• Bridge Business

"Én vagyok a társasház szelektívhulladék-menedzsere"

A Bridge Business legújabb rovatában szeretnénk megmutatni azt a végtelenül inspiráló közeget, amelynek tagjai képviselik az üzleti élet igazi emberi oldalát. Megkértük a Bridge Budapest támogatóit és partnereit, hogy meséljék el nekünk melyik az a fontos vezértérték, amely hajtja és motiválja őket az üzleti életükben és a mindennapokban. Bus István újságírót - neki köszönhetjük a Hosszú távon rovatunk interjúit - is megkérdeztük.


Fenntarthatóság

Fotó: Gregus Máté

A fenntarthatóság számomra azt jelenti, hogy a mindenáron való növekedés helyett egy másik modell megvalósítása felé kell haladnia az emberiségnek. A fogyasztás visszafogásával, ökotudatosabb életmóddal, a bioszféra divarzitásának megőrzésével a gyerekeink számára egy élhető bolygót próbáljunk meg hátrahagyni.

Törekszem arra, hogy minél kisebb legyen az ökológiai lábnyomom.

A magánéletemben a fenntarthatóság a hétköznapok szintjén jelenik meg: kellett hozzá a koronavírus-járvány is, de tavasszal a feleségem és én letettük az autót, és őszig, ahová csak lehetett, kerékpárral jártunk. Apró dolog, de nem veszek csomagolt ásványvizet, hanem kizárólag csapvizet iszom.

Én vagyok a társasház szelektívhulladék-menedzsere (én húzom ki a kukákat minden héten), és nemcsak a saját hulladékunkat szelektálom, de sokszor még a közös szemétbe is belenyúlkálok, hogy helyesen átrendezzem.

És örömmel látom, hogy ragad valami ebből az utánunk következő generációra is: a kislányom egyre inkább kerüli a fürdést, és zuhanyzik inkább, mert szerinte az kevésbé vízpazarló. És milyen igaza van! Vállalkozásomban, a The Contentist tartalomgyártó ügynökségben csak a végszükség esetén nyomtatunk, és ha print magazint kell előállítanunk – első ügyfelünk, a Budapesti Ügyvédi Kamara havilapja, a Pesti Ügyvéd –, környezetbarát re-papírt választunk, a terjesztéshez pedig, műanyagcsomagolás helyett pedig biológiailag lebomló kukoricakeményítőt választunk.


Szakmai életem során az átláthatóság mindig preferált szempont volt. Mind anyagilag tisztességesen, mind az újságírói etikát maximálisan betartva igyekszem eljárni. Hosszú távon mindig ez a kifizetődőbb. Többször is megkerestek például a munkám során magánemberek, hogy pénzért bevásárolják magukat az általam szerkesztett médiumok szerkesztőségi anyagaiba. Ilyenkor mindig azt válaszoltam, hogy ha azonnal be akarnak kerülni, keressék a sales-osztályt, és hirdethetnek. Egyébként, ha várnak, biztosan adódik majd olyan téma, ahol releváns lesz a történetük, üzenetük, és ekkor majd ingyen bekerülhetnek a lapba – pusztán a hírértékük, érdekességük miatt. Ezt soha nem hitték el nekem, de a végén mégis mindig így történt.