Írta: Patakfalvi Dóra
Deszpot Károly, az Intrum Zrt. üzletfejlesztési és értékesítési igazgatója és Kis Andrea, a Bagázs Közhasznú Egyesület társelnöke.
Az Intrum Zrt. Európa vezető követeléskezelési szolgáltatásokat nyújtó vállalatcsoportja, amely 24 országában van jelen a kontinensen. A cég több mint 8000 munkavállalót foglalkoztat, magyarországi irodájában 430 fő dolgozik, akik milliós darabszámú nem fizető állományt kezelnek.
A Bagázs Közhasznú Egyesület egy olyan befogadó és elfogadó társadalomért dolgozik, amelyben a romáknak is van esélyük céljaik elérése. Az Egyesület 2010-ben alakult, jelenleg két Pest megyei településen, a Bag és Dány szegregátumában tart komplex fejlesztő programokat körülbelül 250 helyi, valamint 150-170 önkéntes részvételével.
Patakfalvi Dóra: Mi volt az első gondolatotok, amikor megtudtátok, ki lesz az árnyékpárotok?
Kis Andrea: Először is nekem nagyon fontos volt, hogy olyan árnyékpárom legyen, aki alapvetően szimpatikus, és ez szerencsére stimmelt. De annak kifejezetten örültem, hogy éppen egy követeléskezelő cég vezetőjével kerültem össze, ugyanis mi is működtetünk egy adósságkezelő programot, amiben együtt dolgozunk bankokkal is. Így megvolt a lehetőségem arra, hogy jobban belelássak egy ilyen cég működésébe.
Deszpot Károly: Az én első gondolatom is az volt, hogy milyen izgalmas együttállás, hogy a mi cégünk követeléseket hajt be, míg Andiék olyan emberekkel foglalkoznak, akik egzisztenciálisan nehéz helyzetben vannak ugyan, de a szervezet segítségével elkerülhetik, hogy adósságba kerüljenek. És hiába az egyik egy 450 fős, a másik pedig egy 16 fős szervezet, kapcsolódási pontokat is találtunk. Például a mi call centeres kollégáink nagyon hasonló helyzetekkel találkoznak a munkájuk során, mint amilyenekkel Andiék a saját programjukban, és ugyanúgy mindketten megoldásokat keresünk ezekre.
P.D.: A Bagázsnak jelenleg mik az első számú nehézségei?
K.A.: Egyértelműen a finanszírozása. A jelenlegi gazdasági körülmények, illetve az, hogy egyre nő a közösségi finanszírozásban lévő szereplők száma, alapvető kihívást jelent számunkra. De az is kérdés, hogy a Bagázs vízióját, hogyan közvetítsük a többségi társadalom felé, hiszen ez nemcsak a mi ügyünk, ez az egész társadalom ügye. Miközben a non-profit szektorban olyan ügyekkel is versenyeznünk kell, amikkel sokan adott esetben könnyebben azonosulnak. Ezért is érezzük feladatunknak, hogy az előítéletekről beszéljünk, illetve láthatóvá tegyük azokat a folyamatokat, amik az általunk is kezelt társadalmi problémákhoz vezettek.
P.D.: Követeléskezelő cégként mennyire küzdötök a szerethetőség problémájával?
D.K.: Ez a kérdés valóban gyakran felmerül. A Google Review-n 1,5-ön áll az értékelésünk, hiszen a dolog természetéből adódóan csak azok véleményeznek minket, akiknek a problémájára nem született megoldás. Ezzel szemben nem egy olyan ügyünk van, ahol az ügyfelek megköszönték nekünk, ahogyan kezeltük az ügyüket. A rugalmas hozzáállást, például a részletfizetés lehetőségét, értékelik az adósok. Azt azonban mindenkinek el kell fogadnia, hogy ahogyan egy üzletből sem lehet kisétálni fizetés nélkül, a telefonszámlát sem hagyhatja senki rendezetlenül. Ha ezt engednénk, annak az lenne a következménye, hogy az adósságot a fizető ügyfelekre terhelnék a cégek. Ez pedig nem lenne igazságos társadalmilag. Mi egyszerűen a jogos követeléseknek igyekszünk érvényt szerezni, mégpedig a szabályozó hatóság folyamatos és szigorú felügyelete alatt. És hogy a tevékenységünk mennyire megkerülhetetlen és szükséges, azt az a kutatás is jól mutatja, amelynek eredménye szerint a követeléskezelés hiánya a GDP-ben is szemmel látható kiesést jelentene. Emellett azt is fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy tartozni nem bűn – mindenkivel előfordulhat, hogy ilyen élethelyzetbe kerül Magyarországtól Svájcig. Mi komoly CSR-tevékenységet folytatunk annak érdekében, hogy a fiatalok pénzügyi tudatosságát növeljük, és azokat a nemfizetési kockázatokat mérsékeljük hosszú távon, amelyeknek nem kellett volna bekövetkezniük.
P.D.: A Karesz által előbb említett társadalmi igazságosság fogalma a Bagázs program perspektívájában mit jelent?
K.A.: Én azt gondolom, hogy nem a követeléskezelőktől indul a probléma – annak teljesen megvan a helye és a funkciója. Tehát ezzel kapcsolatban semmilyen etikai dilemmám nincs. Szerintem is az lenne a lényeg, hogy megfelelő szabályozással, edukációval, tájékoztatással lássák el a szolgáltatók az ügyfeleiket, valamint az államnak lenne egy nagyon fontos edukációs szerepe. A mi adósságkezelő programunk egyik részét is a tanácsadás és a mentorálás jelenti.
P.D.: A bagi munka melyik részét mutatnád meg szívesen Karesznek?
K.A.: Nem is annyira a munkánkat mutatnám, mint inkább magát a bagi életet. Az olyan szegregátumokban, mint amilyenekben mi is jelen vagyunk, mire eljutnak az emberek odáig, hogy adósságuk legyen, a születésüktől kezdve egy olyan rendszeren haladnak végig, amelyben rendszerszintű a rasszizmus. Szerintem a probléma megértésében sokat segítene, ha a többségi társadalom látná azt, hogy milyen körülmények között végzik el a gyerekek az iskolát, vagy hogy egyáltalán mennyire más intézményekkel találkoznak, mint mondjuk Budapesten, nem romaként. És azt is szívesen megmutatnám, hogy ha egy szervezet vagy egy önkormányzat megfelelő segítséget nyújt, mennyire pozitívan változhat az életük, akár csak annyiban, hogy nem halmoznak fel adósságot. Ezek nagyon komplex problémák, és szerintem a leginkább akkor érzékelhetők, ha személyesen is láthatóvá válnak.
P.D.: Vezetőként jelenleg mik az elsődleges kihívásaitok?
K.A.: Mi kicsi szervezet vagyunk, ezzel együtt nagyon erős az összetartás a tagok között, ezért az én vezetői szerepemmel kapcsolatos dilemmám elsősorban az, hogyan tudom szétválasztani a vezetői és a személyes szinteket. Hogyan lehetek egyszerre vezető és barát? Karesz erre is saját példákat hozott, ami megerősített bizonyos gondolataimban.
D.K.: Ezzel szemben mi nagy létszámú szervezetként sokszor az erőforrásaink után futunk. Sok remek ötlet vagy igény felmerül, mégis priorizálnunk kell a véges erőforrásaink miatt. Mindemellett a csapatot mégis tudnunk kell motiválni továbbra is.
P.D.: Van olyan könyv, amit szívesen ajánlanátok egymásnak?
K.A.: Én Bódis Kriszta Kemény vaj című regényét ajánlanám Karesznek.
D.K.: Én pedig A Jövő Minisztériumát Kim Stanley Robinsontól. Ez a könyv ugyan sokszor a poklot mutatja be, amelyet a klímaváltozás indukál, de mégis felcsillantja a reményt is, hogy miképpen tudja az emberiség összefogással a katasztrófákkal szegélyezett útról újra fenntarthatóvá tenni a Földet.