Írta: Gazsó Orsolya
Miközben Kiss Györgyi Ritát és Lancz Róbertet figyeltem, Renoir Le pêcheur á la ligne c. festménye ugrott be. Amikor a párizsi Musée d’Orsayben először láttam azt a képet, ugyanaz a felhőtlen jókedv és nyugalom kerített hatalmába, mint amikor az Artistkids és a Doktor24 magánegészségügyi szolgáltató vezetőjével beszélgettem.
Gazsó Orsolya: Úgy érzem, nagyon proaktív csapat vagytok.
Kiss Györgyi Rita: Valóban, az első perctől kezdve közös mezsgyén kezdtünk el haladni a Bridge Budapest árnyékprogramjában, rögtön célorientáltan ültünk le beszélgetni.
Lancz Róbert: Nagyon hamar kiderült, hogy teljesen egy hullámhosszon vagyunk Ritával, olyannyira, hogy azt beszéltük, minket egymáshoz sodort az élet.
GO: Ezt miből érzitek?
KGYR: Carpe diem-stílusban élünk mindketten. (Nevet.)
LR: Hasonló a habitusunk, a dinamikánk, nyitottak vagyunk a világra mindketten, gyorsan felismerjük a helyzetekben rejlő lehetőségeket. Az első találkozásunkkor is rögtön azon kezdtünk el agyalni, mit hozzunk ki az ismeretségünkből. Hamar rájöttünk, hogy mi az, ami oda-vissza egymás hasznára tud lenni – és itt most nem a gazdasági értelemre gondolok.
GO: És mi az? A művészet és az egészségügy hogyan tud kooperálni?
LR: A gyerekeken keresztül.
Mindketten elkötelezettek vagyunk a fiatalok támogatásában, csak más irányból. Mi gyógyítjuk őket, Ritáék pedig fejlesztik a művészeti képességüket, de a végén ez a két terület találkozik.
Pl. egy gyereknek orvoshoz menni stresszhelyzet, ezért régóta gondolkodom azon, hogyan lehetne ezen a körülményen enyhíteni, és most Ritával kidolgoztunk egy lehetséges megoldást. Ezenkívül van még egy közös projektötletünk, ugyanis a Doktor24 sok családos embert foglalkoztat, így csomó gyerek van körülöttünk, ezért szeretnék a kollégák családjainak is olyan programokat biztosítani, amik építőek számukra, így ezen a ponton is szeretném bevonni Ritát.
GO: Váo, akkor konkrét együttműködések ötlete is kiforrott már.
KGYR: Hat pontunk van, abból Robi most csak kettőt említett. Megosztok még egyet. Van egy készségfejlesztő füzet-ötletünk is, ezen nagyban dolgozunk már. A Doktor24 folyosóin várakozó gyerekek kapják majd, ezzel is segítve a szorongáscsillapításukat.
Miközben alkotnak, elfeledik, hogy valójában az orvoshoz jöttek. Már létező, ismert művészeti alkotások szerepelnek majd a füzetben, amelyeket ők tovább alkothatnak vagy újragondolhatnak.
A képek kapcsolódni fognak az egészségügyhöz is természetesen. A produktum presztízsét még jobban emeli, hogy a Pécsi Vasarely Múzeum egyik festményével támogatja a füzetet. Orvosi rendelőkbe tervezzük majd széles körben eljuttatni.
GO: Akkor már egészen előrehaladott állapotban van a közös munka gyümölcse. A találkozásotok előtt volt-e közötök egymás szakterületéhez?
LR: Én nagyon szeretem a képzőművészetet, fogyasztója és alkotója is vagyok.
KGYR: Festesz? Ezt eddig eltitkoltad! (Nevet.)
LR: Azért nem mondtam, mert a tehetségtelenség nyugalmával fogok hozzá egy-egy képhez, egyáltalán nem tudok rajzolni, de az a szerencsém, hogy a nonfiguratív, absztrakt világban az ember szabadon tud alkotni. Megvettem egy csomó festéket és vásznat, és kifestem, ami bennem van, ez egyfajta stresszlevezetés is.
KGYR: Én dolgoztam már együtt egészségügyi céggel, illetve a családomon belül is volt egy vonal, ami az egészségügyhöz kapcsolódik, így nem áll tőlem távol abszolút a téma. Robi is és én is a kommunikációhoz, közgazdaságtanhoz közeli dolgokhoz kapcsolódunk, a cégünket nem direkt szakemberként működtetjük. Nagyon könnyen tud kapcsolódni a két világ, eszmeiségben mindenképp, és természetesen mindkettőnknek meg kell küzdeni a piaci nehézségekkel, csak más méretben.
GO: Robi, ha stresszlevezetés számodra a festés, akkor teljesen érted és érzed azt, amit Ritáék képviselnek.
LR: Igen, fantasztikus érzés kifesteni magamból az érzelmeket, a belső vívódásokat vagy akár a pozitív töltöttséget.
Szülőként is azt tapasztalom, hogy az alkotás nagyon inspiratív dolog, a negatív érzelmeket pozitívvá tudja varázsolni.
Ritáék programjában az tetszik, hogy nem rajzolni akarnak tanítani, nem azt mutatják meg, hogy kell tökéletesen húzni az ecsetet, hanem hagyják szabadon alkotni a gyerkőcöket. Azt gondolom, így lehet sikerélményt szerezni a kicsiknek, hogy tudatjuk velük: nincs tökéletes vonal. Ritáéknál mindenki tud tökéletes lenni, a szépség náluk relatív.
KGYR: A szépség nem csak nálunk relatív, hanem az egész világban az. Ezt tudatosítjuk a gyerekekben is, akikkel foglalkozunk. A tökéletes formának a megalkotását nehéz elsajátítani, de bárki lehet tökéletes művész belülről. Miro és Picasso sem egy gyönyörűséget alkotott, hanem létrehozta a saját világát. Nálunk a vágás, a festés, a rajzolás szeretetén keresztül egyfajta művészettörténet és művészetpedagógia is folyik. Waldorf- és Rogers-alapokon inspiráljuk a fiatalokat arra, hogy nyitottak és kreatívak legyenek, merjenek önmagukat felvállalva alkotni, úgy, hogy közben megtapasztaljanak egy adott művészeti korszakot. Miközben alkotnak, azt a zenét hallgatjuk, ami az adott korra jellemző volt.
GO: Nekem is a szabadság tetszik legjobban Ritáék óráiban, láttam, hogy Leonardo da Vincit pl. úgy tanulmányozták, hogy az egyik kislány beöltözött Mona Lisának. Rátok tud-e a zene inspirálóan hatni munka közben?
LR: Én nagyon szeretek zenét hallgatni, de sajnos munka közben nincs rá módom, mert az időm kilencven százaléka azzal telik, hogy beszélek valakivel vagy hallgatok valakit, és ebbe a zene ritkán fér bele. A viszonylag sok autóban töltött idő során viszont folyamatosan szól a muzsika. Nem rádiót hallgatok, hanem általam kedvelt albumokat. Egyszer azt olvastam, hogy harminc felett az embernek dallamtapadása van, ami annyit jelent, hogy új zenét nagyon korlátosan fogad be. Ennek az elméletnek én vagyok a megtestesítője, ugyanis van egy repertoárom, amit a végtelenségig újra és újra meghallgatok. (Nevet.) Az operától a rappig, a magyar nyelvtől az egzotikusig mindenevő vagyok, az a lényeg, hogy jó legyen.
KGYR: Én művészi beállítottságú családban nőttem fel, így a zene mindig is közel állt hozzám. Édesapám pécsi költő volt, ám amikor megjelentek a CD-k, akkor kitalálta, hogy megnyitja Pécsett az első CD-boltot. Így aztán megvolt az összes albumunk, ami csak létezett, nagyon sokféle zenét megismerhettem általa. A kreativitás a munkámban és az egész életemben nagyon fontos, és igen sokszor zenehallgatás közben születnek a legjobb gondolatok.
LR: Rita, tudom fokozni a hasonlóságaink tárházát: én egy évig CD-boltban dolgoztam. (Nevet.) Olyan nagy U2-lemeztáram volt, hogy óriási biznisz volt eladni őket.
GO: Ez is jól bizonyítja, mennyire fontos, hogy milyen közegben növünk fel, milyen neveltetést kapunk, hatással van a személyiségünk formálódására és akár későbbi pályaválasztásunkra is.
KGYR: Nagyon meghatározó, milyen hatások érnek minket gyermekkorunkban. A nagypapámnak könyvtára volt, úgyhogy nem csak CD-k, hanem sorszámjelzett könyvek is körül vettek, az ágyam is úgy volt kialakítva, hogy alattam, fölöttem, mellettem és mögöttem könyvek sorakoztak.
Így számomra felnőttként is a könyvek adják meg a nyugalom érzését. Más a templomba jár, ha a lelkét meg szeretné tisztítani, én a Libribe. (Nevet.)
A könyvesboltokban találom meg magamnak azt a közeget, ami visszaröpít abba a biztonságos létbe, amit gyermekkoromban éltem meg a rengeteg könyv között. Én nem bemegyek a könyvesboltba, hanem elveszek a könyvesboltban. Az egy rituálé, egy egyórás projekt, amikor könyvek között mozgom. Szeretem az ismerős és az új darabokat is. Nagyon fontos a kultúra az életem minden szintjén, és egészen biztos, hogy a családom szerepe meghatározó abban, hogy ezt az utat választottam.
LR: Egyetértek, nekem is kijelölte az utam, hogy mit láttam otthon, mert én meg egy olyan családba csöppentem bele, ahol a nyolcvanas évek óta a szüleim ruhakereskedéssel foglalkozó üzletek és trafikok tulajdonosai voltak, azaz vállalkoztak. Általános iskolában az órák után nem haza, hanem a trafikunkba mentem. Senki nem kényszerített rá, magamtól kanyarodtam arra, mert már akkor érdekelt ez a világ. Azt hiszem, negyedikes voltam, amikor életemben először bizniszeltem, a Bravo újságok plakátjait és matricáit adtam el. (Nevet.)
GO: Már akkor üzletember voltál. Rita, te a húgoddal együtt vezeted az Artistkidset, Róbert, te pedig évekig a feleségeddel dolgoztál együtt a Doktor24-ben. Okozott-e valaha nehézséget, hogy családtagotok a munkatársatok?
KGYR: A húgom, Patrícia úgy csöppent bele a képzőművészet világába, hogy sokat utaztunk együtt Londonba, én pedig minden egyes alkalommal elmentem ugyanazokba a múzeumokba, mert hihetetlenül töltötték a lelkemet, ő pedig jött velem. Közös útjainknak hála így plusz kilókat kaptam a repülőn, és haza tudtam hozni a frissen vásárolt több tucatnyi művészeti témájú és készségfejlesztő könyvet. (Nevet.) Akkor még nem volt népszerű Magyarországon az Amazon. Nagyon sokat utaztam a világ városaiban, és azt vettem észre, hogy az ottani múzeumokban egy másik világ tárul elém, mint itthon. Azt szerettem volna, hogy Magyarországon is legyen olyan művészeti képzése a gyermekeknek, mint ami külföldön folyik. Miközben a húgommal múzeumról múzeumra jártunk, áradoztam neki az álmaimról. Amikor megálltunk egy festmény előtt, mondtam neki, hogy miután megnézte, csukja be a szemét, és érezze meg a kép energiáját. Ez fantasztikus érzés. Mikor látta, hogy ez nálam egy igen komoly szenvedély, azt mondta, hogyha megcsinálom az Artistkidset, ő mellém áll. És ez így is lett. Örökké hálás leszek neki ezért, nagyon jó érzés, hogy ennyire hitt bennem. Azóta is nagyon jó együtt dolgozni vele, nálunk nincs B verzió, csak A verzió van, célt nem tévesztve haladunk előre. Óriási segítség, hogy mellettem van Patrícia, mert én nagyon tudok szárnyalni egy-egy gondolattal, és ha nem kap el valaki, akkor elrepülök. (Nevet.) A húgom nagyon erős az operatív feladatokban, és van türelme a papírozáshoz is. Én ha adminisztratív feladatokkal szembesülök, akkor azt érzem, hogy bezárnak egy dobozba.
LR: A feleségemmel is nagyon hatékonyan tudtunk együttműködni, családi vállalkozás volt a mienk, és baráti is, mert egy barátunkkal, Kóka Jánossal együtt alapítottuk. Mi, fiúk, szárnyaltunk, csakúgy, mint Rita, de nálunk a nejem volt az, aki vitte a boltot és lerángatott minket a fellegekből. (Nevet.) Most már nem a feleségem tart minket a földön, mert sajnos ő elhunyt pár hónapja, hanem a csapat. Tizenöt évig vezettük Ildikóval közösen a Doktor24-et, a legtöbb vitánk a céggel kapcsolatos volt, de a legtöbb öröm is. Nagyon erős kohézió volt a mienk, tisztában voltunk vele, melyikünk miben jó és miben rossz, és a gyengeségeinkben segítettük egymást.
Az üzlettársi viszony akkor működik jól, ha olyan, mint egy párkapcsolat: szimbiózisban kell lenni a partnerünkkel.
GO: Doktor24 – már a nevében is benne van, hogy 0-24-ig rendelkezésre álltok, és Rita sem sokat pihen. Mennyire tudtok kikapcsolódni a szervezetetekből?
LR: Ha valaki nagyon elkötelezett a vállalkozásával kapcsolatosan, akkor az olyan, mint egy saját gyerek. Mindig azt szoktam mondani, hogy nekem van három plusz egy gyerekem, a negyedik a Doktor24. Időben is majdnem ugyanazt a pályát futotta a cég, mint a saját gyerekeim.
Már több mint tizenhat éve foglalkozom a vállalkozással, azaz a csecsemő, életképtelen állapotától vele vagyok, hozzám nőtt.
Ma már önálló, mint a legnagyobb gyerekeim is, persze azért igényli a törődést, de ha pár napig nem foglalkozok vele, akkor sem hal éhen. (Nevet.)
KGYR: Az a legjobb munka, amikor a szenvedélyeddel foglalkozhatsz. Nekem abszolút ilyen az Artistkids. Mindig velem van, akárcsak a lányom. Minden egyes múzeumlátogatásunk után szerzett tudásomat először Aidán próbáltam ki. Amikor hazaértem, a hároméves gyermekemnek igyekeztem átadni azt a sok inspirációt, amit kaptam, és figyeltem, mennyire befogadható számára, amit mesélek, mutatok. Négy és fél éves volt, amikor elvittem Párizsba a Louvre-be, és hihetetlen volt, hogy az előzetes tudásával milyen találékonyan és felkészülve mozgott abban az óriási intézményben.
GO: Ám csak úgy, mint gyerek, a szervezet is le tud betegedni. A járványhelyzetben hogyan tudtatok, Rita, művészeti foglalkozásokat tartani? Olvastam, hogy Robiék az elsők között biztosították a távkonzultáció lehetőségét, sőt egy olyan eszközt is elérhetővé tettek, amivel távolról bele lehet nézni egy fájó torokba vagy meghallgatni valaki szívhangját.
LR: Ez a kütyü megmentett minket, a segítségével úgy látja vagy hallja az orvos a beteget, mintha személyesen lenne jelen. Mi teljes üzemmel tudtunk menni a járvány alatt is, ráadásul mivel az összes kollégám egészségügyi dolgozóként elsőként kapott oltást, így valamennyire tehermentesíteni tudtuk az állami egészségügyet is.
KGYR: Azt vettük észre, hogy a járvány alatt még nagyobb szüksége volt mindenkinek a művészetre, mint előtte. A gyerekek nagyon várták, hogy újra élőben tudjunk találkozni, a kreativitást személyes jelenléttel tudjuk a leghatékonyabban szabadjára engedni. Próbáltuk online is, de nem működött. Hiányzott az interakció, a közvetlen kapcsolódás, a figyelmesség, a törődés és a munkájuk azonnali elismerése, amit csak személyesen lehet átadni, megélni. Ez a gyerekek esetében nagyon fontos. A szakmai berkekben viszont nagyon sok lehetőség nyílt számunkra a Covid alatt, jó kis kooperációk születtek. Pl. a Bridge Budapesttel való együttműködésünk is ilyen.
GO: Az árnyékprogramban segítettétek-e egymást valamiben? Tudtatok-e esetleg megoldást, választ adni egymás dilemmáira?
KGYR: Engem nagyon megnyugtatott, amikor Robi elmesélte, hogy ők is sok kérdéssel, kétellyel találták magukat szemben, amikor megindították a céget hárman, mert így már tudom, hogy nem sajátosak a problémáim, hanem ezeken mindenki átmegy a legelején.
LR: Rita abban nyitotta ki a szememet, hogy túl azon, hogy van egy adott fókusz, amire nap mint nap koncentrálunk üzleti szempontból, azon kívül csomó eszköz van, hogy visszaadjunk valamit a közvetlen kollégáinknak és a társadalomnak. Rita ráébresztett, hogyha van egy jó, azonos értékrenddel gondolkodó partner, akkor nagyon egyszerű összerakni egy mindenki számára hasznos történetet.
GO: Milyen értékek mentén születik hasznos történet?
KGYR: Nekem fontos az, hogy adjak valamit társadalmi szinten, hogy a munkánknak hosszú távú célja legyen, és az is, hogy olyan értékek mentén épüljön ez ki, ami nyomot hagy.
Ha csak egy gyereknek segítettük a boldogulását az életben, már akkor megérte.
LR: Számomra a felelősségteljesség talán a legfontosabb. Nálunk ugye hatványozottan van jelen az, hogy nem csak a munkatársak irányába, hanem az ügyfelek felé is felelősen kell döntenünk minden helyzetben. A rendszerünk működése nagyon sok ember életminőségére hatással van, és ehhez egy kiváló szakmai csapatot kell nyújtanom.