őrség, vagy akár a Zselic. A titkos tippem éppen ez utóbbi. Csodásak az erdei.

BI: Nemcsak a magyar, de az amerikai dolgokhoz is hozzátettél. Önkénteskedtél az Obama és Hillary Clinton elnökválasztási kampányában. Miért?

HR: Mert tanulni szerettem volna. Egyébként a Trump-kampányban is ott lehettem megfigyelőként egy napot.

BI: 2:1. Ez egyfajta értékválasztás a részedről?

HR: Tény, hogy az Obama-féle politika közelebb állt hozzám, mint a republikánus jelölteké. De az a kérdés, honnan nézzük. Innen azért egy demokrata párti jelölt még mindig sokkal jobboldalibb, mint a magyar politikai koordináta-rendszerben. És alapvetően nekem nincs is politikai értékválasztásom. Én egy kapitalista, centrális erőtérben mozgok, ha politikáról van szó. Hiszen üzletember vagyok, és inkább ez határozza meg a gondolkodásomat. Viszont 2012-ben szimpatikusabb jelölt volt Obama, mint Mitt Romney. És nagyon érdekelt, vajon miért van ennyi önkéntes Obama mellett.

BI: És miért?

HR: Nekem az volt az előfeltételezésem, hogy olyan image-et építettek fel neki, mint egy rocksztárnak. És ki ne akarna mondjuk Madonnának kampányolni, hogy ha lehetőség van arra, hogy elmondhassa magáról, hogy Madonnával dolgozott együtt? Ezzel szemben azt tapasztaltam, hogy sokkal inkább az volt a motivációja az önkénteseknek, hogy Obama azokat az értékeket képviselte a politikájában, amelyek nekik fontosak voltak. A másik érdekes tapasztalatom az volt, hogy digitálisan sokkal fejlettebbek voltak, mint a republikánus párt. Az Obama-kampányban 50 ember dolgozott a digitális adatok elemzésén, a Romney-kampányban pedig összesen öt.

BI: Neked mi volt a dolgod?

HR: Önkéntes voltam Ohio államban, több irodában is. És mindent csináltam. A fénymásolástól kezdve a telefonhíváson keresztül bármit. Egyszer a leendő First Lady sajtótájékoztatójának szervezőmunkájába is belefolyhattam.

BI: Négy évvel később, Hillary Clinton mit szúrt el?

HR: Sokkal kevésbé volt szervezett az Obama-kampányhoz képest. Ebből a szempontból nekem egy csalódás volt. Míg Obama kampánya alulról szerveződött, Hillary Clinton a Demokrata pártra épített. És ez látszott is. Míg az Obama-kampányban 2,2 millió önkéntes volt, addig a Hillary-kampányban olyan 5–700 ezer.

BI: Meglepett Trump győzelme?

HR: Bizonyos szintig meglepett – miközben már menet közben is éreztem a fentiek miatt, hogy elég necces a helyzet. Így a választási buli elején fesztiválhangulat volt, a végén meg az egész egy ravatal lett.

BI: Trump győzelme mit jelentett neked? Hogy a világ az entrópia küszöbére jutott? Vagy csak egy érdekes választási eredmény?

HR: Próbálom ezt kampánytechnikai és stratégiai szempontból megközelíteni. Ez most furán fog hangozni, de Trump valójában ugyanazt a taktikát és stratégiát követte, amit Obama. És az működik. Mert nem a többség szavazott Trumpra, hanem nagyon jó taktikával behúzott olyan embereket a választáson, akik eddig az elmúlt 12–16 évben nem szavaztak egyáltalán. Ugyanazt csinálta Obama a feketékkel, amit Trump az alsó-középosztálybeli fehér férfiakkal.

BI: Magyarországról soha nem kerestek meg, hogy kamatoztasd ezt a tudásod?

HR: Dehogynem. Az összes párt megkeresett az Obama-kampány után, hogy segítsek nekik. De Magyarországon nem akkora üzlet ez, hogy megérje vele foglalkozni.

BI: Az ember azt gondolná, hogy dől a lé.

HR: Hát, biztos van az a szint. De kampánytanácsadóként nem akkora üzlet. És nem olyan fejlett a magyar köz- és üzleti élet, hogy ha én egyszer dolgozom egy pártnak, akkor onnantól ne azt gondolják, hogy velejéig át vagyok itatva azzal az entitással, és az összes nézetem vele azonosul.

BI: Viszont mégis vannak szigorú elveid és értékválasztásaid – különben nem lennél a Bridge Budapest tagja.

HR: Így van. A nyitottság nagyon fontos a számomra. Egész életemben – úgy a privátban mint a bizniszben – elfogadom a másikat. Tök’ mindegy, milyen a szeme vagy a bőre színe, a vallása, a politikai beállítódása – elfogadom, hogy ő más, mint én. Máshogy gondolkozik, de arra fókuszálok, amiben ő hozzá tud adni az én életemhez. A vállalataimban is alapvető követelmény a transzparencia. Nincs olyan kérdés, amit nem kérdezhet meg egy kollégám – legyen az üzleti, vagy pénzügyi adat, bármi. Persze van olyan, amire adott időpontban még nem lehet válaszolni, mert mondjuk titkos információ.

BI: Ha valamit nem tudsz, azt bevallod?

HR: Persze. Több dolog van, amit nem tudok, mint amit tudok. Úgyhogy ez nem kérdés.

BI: Régebben keményebben kezelted a kollégákat, de azóta, ahogy olvastam, elég fontos önismereti úton mentél végig.

HR: Szerencsés vagyok, mert a szüleimnek és a zenének köszönhetem, hogy az önismeret, mint fogalom, létezett a számomra. Amikor valamilyen problémám volt, mindig megnéztem, mit tehettem volna másként. Ugyanez van a cégépítés kapcsán is. Nem tanítják semmilyen egyetemen, hogyan kell a nulláról felépíteni egy csapatot, hogyan kell őket motiválni és vezetni, hanem mintákat hozunk az életből. Én az autokrata modellt hoztam. De közben változott a világ, és változnak az emberek is. És azt is bebizonyították, hogy nem ez a leghatékonyabb módja a vezetésének. Nekem csak olyan üzletem van, ahol a „people business” működik, tehát emberekkel hozunk létre valamilyen szolgáltatást vagy terméket. Ezért nekem nagyon fontos, hogy megtanuljam, hogyan kell velük jól bánni. Ez nem azt jelenti, hogy mindenkit cirógatok. Csak nem mindegy, hogy milyen keretrendszer az, amiben dolgozunk. Meg kellett tanulnom – és a mai napig tanulom –, hogy nagyon kevés dologhoz értek, ahhoz képest, ahány emberünk van. Meg kellett találnom azokat az embereket, akik képesek önállóan gondolkodni és döntéseket hozni, és vállalni értük a felelősséget. Mert az autokráciának ez a nagyon nagy árnyoldala, hogy kiölöd az emberből a felelősségvállalás és az önállóság képességét.

BI: Éppen mostanában jelent meg egy cikk, amely arról szól, hogy a CIA igazolta először tudományosan, hogy a közösségi intelligencia szintje magasabb lehet, mint az egyes emberek által a közösbe „bedobált” intelligencia.

HR: Igen. Csak a posztszocialista országnak van egy árnyoldala: nem ezt tanultuk, nem ezt láttuk.

BI: Ezt mikor fogjuk kinőni? Meg az összes kádári szorongást?

HR: Szerintem a mostani fiatal szülők gyerekei is hordozzák, és majd a következő generáció lesz képes arra, hogy elfogadja, tényleg nincs azzal baj, ha máshogy gondol valamit. Hogy nincs baj, ha kérdezek valamit. Mert a suliban én is azt tanultam még, hogy ne kérdezzek a tanártól. Hogy mit képzelek én, hogy máshogy gondolom. Vagy, hogy mit gondolt a költő…

BI: Te tudatosan javítasz magadon?

HR: Nagyon sokat dolgozom ezen. Azt nem mondom, hogy könnyen megy, és vannak nagyon fájdalmas hullámvölgyek. Főleg, amikor a saját hibáimmal és gyarlóságaimmal kell szembenézni. De ha felszínre kerül bármi probléma, én annak már örülök – mert szembe nézhetek vele. És akkor a környezetemnek is jobb lesz. Ez azért fontos tanulság, mert a csapatom akkor lesz jó, ha én is jól vagyok.

BI: Hogy jobb ember legyen valaki, abban nagyon sokat segít, ha szülővé válik. Te miben változtál meg a fiad születése óta?

HR: Tudatosabb lettem. A prioritási listámon a gyerek lett az első. Rájöttem, mi az, ami tényleg fontos az életben, és mi az, amin eddig pörögtem, és valójában tök érdektelen.

BI: És mi?

HR: A bizniszt eddig nagyon-nagyon túltoltam; napi 24 órában képes voltam dolgozni. Most meg már az van, hogy vacsorára, fél nyolcra otthon vagyok, bármi történjék is. És imádom. Rengeteget ad, nagyon feltölt, és tényleg fantasztikus.

BI: Lágyabb lett a személyiséged?

HR: Az üzleti életben nem. Bár ott sem érzem magam predátornak. Igyekszem partneri viszonyt ápolni. Abban hiszek, hogy így lehet együttműködni.

BI: Azzal kapcsolatban, hogy túltoltad a dolgot: sokan önmagukat kizárólag a munkájukkal azonosítják. Ez mekkora hiba?

HR: Az emberek sikeresek szeretnének lenni, és pozitív visszajelzést kapni a környezetükből. És sokszor azt gondoljuk, hogy ezt csak akkor érhetjük el, hogy ha a munkánkban sikeresek vagyunk, és valami hatalmas dolgot hozunk létre. És tárgyi javakra konvertáljuk a megkeresett pénzt. Szerencsére nem vagyok tárgyfüggő. Az utazások motiválnak, de ott sem azért hajtok, hogy elmehessek valahová jövőre. Nekem az alkotás, ami nagyon fontos. Viszont itt is meg kellett találnom a balanszot, hogy ne égessem ki magam. Sokan azt gondolják, hogy ha egy kicsit kevesebbet dolgoznak, akkor azonnal a süllyesztőbe kerülnek. De aki jó, az kihagyhat akár egy évet is, akkor is lesz munkája. Viszont sokkal jobban fog teljesíteni, ha rátalál önmagára. Egy jó főnök sosem gondolja azt, hogy neki az a jó, ha a beosztottja ott hal meg szívrohamban az asztalnál. Arra van szükség, hogy hosszú távon építhessünk rá. Ahhoz meg az kell, hogy élvezze az életét.

BI: Mi az alkotás számodra? Egy kampány is akár?

HR: Én a cégekre tekintek úgy, mint alkotások.

BI: Céged, a Person éppen most egyesült a Red Lemonnal. Ez a koronavírus-járvány szülte kényszer?

HR: Nem. Tavaly novemberben kezdtünk el tárgyalni a fúzióról. Emögött az van, hogy szerettem volna továbblépni az „üzletemberképző iskola” következő szintjére. Ehhez pedig, hitem szerint, többen jobbat tudunk létrehozni, mint én egyedül. A Personnak egyszemélyes tulajdonosa voltam, és éreztem, hogy ha lennének tulajdonostársaim, még jobbak tudnánk lenni, hiszen nem minden rám hárulna. Már két évvel ezelőtt elkezdtem gondolkodni, hogy lehet ezt meglépni. Próbálkoztam házon belül kinevelni valakit. Nem sikerült. Hajagos Ritáékkal, a Red Lemonnal éreztük úgy mindketten, hogy ez hosszú távon jó együttműködés lehet. Novemberben elkezdtük a tárgyalásokat, és az igaz, hogy a COVID mindezt felgyorsította, de nem az van a háttérben, hogy amúgy is rosszul teljesítettünk. Mindkét cég stabil és nyereséges, mióta megalapították. Ráadásul szuper hangulat van a Red Lemonnál, és nagyon imádom, hogy ezt behozták a képbe. Inspiráló.

BI: Szerinted mi lesz a COVID-19 vége?

HR: Arról már beszéltem, hogy szerintem a beszállítói láncok rövidülni fognak. Arra viszont kíváncsi leszek, hogy politikailag hogy alakul át a világ. Az látszik, hogy mindenhol mozgolódás van. Nézd meg Kínát és az USA-t… Üzletemberként az a feladatom, hogy a változásra a legjobban reagáljunk.

BI: Ki lesz az USA következő elnöke?

HR: Hú, bakker. Ez nagyon nehéz kérdés. A közvélemény-kutatások alapján azt mondom, hogy Biden fog nyerni. De ha nyer is, nem nagy százalékkal. Ám annyira bizonytalan az egész világ, hogy simán behúzhatja Trump a végén.