Koralewsky Márk, a Share Now vezérigazgatója
Írta: Bus István
Koralewsky Márk Buday Bencét váltotta a Share Now vezérigazgatói székében. Bencével már olvashattak interjút ezen a felületen – aktív és lelkes támogatója a Bridge Budapestnek. Interjúnkból kiderül, hogy a sokat látott vezető nemcsak a pozíciót, de a Bridge felé való elkötelezettséget is megörökölte – és viszi tovább.
Bus István: Mivel jársz?
Koralewsky Márk: Share Now-val.
BI: Csak azzal?
KM: Alapvetően amúgy bringás vagyok – meglepő módon –, mert eladtam a saját autómat. Amúgy így lettem először Share-Now-ügyfél is. Merthogy kiszámoltam, hogy nem éri meg saját autót tartani, és amúgy is, vonzott már a bringás közlekedés. Kevesen vannak tisztában vele, mennyire nem költséghatékony sok esetben a saját autó. Emlékszem, volt olyan időszak, amikor a kocsim annyit állt egy helyben, hogy a testvéremet kértem meg, álljon már át vele az utca másik oldalára, mert két hónapja ugyanazon a helyen parkolok. Így legalább zavarjuk össze, aki kinézte magának, hogy most már szívesen feltörné… Hétvégén amúgy korábban is sokat bringáztam, és rájöttem, hogy a városban egyszerűen verhetetlen a kerékpár. BI: Mi a városi biciklizés titka? Hogyan ne törjük össze magunkat?
KM: Erre lehet, nem én vagyok a legjobb példa, mert volt három elég komoly bringás balesetem. De szerencsére azt érzem, jelentősen javul az együtt közlekedés kultúrája. Másrészt pedig mostanra nincs olyan pontja Budapestnek, ahol ne lehetne eljutni A-ból B-be – kerékpárúton vagy kerülővel.
Nekem jól szokott jönni, hogy munkából hazafelé egy fél órát tekerek, és nagyon jól lehoz a munkáról: úgy érek haza, hogy a munka már „el van engedve”.
BI: Visszaemlékszel életed első Share Now-zására?
KM: Még Drive Now volt a cég neve. Egy X1-es BMW-t sikerült rögtön bérelnem, a Rákóczi tértől nem messze. A testvéremékhez mentem a Mester utcába – két lámpával és egy hátizsáknyi mécsessel. Az elején nagyon-nagyon izgultam, mert soha nem vezettem még ilyen nagy értékű autót. Legalább húsz percet töltöttem a tükrök beállításával, hogy biztosan jól lássak, és ne koccantsak le semmit. De nagyon-nagyon jó élmény volt. Még úgy is, hogy akkor még kicsit másképp működött maga az applikáció – azóta sokat javult. Nekem nem az volt az első car-sharing élményem, mert dolgoztam a MOL-nál is, és a mellettem levő szobában zajlott a MOL Limo megalakulása. Az ő születésüket is végignéztem, úgyhogy nyilván azt is teszteltem sokat. Most már, hazabeszélve, azt mondom, a Share Now sokkal jobb szolgáltatás☺ – úgyhogy átpártoltam ehhez a céghez.
BI: Érdekes, hogy említed a BMW-t, mert nálatok az ember valóban be tud ülni egy MINI-be, vagy egy BMW-be. Tehát hogy azon kívül, hogy A-ból B-be közlekedsz, de kapsz egy prémium élményt is.
KM: Igen, alapvetően célunk is a cégnél, hogy minél több úgynevezett user-case-t lefedjünk. A FIAT 500-as egyértelműen arra való, hogy nagyon gyorsan és egyszerűen el tudj jutni városon belül akárhová. Vannak olyan autóink, amivel a hétvégi családi kirándulást is meg lehet oldani. És van olyan, ami kifejezetten élményautózásra alkalmas: a kabrióval tavasszal vagy nyáron le tudsz menni lehúzott tetővel a Tisza-tóhoz vagy a Velencei-tóhoz, vagy csak túrázhatsz egyet. Minél több felhasználási módot szeretnénk lefedni az autóparkunkkal és a szolgáltatásainkkal, hogy minél több élethelyzetre vagy életérzésre tudjunk megoldást kínálni.
BI: Ha nincs autód, hogy mész el Bécsbe?
KM: Országon belül egyértelműen Share Now. De ha külföldre megyek, akkor általában vonat vagy repülő. Nemcsak a mi autóinkat, de egyik szolgáltatóét sem lehet Magyarországról kivinni.
BI: A LinkedIn-profilodat végigpörgetve, nagyon impozáns az eddigi munkahelyeid listája. Mik a legfontosabb dolgok és hol szedegetted össze, ami ma téged jellemez, aki ma vagy?
KM: Hála Istennek, majdnem mindegyik munkahelyemen kaptam olyat, amit magammal tudtam hozni pozitívumként, és volt olyan, ahol sajnos negatívumot kaptam: mi az, amit nem szeretnék csinálni vagy el szeretnénk kerülni. Abba a szerencsés helyzetbe kerültem – vagy olyan szerencsés csillagzat alatt születtem –, hogy viszonylag gyorsan vezető lettem. Hamar ki kellett nyitnom az elmémet arra, hogy tudatosan figyeljek rá, milyen vezető leszek. Még nem volt száz százalékosan kiforrott személyiségem, viszont azt hiszem, magas EQ-val rendelkeztem, így szépen össze tudtam szedegetni a vezetéstechnikai elméleteket-döntéseket. Az éles helyzeteket pedig tudatosan figyeltem. Nagy szerencsém volt, hogy amikor a Deutsche Telekomhoz kerültem: éppen olyan élethelyzetben voltam, amikor eldől, a 28-30 éves munkavállaló milyen irányba megy: szakember lesz-e vagy vezető. Itt például olyan általános vezetői pozíciót kaptam, amely betekintést engedett tizennyolc ország munkakultúrájába. Annak az időszaknak sokat köszönhetek, mert nyitottabbá váltam. Az albán vagy a holland kollégák mind-mind más és más technológiai szinten álltak, más vállalati kultúrával.
Láttam olyan kollégát, aki ezt úgy tudta összecsatornázni, hogy nem kioltották, hanem erősítették egymást a kulturális, vallási és egyéb megközelítésbeli különbségek.
BI: A diverz rendszer mindig ellenállóbb, mint a monokultúra.
KM: Így van. Ezt nagyon jól megtanultam. Triviális példa, de rettentően különbözik egy mediterrán ország délutáni szieszta-szokása a hollandok vagy a németek munkamoráljától. Utóbbiak kilenctől ötig úgy dolgoznak, mint a gép. De ezt is meg lehetett oldani: a portugálokat inkább a délutáni szekcióba osztottuk be dolgozni – a németek előtte meg előkészítették az anyagokat. Ami még nekem fantasztikus élmény volt, és mai napig kamatoztatom: hogy mennyit számít az, ha az ember leül beszélgetni a másik emberrel öt-tíz percet. Vezetőként az a feladatunk, hogy delegáljunk, hogy a tulajdonosi érdeket védjük. Ugyanakkor alapvetően majdnem minden munkakör „people business”, és az teljesít jól, aki jól érzi magát, biztonságban van és elfogadják. Ő hozza majd az ötleteket, jobban teljesít és megbízhatóbb. Ha rosszkedvűek vagyunk, akkor nem megy annyira jól, ha jókedvűek, akkor meg minden rendben. Ezt a hullámvasutat kevés energia-befektetéssel ki lehet simítani: egyszerűen csak le kell ülni, és meg kell hallgatni a másikat.
BI: Amikor belekezdtél a külföldi karrierbe, nem volt ez jó start ahhoz, hogy nemzetközi vizekre evezz? Miért maradtál?
KM: Alapvetően egy évre terveztem, de egy picit több lett belőle. Lejárt a szerződésem, és úgy döntöttem, két dologra akarok koncentrálni. Az egyik az egészségem – merthogy elképesztő módon elhíztam. Nem tett jót az egészségtelen életmód, az állandó rohanás, az utazás. 126 kiló voltam, fújtatva vettem le a zakómat. És szerettem volna családot is alapítani. Azzal az életstílussal viszont nem lehetett. Nyomtam egy nagy féket, és elkezdtem teljesen új utat kiépíteni magamnak. Sokkal tudatosabban választani munkahelyeket és így hozzáállni a feladataimhoz. Ezért is örültem például az új pozíciómnak. Március 5. óta vagyok a Wallis Autómegosztó vezérigazgatója.
BI: Világszinten a Share Now nem pörög olyan jól, de Magyarországon megduplázódtak az eredmények. Ez minek köszönhető?
KM: Alapvetően nagyon egyszerű a recept. Nagyon sokat kell a dolgozni, és nagyon jól. Sokat beszélgettünk erről az elődömmel, Bencével. Több összetevője is van a dolognak. Például az elmúlt évek építkezésének most jön meg az eredménye – miközben a Covid azért hátráltatta ezt az iparágat. Nyilván, amikor nem utazhat az ember, akkor nem fog autóba ülni sem.
BI: Bencével is beszélgettem korábban, és ő azt mondta, a Covid segített is, mert a tömegközlekedés helyett többen választották az autómegosztókat.
KM: Volt ilyen hatás is, de azért a vezetésszámban látszódott a visszaesés. Ám a felhasználók is kezdenek egyre tudatosabbak lenni, és a car sharing egyre inkább beépül a mindennapokba. Kifejezetten azon dolgozom, hogy a városi közlekedés szerves részévé váljunk.
Nem a villamost, a bringát vagy a taxit akarjuk kiváltani, hanem egymással kombinálva, egymás mellett kellene mindennek megélnie.
Amit már meséltem: két lámpával és egy hátizsáknyi mécsessel három megállón belül fellázadt volna ellenem a fél villamos, és lekergetnek a peronra. Az autós mobilitás valid opció. Mi csak a saját tulajdonú autót szeretnénk kiváltani, ahol valójában felesleges.
BI: 2020 a Covid éve volt, ’21 az oltásé. 2022 a háború éve, ’23 pedig, úgy tűnik, az AI-t, a mesterséges intelligencia áttörését hozta el. Az, ami most történik a technológiában, hogyan fogja befolyásolni a ti munkátokat?
KM: Tanítom ezt a Kürt Akadémián, és nagyon várom, hogy az AI bejöjjön. Nem félek tőle: a hétköznapjainkat fogja segíti azzal, hogy éppen a rutinszerű, a nem hozzáadott értékkel rendelkező feladatköröket vonja el tőlünk. Most itt vagyunk, beszélgetünk, felveszed diktafonnal, és utána eltöltesz egy fél napot azzal, hogy begépeld a szöveget.
BI: Több mint egy éve használom a mesterséges intelligenciát arra, hogy a felvett anyagról leiratot készítsen.:)
KM: Ezt akartam mondani: hogy ilyenkor jön az AI, és itt segíti azt, hogy ne a te értékes munkaidődet rabolja el az, hogy begépeled az interjút szóról szóra.
BI: Huszonhét évnyi újságírás közben vártam minden nap arra, hogy ez bekövetkezzen.
KM: Nekem például a meeting notes a legjobb dolog, ami elérkezett. Nem kell minden egyes értekezleten azzal szenvedni, ki fog jegyzetelni. Nagyon várom az AI áttörését, mert azt látom, hogy általa hasznosabban tudjuk az erőforrásainkat felhasználni. Azzal tudunk foglalkozni, amivel kell. A napi munkánk jelentős része adminisztráció és bürokrácia, ami elengedhetetlen. De ha ezekben tud segíteni, akkor tényleg arra tudom én is fordítani az erőmet, hogy olyan dolgokon gondolkodjam, amelyek előre viszik a céget.
BI: Szerinted mikor fognak az autóitok maguktól menni? Milyen messze az önvezetés?
KM: Nagyon bízom benne, hogy az én életemben már eljön. Szerintem technológiailag már nem vagyunk annyira messze. Jogalkotói szempontból és az emberek attitűdjének megváltozásában még sok időnek kell eltelnie, míg ez láthatóan megjelenik az életünkben.
Biztonságosabb, környezettudatosabb lesz a közlekedés, és az alapanyag-hatékonyság is javul majd, hiszen nem kell annyi autót gyártani.
BI: Éppen ma olvastam Ray Kurzweil, a Google tech-gurujának és jövőkutatójának újabb jövendöléseit. Szerinte 2030-ra le tudjuk majd tölteni a tudatunkat a felhőbe. Hogy kezeled ezeket az utópiákat és megmondásokat?
KM: Én azért óvatosabb vagyok. Ha elővesszük a '90-es évek magazinjait, hogy azok mit jövendöltek, akkor már régen repülő autókkal kellene járnunk. Az persze igaz, hogy a high end technology és a mindennapi technológia közötti gap egyre nő. Sokkal előrébb tart már a tudomány és a fejlesztés, mint amit ebből a hétköznapi ember felhasznál. Itt van például a ChatGPT: mindenki tudja, hogy ez valami nagy dolog, de még mindig csak egy nagyon vékony rétegnél tudatosult, mennyi mindenre is lehet használni.
BI: Szoktál csevegni a ChatGPT-vel? Mi a közös téma?
KM: Lelkes felhasználója vagyok. Sőt, vizsgáljuk, hogyan tudnánk beépíteni a mindennapjainkba. Erről nem is akarok most többet mondani, mert ezeket a projekteket még nem publikáltuk. De dolgozunk rajta.
BI: A Bridge Budapesttel kapcsolatban hogy alakul majd a szakmai életed?
KM: A kapcsolatunk olyan volt, mint egy nagyon rossz randi. Én ugyanis nagyon régóta kerülgettem a Bridge-et, de nem dolgoztam olyan céggel, amelyek a tagjai lettek volna. Szerencsére a Share Now-nál hamar kiderült, hogy Bence lelkes Bridge Budapest támogató. Kevés döntést hoztam meg annyira gyorsan, mint azt, hogy folytatjuk az együttműködést. Egy olyan értékközösségnek, mint a Bridge Budapest, az ember részese akar lenni. Magánemberként is viszonylag sokat jótékonykodom és próbálok segíteni magam körül.
Azt gondolom, ez a fajta nyitottság és értékalapú megközelítés segíthet a jobb sorsra érdemes Magyarországon.
Hiszek az alulról szerveződő jobbá tevő mozgalmakban. Sírhatunk, hogy mennyire rossz, ha nem teszünk ellene semmit. Hát akkor tegyünk.