Az oktatás, az egészségügy, a környezetvédelem csak akkor működik, ha megteremti a működéséhez szükséges pénzt

Lehel Zsuzsanna a Felelős Gasztrohős Alapítvány igazgatója, szuperereje pedig, hogy meg tudja hajlítani az időt. Egy apró és fiatal szervezet vezetőjeként kollégáival azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy felhívják a figyelmet a környezettudatos, felelős étkezés és vendéglátás fontosságára. Az elmúlt néhány évben egyre szélesebb körhöz érnek el edukatív, szemléletformáló tevékenységükkel és Fenntartható Vendéglátóhely minősítési programjukkal. Patai Krisztina, a Future Talents Consulting alapítója, a „work smarter not harder” alapvetésében hisz. Fejvadászként és executive karrier-coachként is az a célja, hogy mindenki a neki leginkább megfelelő helyre kerüljön, azaz minél több elégedett munkavállaló legyen az országban. Vallja, hogy szakma és magánélet egyensúlya létkérdés, és hogy a teljes és örömteli élet az önmegvalósításnál is fontosabb lehet. Kettejüket a Bridge Budapest Árnyékprogramja kötötte össze azzal a céllal, hogy hidat képezzenek az üzleti és civil szféra között. A program során látszólag két távoli terület vezetői kapcsolódnak és inspirálódnak egymás vezetői tudásából, dilemmáiból és tapasztalataiból.

Mi az a tulajdonság, amiről nem is gondoltátok volna, hogy közös bennetek, de a közös munka során kiderült, hogy nagyon is az?

Kriszta: Fura lesz, amit mondok, főleg, hogy tulajdonképpen ez egy negatív tulajdonság, de szerintem mindketten kishitűek vagyunk.

Na ha valamit, ezt biztosan nem gondoltam volna rólatok…

Kriszta: Pedig így van. Lehet persze, hogy nem a kishitűség a legjobb szó, talán a szerénység megfelelőbb – bár ez főleg inkább Zsuzsira igaz, rám elsőre senki nem mondana ilyet. Mindenesetre én úgy vettem észre, hogy mindketten jóval többre vagyunk képesek, mint azt először gondolnánk magunkról, azaz sokkal több potenciál van bennünk, mint amennyit hajlamosak vagyunk feltételezni magunkról.

Zsuzsi: Egyet kell, hogy értsek (nevet), könnyebb lenne, ha nyomulósabbak lennénk, nekem ráadásul határozottságban is bőven lenne hova fejlődnöm. Annyival egészíteném még ki a dolgot, hogy mindketten kis csapatot vezetünk óriási lelkesedéssel és nagy elhatározással, tyúkanyóként terelgetve a kollégákat. Ez az odafigyelés szerintem egy viszonylag kevéssé értékelt vezetői tulajdonság, de szerintem nagyon fontos, és azt hiszem, mindkettőnkben ott van. 

Akár vezetőként, akár emberileg: mi volt a legfontosabb dolog, amit a másiktól tanultatok a Bridge Árnyékprogram során? 

Zsuzsi: Engem nagyon megfogott Kriszti őszintesége. Sokszor kaptam tőle konstruktív visszajelzést, amiben különösen tetszett, hogy nem kertelt, nem körülírt, hanem érthetően és egyenesen megmondta, amit gondolt. Nagyon szeretem a hatékonyságot, és kevés ennél hatékonyabb dolgot tudok elképzelni. A másik, hogy mióta látom Krisztát és azt, hogy milyen a fellépése, azóta próbálok ebből valamit én is ellesni. Határozott, viszont nem sok, és minden körülmények között komolyan kell venni. 

Kriszta: Nekem nagyon inspiráló Zsuzsi működésében az, hogy amellett, hogy mindig szívesen fogadta a kritikát, van benne egy kellő adag önérzet és büszkeség is mindazzal kapcsolatban, amit elértek. Hogy mindig vissza tud nyúlni ahhoz, hogy igenis civilként meg kell veregetni a saját és a munkatársak vállát, amikor mérföldkő van, és hogy van mire büszkének lenni. Én hajlamos vagyok arra, hogy elfelejtsem ezeket, néha talán katasztrofizálok is, és elfelejtem, mi az, amiért hálás lehetek. 

Mik azok a skillek, amiket szívesen kölcsön vennétek a másiktól, ha lehetőség lenne erre?

Kriszta: Sok van. Zsuzsi nagyon stabil, önreflexív és strukturált is, ez a kombináció kifejezetten irigylésre méltó. Én is rendszerben gondolkodom, de Zsuzsi jókora inspiráció ebből a szempontból. 

Zsuzsi: Szerintem Kriszta is pont ennyire strukturált, mint én. (nevet) Az, hogy ő így látott engem, annak is köszönhető, hogy a közös munka kicsit coaching jellegű volt, ahol azért nagyobb részt az én működésem volt terítéken, coaching eszközöket használtunk, így a program talán jobban rólam szólt. Krisztától szívesen kölcsönvenném a már említett fellépését: szerintem ő olyan, hogy ha belép valahova, akkor észre kell venni.

Volt valamilyen akár pozitív, akár negatív előítéletetek a for profit / non profit szféráról, mielőtt elkezdtétek a közös munkát? Ha igen, hogyan változott ez meg? 

Kriszta: Egészen őszintén: én a civil szervezetekről, alapítványokról azt gondoltam, hogy oda az emberek megpihenni, jó ügyeket simogatni mennek. Fejvadászként sokszor találkoztam olyannal, hogy valaki 20 év kőkemény üzlet vagy média után, mindezt kiheverni ment el egy civil szervezethez. Emiatt azt gondoltam, hogy ez egyfajta pihenő-parkoló pálya, ahová már akkor mennek az emberek, amikor elfáradtak, vagy valamiért elkezdik azt érezni, hogy tennének valami jót is. Úgy képzeltem, hogy ez mindenben más, mint az üzleti élet, hogy becsordogál valami pénz, és el lehet működni szeretetből. Na ehhez képest minden másképpen van: igazából teljesen ugyanúgy működik a civil szféra is, csak nem forintban, hanem más mérőszámban fejeződik ki a siker, de ugyanúgy kell stratégiát alkotni, ugyanúgy kell dolgozni, ugyanúgy kell lendület, kell vízió, a pénzt össze kell szedni, a fizetést ki kell fizetni, és akkor lehet egyáltalán egy ügyért dolgozni, ha ezt már sikerült megteremteni. A legnagyobb tanulság nekem az volt, hogy a kapitalizmus alrendszere annyira túldominált, hogy az oktatás, az egészségügy, vagy épp a környezetvédelem is csak akkor tud működni, hogyha meg tudja teremteni a működéséhez szükséges pénzt. Csak akkor érheti el a misszióját.

Zsuzsi: Igen, ezt kiegészíteném azzal, hogy nekünk civileknek is kell, hogy értékajánlatunk legyen, hogy mások tudják értelmezni a munkánkat. Nagyon fontos az, hogy tudjunk kapcsolódni az üzleti szférához, hogy legyenek olyan eszközeink, olyan rendszereink, amik az üzleti szférában is ismerősek, és segítenek bennünket is közelebb hozni az üzleti szereplőkhöz. 

És persze nekem is sokat változott a szemléletem, klassz volt belelátni abba, hogy Krisztiék is egy ötfős szervezet, pont mint mi. Egy nagyon hozzám hasonló nő vezeti a csapatot, és nagyon hasonlóak a problémáik, mint a mieink. Az iroda hol legyen, hány fő maradjon, a bérek hogy lesznek, milyen típusú megrendelésekre kell lőni…Nekik sem mindegy a forrás, és ugyanúgy megválogatják, milyen üzleteket vagy megbízásokat vállalnak el, mint mi. Meglepően sok ponton elmosódik a határ aközött, hogy ki a civil, ki a forprofit, és a civil szereplőknek is muszáj kicsit üzletiesedni. 

Kriszta: Az üzleti szereplőknek meg civilizálódni (nevet).

Elmesélitek, hogyan találtatok egymásra a programban? 

Kriszta: Én személyesen ott tudtam lenni az ismerkedős alkalmon, de ott annyi élmény ért, annyian mutatkoztak be, hogy csak kapkodtam a fejem. Viszont amikor a végén kicsit megnyugodtak a kedélyek, és átnéztem, kik közül tudok választani, rögtön felcsillant a szemem a Gasztrohőst látva, mert egyrészt a gasztronómia az egyik hobbim, másrészt a fenntarthatóság a szívügyem is. És akkor jeleztem, hogy szeretnék Zsuzsival összesorsolódni.

Zsuzsi: Én személyesen nem tudtam ott lenni, viszont az online íven, ahol az egyes szervezetek és tevékenységek voltak, rögtön megakadt a szemem Krisztáékon. Nagyon érdekelt mindaz, amit ők csinálnak, és éreztem, hogy ő nemcsak jó mentor, de jó partner is lesz ebben.Így is lett.

Mindketten vezetők, és ha létezik ilyen kategória: női vezetők vagytok. Mik a legfontosabb értékek a számotokra ebben a feladatkörben?

Kriszta: Nekem fontos az, hogy vezetőként szakmailag és emberileg is követendő, követhető figura legyek, hiszen én is az ilyen típusú vezetőkre tudtam felnézni annak idején. Nagyon fontos az is, hogy ne kérjek, ne várjak el olyat a másiktól, amit én nem tudok megugrani, hiszen nekem példát is kell mutatni. A másik nagyon fontos dolog, hogy az adott szó be legyen tartva, az igenem igen legyen, a nemem pedig nem. Ehhez – úgy érzem – sikerült is tartani magam, és akik eddig dolgoztak velem, azt hiszem, úgy érzékelték, hogy korrekt vagyok. 

Zsuzsi: Nagyon tudok kapcsolódni mindkét értékhez, én is nagyon hiszek abban, hogy vezetőként az élen kell járni, és ugyanúgy bele kell tenni a munkát. Emellett azzal egészíteném ki a dolgot, hogy szerintem nagyon fontos, hogy egy vezetőnek legyen rendszerszemlélete, hogy tudjon stratégiailag gondolkodni. 

Vezetőként mi foglalkoztat most benneteket a leginkább? 

Kriszta: Nagy tervezésben, megújulásban vagyok. Most egyéves és három hónapos a második kisfiam, tavaly hat hónapot egyáltalán nem voltam jelen a szervezetben, és ennek látom is a hatásait. Most próbálom magamat újra beinjektálni, újra összerántani a csapatot, a nyár arról szólt, hogy struktúrába tettem a dolgokat, sales, marketing és operációs stratégiát csináltam. Szeretnénk új fotókat csinálni magunkról, szeretném kicsit újrapozícionálni magunkat, hogy ezzel egy prémiumabb szolgáltatást advokáljunk, és egyértelműen kommunikáljuk azt, hogy mi felsővezetői pozíciókra keresünk. Szeretnénk hét két-három új csapattagot is felvenni, én pedig vezetőként a megújulás és energetizálás motorja próbálok lenni a szervezetben.

Zsuzsi: Én azon dolgozom, hogy láthatóbbak legyünk, hogy elérjünk azokhoz is, akikhez eddig nem sikerült, hogy bővítsük a célcsoportunkat, mert hiszünk abban, hogy az ügy, amit mi képviselünk, tényleg érték. Nemcsak itthon, nemzetközi vonalon is igyekszünk erősödni és egyre több izgalmas, sokakat megmozgató projekttel előjönni 2024 őszén is. Ezekhez a célokhoz keresünk partnereket.