Hasonló a hasonlónak örül

Írta: Bus István

A Magyar Vállalatvezetők Üzleti közösségének onlyCEO klubja és a Bridge Budapest stratégiai együttműködésre lép. Megannyi közös érték, inspiráló gondolat és személyes kapcsolat fűzi össze a két szervezetet. Ezekről kérdeztem Iglódi Csabát és Pistyur Veronikát, a két szervezet vezetőit.

Bus István: Vera, 2022-re a Bridge irányfénye a „Legacy” szó lett. Mit értsünk ezalatt?

Pistyur Veronika: Sokéves folyamat és munka eredménye során derült ki, hogy ahhoz a vízióhoz, amit a Bridge kitűzött maga elé 2013-ban, valójában a Legacy-n keresztül vezet az út.

Vagyis, hogy vezetői normává válnak-e bizonyos dolgok: hogyan építünk élhető munkahelyeket – akár olyanokat, amelyek a gyerekeink számára is vállalhatóak lennének, vagy ahol a gyerekeink is szívesen dolgoznának. Ez az, amit ma egy üzleti szereplő, egy vezető leginkább maga mögött tud hagyni.

Ez a hagyatéka, és ezt nem a végrendeletkor fogalmazzuk, hanem a mindennapok valóságában, minden egyes üzleti döntésünk meghozatalakor. Ez így egyszerűen hangzik, de mégis konkrétan leírja, miről is van szó. Sok év munkája volt, mire meg tudtuk fejteni, hogyan lehet úgy megszólítani az üzleti kultúra szereplőit, hogy pontosan értsék, miről beszélünk. Hogy nem csak az átláthatóságról van szó, vagy a munkahelyi sokszínűségről, vagy hogy milyen a viszonyunk az üzleti partnereinkkel. A Legacy ahhoz a vízióhoz járul hozzá, hogy valódi teljesítmény- és tudás alapú üzleti közeg vegyen bennünket körül, mert azt gondoljuk, hogy ez vezet hosszú távon és fenntarthatóbb módon valamiféle versenyképességhez és szerethetőséghez ebben az országban. Sok vezető odafigyel arra, mit hagy hátra maga mögött. De mindez ma mégsem norma. Sokan csinálják egyébként organikusan, sokan csinálnak belőle nagyon jó dolgokat, de nagyon kevesen teszik igazán tudatosan, hosszú távon és következetesen. Ezért lett jelentősége annak, hogy a Legacy-t a középpontba állítottuk.

BI: Szerintetek milyen az a munkahely, ahol szívesen állnának munkába a gyerekeink?
Iglódi Csaba: Nekem nagyobb és kisebb gyermekeim is vannak; néhányan már munkába is álltak. Az egyikük mondta – nem is olyan régen, amikor még olyan helyen dogozott, amit már nem annyira kedvelt –, hogy:

„Tudod, amikor megkérdeznek arról, hol dolgozom, akkor inkább csak azt mondom el, hogy mit csinálok.”

Ebből következtetek arra, hogy olyan munkahelyen szeretnének dolgozni, amire büszkék lehetnek. Ez valószínűleg nem csak a gyerekeinkre igaz, hanem önmagunkra is: azon helyre akarunk bemenni, ahol a közösség olyan célokat valósít meg, amelyekre büszkék lehetünk, olyan vezetővel, aki valóban vezet, nem pedig irányít. Szerintem a vezetőnek egyrészt kereteket kell tudnia biztosítani a munkához, másrészt biztatást arra, hogy ezeken a kereteken túllépjenek azok, akikkel dolgozik.

BI: Nálad általában az inspiráció a központi fogalom a tevékenységed során.

ICS: Szerintem az inspiráció az, amikor ihletet kapunk arra, hogy valamit máshogyan csináljunk. Vagy megerősítést arra, hogy jól csináltuk. Mindkettő nagyon fontos. Vezetőnek tekintek mindenkit, akinek legalább egy beosztottja van, tehát legalább egyvalakiért felelős. Náluk az inspiráció kétoldalú, hiszen van egy szakmai kompetenciájuk és egy vezetői kiteljesedésük.

Nagy híve vagyok annak, hogy az inspirációt ne a saját környezetünkből keressük, hanem mindig másnak a rendszeréből emeljük be.

A sajátunkat ugyanis jól ismerjük, ám a problémamegoldáshoz mindig nélkülözhetetlen, hogy másik perspektívából is szemléljük. Mondok egy példát: amikor egy nagy amerikai gyorsétterem-lánc kihívásokkal küzdött a működését tekintve, körülnézett, hol tudna segítséget kapni. Rá kellett jönniük, hogy az amerikai haditengerészettől. Merthogy kiderült: a tengeralattjárókon a legjobb helykihasználás. Ott milliméterek is számítanak, és nekik a konyharészben is a legjobb helykihasználásra volt szükségük. Vagy megint csak közhelyszámba menő inspiráció Mohamed Ali mondata: „Az első pofonig mindenkinek van stratégiája – utána már egy picit nehezebb.” A háború nyelvére lefordítva: amíg nem dördülnek el a fegyverek, mindenki látja a terepasztalon, merre kell menni. Abban a másodpercben, ahogy egy katona kificamítja a bokáját, már kevésbé. Vagy megint csak a háború, mert most ez van sajnos: mindenki mindig csak nyer és a sikereit mondja el. De Napóleon például a csatáinak csak a kétharmadát nyerte meg, mégis az egyik legnagyobb (had)vezetőként emlékszünk rá.

BI: Megállás nélkül sikeres emberekkel találkozunk és olvasunk róluk – ami elég frusztráló. Holott a bukás lényegesen többet elárul egy vezetőről.

PV: A sikerhez való viszony az egész Legacy-ban is át kellene értelmeződjön. Ez pedig kapcsolódik a vezetéshez, és a hatalomhoz – hiszen a vezetést nagyon sokszor a hatalommal hozzuk összefüggésbe, és ez olyan ijesztően hangzik. De valójában a hatalommal való nem-élés és visszaélés hangzik ijesztően. Főleg, amikor ütközik az egyéni és üzleti érdek a társadalmi érdekekkel. Ennek kezelése ma egyre természetesebben hangzik, de sokáig nem volt az. A legnagyobb inspiráció tehát a hatalom jó használata – és fel kell ismernünk, hogy ez is a mi kezünkben van. Az inspiráció mellé behoznám még a nézőpontváltás mesterségét, ami egyébként szerintem a siker egyik kulcsa.

Marhára nem mindegy, hogy egy sikeres karrier csak pénzben manifesztálódik, vagy másban is.

Itt jön be a közösségi- és a társadalmi érdek a képbe. Át fog értelmeződni a siker-fogalmunk, és talán kevésbé lesz ijesztően egyoldalú, ahogy ez adott esetben az arcunkba tolódik. Az inspirációra visszatérve: éppen ezért kezdtük el a Bridge Booklistet is csinálni, ahol Csaba az egyik kurátor. Ez volt az első kapcsolódásunk egymással – merthogy a könyvek elképesztő mennyiségű inspirációt és nézőpontváltási lehetőséget adnak a vezetők számára. Az első körben mindezt üzleti könyvekkel kezdtük, most viszont megérkezett a szépirodalmi forduló, hiszen tényleg bárhonnan lehet inspirációt nyerni. Ma egyébként éppen olyan közegben élünk, amikor a határozott, sikeres, magabiztos vezetők azt fogalmazzák meg, hogy a talpon maradás olyan felfokozott kihívás, amilyennel korábban még nem találták magukat szembe. Rengeteg emberi tényező került be az üzletbe, úgyhogy nem lehet elmenni mellettük többé. Sokan különválasztották eddig az üzleti és a magánemberi énjüket, de meg kell értenie mindenkinek: nincs két világ. A vezető ugyanúgy behozza a saját félelmeit, dilemmáit, szorongásait, sérülékenységét – ebben is segíteni kell a vezetőket.

ICS: Több, mint tíz éve már, hogy szinte kizárólag első számú vezetőkkel dolgozom személyes tanácsadóként; valóban nincs olyan, hogy „CEO-én” meg „otthoni én”. Ha így van, akkor az kicsit hasadt. Nyilván hangulati változások és minimális különbségek vannak, de a működésmódjaink nem változnak szignifikánsan attól függően, hogy milyen szerepben vagyunk. Éppen a munkám hozott össze Horváth Jánossal és az általa alapított Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közösségével, amely elképesztően izgalmas társaság: közel 500 sikeres vállalat felsővezetőit tömöríti. János víziója megfogott, és a tartalompartneri kapcsolat mellett megálmodtuk az onlyCEO Klubot is. A nevéből is látszik, hogy ide kizárólag első számú vezetőket várunk. Egymásra és a világra is nyitott, kíváncsi emberek a tagjaink egytől egyig. Olyan vezetők, akik nem csak versenytársként tudnak működni egymással, hiszen azokon a találkozókon, ahol együtt vannak, sokszor és sokféleképpen nyitnak egymás felé. Már közel 200-an vagyunk. Ez egy zárt kör, ahol arra törekszem, a szokásos céges érdekeken túl a vezetői problémáikról, a vezetői helyzeteikről is minél többet beszélgessünk. Mondok egy példát: itt van az orosz-ukrán háború. Mindenki fél tőle – a legkisebbtől a legnagyobbig.

Ám vezetőként nem elég, ha azt mondom, hogy félek a háborútól, hanem valamilyen megoldási kulcsot is kell tudnom adni azoknak, akik egyébként tőlem várják el az iránymutatást.

Ebben a körben is sokat beszélünk erről mert nem csak üzletileg, hanem emberként is helyt kell állni a vállalati közösségben. Egymástól is tanulunk, és azoktól a vendégeinktől is, akik megtisztelnek bennünket.

PV: Nem elegendő egy nézőpont, egy tudás, egy tapasztalat a rendszerben, hanem muszáj állandóan nyitva lenni arra, hogy be tudjuk fogadni a plusz impulzusokat – különben megoldhatatlanokká válnak ezek a helyzetek. Eddig meg lehetett úszni karriereket és életeket viszonylagos kényelemben. Vezetőként viszont egyszerűen elmúlt ez a komfort a rendszerből. De azt gondolom, hogy lehetséges mindebbe proaktívan beleállni. Közben persze látom, hogy nagyon erőteljes a gyászmunka: mivel teljesen megváltozott az életünk, az emberek egy része tagad, egy része depressziós, egy része a kiégés határán. Az egész rendszer teljes transzformációban van.

Ám amikor közösségben vagyunk, meg tudjuk élni például, hogy mennyire nem vagyunk egyedül a kihívásainkkal.

Ezt csinálják Csabáék is az onlyCEO Klub-ban, és ezt csinálja a Bridge is: nagyon sok hasonló értékben gondolkodó szereplőt összekapcsolva megadjuk azt az élményt, hogy nem vagy egyedül a dilemmáiddal, a kilátástalanságaiddal – vagy az örömeiddel sem. Könyvtárnyi irodalma van a vezetői magányosságnak. Minél magasabbra ér valaki, annál ritkábbá válik a levegő. Kevés olyan szervezet van, ahol annyira erős a légkör, hogy az első számú vezető is vakon tud hátradőlni, bízva abban, hogy mások elkapják. Ehhez hozzájárul az értékközpontúság magányossága is: hogy az üzlet eszköz, és nem feltétlenül csak cél a rendszerben. Hogy élhető közösségeket akarsz létrehozni, és hosszú távon gondolkozol, mert nem egyszerűen csak az egyéni érdekek maximalizálása a cél. Ezzel a hozzáállással ma még sokszor magányos egy értékvezérelt vezető. A Bridge 2013-ban indult, és amikor elkezdtük ünnepelni azt, hogy adót fizetünk, mindenki nevetett. Sőt, a mai napig jól szórakoznak rajta, hogy május 31-én mi azt ünnepeljük, hogy büszkének vagyunk azokra az üzleti eredményekre, amiket elértünk, és amikből aztán adó formájában leróttunk valamennyit a társadalom javára. Nyilván azért is nevetünk – bár kicsit keserűbben –, mert tudjuk, ezt aztán ki és hogyan használja fel. Ettől függetlenül: mi mindig aszerint próbálunk működni, hogy ne másokra várjunk, hanem mutassunk magunk példát, és reméljük, alulról építkezve is létre tud jönni valamiféle változás és hatás.

BI: Hogyan jött el az együttműködés gondolata?
PV: Elég hamar egyértelmű volt, hogy van dolgunk egymással. Hogy ez miképpen ölt testet, lassabban érett be, de látszott, hogy olyan vezetőkről beszélünk, akik nyitottak a világra, és van energiájuk, kapacitásuk az üzleti érdeken túlra tekinteni. Számunkra ez nagyon értékes közösség, mert ők már organikusan fejlődve csinálnak nagyon jól dolgokat. Ezt kellene teljesen átfordítani a tudatosságba, mert így meg lehet növelni a hatását annak, amit vezetőként el tudnak érni és létre tudnak hozni. A Legacy-t alapos kutatással kezdtük, és ez lett az első konkrét kapcsolódási pont, hiszen éppen az onlyCEO Klub tagjaival is készítünk felmérést mélyinterjúkkal és online kérdezéssel. Ez meglehetősen nagy minta, és rajtuk keresztül teszteljük azt a kérdőívet, amit aztán majd a régió további vezetőivel is szeretnénk kitöltetni, hogy megtudjuk, hol tartanak a tudatos vezetői hagyaték terén, milyen világban szeretnének élni.

Hogy milyen időhorizontokban tudnak és képesek gondolkodni, milyen ügyek foglalkoztatják őket leginkább. Hogy ők maguk, vezetőként, miképpen definiálják a saját szerepüket.

Erre ez a közösség fantasztikus lehetőséget nyújt, és nagyon hálásak vagyunk, hogy Csaba hozzáférést biztosít. Külön megköszönném, hogy részt vehetünk ennek a közösségnek az életében is. Nagyon jó érzés egyívásúak között lenni.

ICS: Verát – fiatal kora ellenére – közel húsz éve ismerem, de csak távolról követtem a munkáját. Ami, persze, nála inkább küldetés. Most jött el először az a pillanat, amikor össze is kapaszkodunk. Vendégem volt a színpadi beszélgetésen, és félszavakból is értettük egymást. Kurátora lehettem a Bridge Budapest 50 üzleti könyv programjában, kiderült, hogy hasonló szerzőket és köteteket forgatunk. Beszélgettünk a világról, és ráeszméltünk, hogy sokszor ugyanazt vesszük észre belőle. Amikor az első onlyCEO-Klub levelet megírtam, és meghirdettem az indulást 2020 őszén, akkor ezt az idézetet választottam mottóként: „Simili similis gaudet”, azaz: hasonló a hasonlónak örül. Ez áll a Bridge-onlyCEO Klub partnerségre és a személyes kapcsolatunkra is.