Írta: Gazsó Orsolya
Segítőkész szurikáták, családcentrikus kaméleon, kíméletlen oposszum és edzett lovak között jártunk a Bridge Budapest árnyékprogramjának (Bridge Leaders) résztvevőivel, pedig be sem tettük a lábunkat az állatkertbe. Hogy ez hogyan lehetséges? Úgy, hogy Kocsisné Gál Csillának, az Edison100-kategóriagyőztes ,Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért vezetőjének és Knezevics Viktornak, a Bridge ,Edisonplatform elkötelezett támogatójának, a ,BP országigazgatójának fantáziája és humora határtalan, és ahogy a beszélgetésünk során kiderült, együttműködési készségük is az élen jár.
GO: Péntek 13-án beszélgetünk. Ez jelent nektek valamit?
Knezevics Viktor: Azt, hogy ma csak jó dolgok történhetnek velem. (Nevet.)
Kocsisné Gál Csilla: Nem a balszerencsés vagy szerencsés napokban, helyzetekben, tárgyakban hiszek, hanem a kitartó és következetes munkában, a lehetőségek tisztességes módon való megragadásában.
GO: Ilyen pozitívak tudtok lenni a szervezetetek vezetésben is?
KV: Abszolút. Mindig arra gondolok, hogy Istenem, adj erőt, hogy meg tudjam csinálni azt, amit meg tudok csinálni, türelmet ahhoz, amit nem, és bölcsességet, hogy a kettőt meg tudjam különböztetni egymástól. Ha rágódom az eseményeken, akkor magam alatt vágom a fát.
KGCS: Én is pozitívnak érzem magam, ha egy nehézséggel találom magam szemben, rögtön a megoldáson gondolkodom, lehetőségként tekintek a problémára. De vannak helyzetek, amikor nagyon nehéz optimistának maradni. Amikor kiderült, hogy gyermekem diabéteszes, különösen nehéz szituációt teremtett, a gyászhoz hasonló folyamaton ment át a családom.
A legerősebb szülők is talajvesztetté válnak gyermekük diagnózisának közlésekor. Ennek a veszteségnek a feldolgozásához se én, se más szülők nem kaptak hivatalos segítséget, a család pszichés támogatása nem volt része a betegség protokolljának, ezért is lett az alapítványunk egyik missziója a hozzátartozók lelki támogatása.
A család a diabétesz okozta krízisben segítségre szorul, különösen akkor, ha más nehézség is társul a megbetegedés mellé, pl. a munkahely elvesztése, válás, családtag halála, stb. Ilyenkor a közösségnek gyógyító ereje van. Nekem szerencsém volt, mert a családom, a barátaim, a főnököm és a kolléganőm is, aki fél évig helyettesített a munkahelyemen, mellém álltak, de még így is pokoli nehéz fél év volt, a lelkem egy pici lángocskája akkor és ott végleg kialudt.
GO: Viktor, te figyeled, hogy vannak a kollégáid?
KV: Természetesen. Mivel nincs saját irodám, állandóan egy légtérben mozgok a kollégákkal, együtt lélegzünk és eszünk, pontosan látom, ki milyen érzelmi töltöttséggel érkezik a munkahelyre. Az egyének jóléte rendkívül fontos egy vállalatnál. Csilla nagyon hasznos gondolatokat osztott meg velem annak kapcsán, hogyan tehetném még komfortosabbá és családbaráttá a munkavégzést a BP-nél. Azt tanácsolta, hogy alakítsunk ki személyre szabott ajánlatokat a felhasználóinknak, a szűrővizsgálatokat kössük össze orvosi és életmód-tanácsadással, önismereti tesztekkel segítsük az új munkatársak integrációját a közösségbe már a belépésükkor, és arra vonatkozóan is voltak jó ötletei, hogyan alakítsunk ki másképpen vállalati óvodát vagy bölcsődét, amire már régóta nem találtunk megfelelő megoldást. Az utóbbi nagy segítség a munka világába visszatérő édesanyáknak. Még Csillának sem meséltem, hogy egyébként az én lányomról is pontosan három és fél éves korában derült ki, hogy komoly gluténérzékenysége van. Mi is bepánikoltunk, de a feleségem és én próbáltunk úgy viselkedni, hogy a gyerek ne érezze, hogy félünk, mert akkor ő is elkezd. A kicsik addig nem tartanak a darazsaktól, a pókoktól és az egerektől, amíg meg nem látják, hogy az apja vagy az anyja jajveszékelve toporzékol egy széken. Szülőként nagy felelősségünk van abban, hogy hogyan reagálunk egy-egy krízishelyzetre.
GO: Szerintem ez ugyanúgy vonatkozik a munkahelyi kultúrára is: amilyen a vezető, olyan az alkalmazott.
KV: Pontosan. A vezetőnek minden körülmény között nyugodtnak, pozitívnak és őszintének kell maradnia.
A vezető olyan, mint egy tükör, meghatározza, hogyan viszonyul a cég a változásokhoz. Emiatt is döntöttem úgy, hogy senkinek nem lesz külön irodája a BP-ben. Mai napig sokan megkérdezik tőlem, hogy hogyan tudnak felnézni rám az alkalmazottak úgy, hogy ott ülök köztük.
GO: Pont ezzel tudod elnyerni a bizalmukat, nem? Hogy egyenragú vagy velük.
KV: Igen. A legkevesebb, amit elvársz magadtól, a legtöbb, amit elvárhatsz másoktól.
GO: Látom, Csilla, jegyzetelsz.
KGCS: Hogyne, ezek a gondolatok aranyat érnek. (Nevet.) Van mit tanulnom Viktor kiegyensúlyozottságából. Szeretek férfiakkal dolgozni, mert egyenesek, azt mondják, amit gondolnak, és úgy mondják, ahogy a fejükben van, nem körülírva. Két fiútestvérrel nőttem fel, a tiszta kommunikációt tanultam meg tőlük.
KV: Egyébként én is jegyzeteltem, amikor Csillával az árnyékprogram keretein belül beszélgettünk, hihetetlen, mennyi erőt adott nekem, visszarángatott a valóságba.
GO: Mi van a valóságban?
KV: A nagyvállalatok, multik alkalmazottjai sokszor azt gondolják, hogy nekik minden jár: a legjobb technológia, pihenőszoba, ingyen kávé, kocsi, masszázs, telefon, biliárdasztal. Sokan azt éreztetik velem, hogy hálásnak kell lennem azért, hogy bejöttek dolgozni. Csilla ezzel szemben örülne egy jól működő számítógépnek is, amin hatékonyan dolgozhat, vagy egy állandó munkatársnak, akire rábízhat feladatokat. A szurikátáknak sokkal nehezebb körülmények között kell helyt állniuk, mint az én kollégáimnak, csomó olyan kihívással kell szembenézniük, amivel nekünk nem, mégsem követelőznek. És azzal a ténnyel is szembesültem, hogy ha Csilla nem nyitja ki egy hétre az irodáját, akkor lehet, hogy több szülő és gyermek pórul jár, de ha én nem megyek be két hétre a munkahelyemre, akkor talán nem történik semmi sem, mert rajtam kívül van többszáz ember, aki el tudja végezni a munkát.
Ez a hivatás iránti elkötelezettség és szeretet – ami ráadásul nem anyagi megfontolású – az, amit szívesen megosztanék, megmutatnék bármelyik kollegámnak, és ami emlékeztet arra, hogy miért is érdemes minden nap elkezdeni dolgozni. Csillának olyan hivatástudat és segítőkészség társul a munkájához, hogy nem tudná otthagyni az alapítványt pár napra sem.
GO: Még a szervezet Facebook-oldalán is azt írja: mindig nyitva.
KGCS: (Nevet.) Ez azért van, mert mindig vannak olyan szülők, akik este tízkor írnak rám. És pontosan tudom, hogy a segítségkérőnek abban a pillanatban kell a nyugtató szó, amikor jelentkezett, nem holnap és nem holnapután. Szokatlan, az anyai és dolgozó női léthez alkalmazkodó az időbeosztásom. Nyolctól háromig teljes intenzitással a munkára koncentrálok, utána elmegyek a gyerekért az iskolába, főzök, ötkor megint leülök dolgozni, és éjfélig meg sem állok. Nemrégiben volt egy pályázati lehetőségem, aminek köszönhetően felvehettem magam mellé egy alkalmazottat, így lettünk ketten. Szokatlan ez az állapot, hogy van egy állandó segítségem, meg kell tanulnom levenni magamról a terheket. Ám így végre tudok az anyai szerepemre is több időt szánni, könnyebb lesz a családomra, a kutyánkra és a kaméleonunkra összpontosítani.
GO: Kaméleon?
KGCS: Sokszínű a családunk. (Nevet.)
KV: Csillával hosszan beszélgettünk arról, hogyan válhat jó főnökké, hogyan tudja delegálni a feladatokat. Úgy vettem észre, hogy egy kicsit meg is ijedt attól, hogy lesz egy kollégája, akiért ezentúl ő felel.
GO: Megértem az aggodalmát. Viktor, neked közel 2500 munkatársad van, megszoktad már, hogy csoportmunkában gondolkodsz, Csillának pedig egyedül kellett eddig mindent megoldania.
KV: A vezetés milyensége nem azon múlik, hogy van-e beosztottja az embernek vagy nincs. Hanem azon, hogy a vezető fölvállalja-e a felelősséget, lelkesedik-e azért, amit csinál, érti-e. Emellett szerintem az is kulcsfontosságú tényező, hogy soha ne bízzuk meg a munkatársunkat olyan feladattal, amit mi magunk sem tudunk teljesíteni. A találkozásainkkor Csilla feltett nekem csomó olyan kérdést, amit nem tudtam megválaszolni, szégyelltem is magam miatta, de inkább elvittem őket haza házi feladatnak, minthogy bekamuzzak valamit. Hitelemet veszteném.
KGCS: Az oposszumokkal kapcsolatos dilemmámat is hazavitte Viktor, azt mondta, még megrágja a témát.
GO: Bővül az állatok tárháza. Hogy jönnek ide az oposszumok?
KGCS: Így neveztük el azt a szervezetet, amelyik vetélytársként tekint a Szurikáta Alapítványra. (Nevet.)
GO: Miért nem árultad el Viktornak a nevüket?
KGCS: Miért reklámozzunk egy olyan szervezetet, amelyik inkorrekten viselkedik? Egy az egyben másolt le több programunkat, szlogenünket, ezzel sokat árt a diabéteszes gyerekek ügyének és saját magának is. Egy olyan szervezetről van szó, amelyik szurikáta szeretne lenni, de mégsem az. Innen jött a becenevük, Viktor keresztelte el őket. (Nevet.) Inkább a pozitív, jó példákat érdemes megmutatni, ahol az energiák összeadódnak. Ilyen az Edisonplatform is, és a nagytarcsai Szivárvány Evangélikus Óvoda is, amelyik szívesen fogadta és fantasztikusan ellátta a diabéteszes gyerekemet akkor, amikor a saját óvodája ezt visszautasította. Kíváncsi vagyok, mit tesz egy világcég, ha egy másik szervezet versengeni kezd vele, és az nem válogat az eszközökben. Biztosan vannak erre az üzleti életben már jól bejáratott módszerek, ezért vetettem fel a problémát Viktornak.
KV: Ez a feladat megleckéztetett engem is, hogy őszinte legyek. Az első árnyék-beszélgetésünk óta agyalok rajta, hogyan tudnék Csillának segíteni. Megígértem neki, hogy a program végére kifundálok egy tervet. Kicsit idegen tőlem ez a helyzet, mert én leginkább a munkaerőpiacon versenyzem, az a célom, hogy a legjobb szakembereket vonzzam be a szervezetünkbe, és ez sem könnyű, mert több mint száz hasonló cég harcol a humán erőforrásokért. Ám az üzleti partnerségben van egyfajta diplomácia, üzleti etika, azaz nem mindenki mutatja ki a foga fehérjét, és sokszor nem őszinték a beszélgetések, ezért mély és éles konfliktusok nem tudnak kialakulni.
GO: És az nem megoldás, hogy Csilla felveszi ellenük a kesztyűt?
KGCS: Nem, mert nem az a feladatom, hogy bárkit is kiszorítsak a diabétesz területéről. Nem akarok senkit sem legyőzni, mindannyiunkra szükség van, mert sok a teendő.
Nem harcra szeretném az amúgy is véges erőforrásokat fordítani, a más szervezetekkel való együttműködésre koncentrálok, amely előrevisz és gazdagít. A win-win helyzetekben és a szinergiában hiszek.
Ez nem jelenti azt, hogy nem vállalnék fel más területen konfliktust, nem küzdenék meg a diabéteszes gyerekek igazáért. Bármelyik szervvel, intézménnyel vagy hivatalos személlyel addig birkózom, ameddig a cukorbeteg gyerekek helyzete megnyugtató módon meg nem oldódik. Nem félek és sohasem fáradok el ebben a kihívásban.
KV: Szerintem ki kell zoomolnunk a szituációból, távolról tekinteni a problémagócra, onnan mindig könnyebb megtalálni a megoldást. A másik dolog pedig, hogy a vezetőnek időt és figyelmet kell fordítania saját magára is ahhoz, hogy teljes lelkesedéssel, odafigyeléssel és koncentrációval tudjon reagálni egyes helyzetekre. Vegyünk egy példát: amikor elmegy a légnyomás a repülőgép kabinjában, és leesnek a maszkok, akkor mindenkinek először saját magát kell oxigénhez juttatnia, és csak azután tudja biztonságosan segíteni a társát. Így van ez a vezetéssel is. Jól kell lennünk ahhoz, hogy jól döntsünk.
GO: Benneteket mi juttat oxigénhez, mi tölt fel?
KGCS: A magánéletemben az emberi történetek tudnak feltölteni, nagyon szeretem a színházat, az élő színészi játékot és a jó filmeket. Szívesen olvasok fel klasszikust a gyerekeimnek, most éppen Gárdonyi A láthatatlan ember c. műve van repertoáron. Az igazi pihenés számomra a tengerrel kapcsolódik össze, már az odavezető utat is nagyon szeretem. Nem csak a turistalátványosságok érdekelnek, hanem a helyiek is, az autentikus boltok és temetők. Emellett a munkámból is nagyon sokat töltekezem. (Nevet.) Lehet, fanatikusnak tűnök, de például egy új program megszervezése nekem annyi örömöt szerez, hogy elmondani nem tudom. Az is feltölt, amikor meg tudok nyugtatni egy szülőt, vagy amikor kiadunk egy könyvet, vagy megszületik egy szurikátás karkötő a diabéteszes gyerekek biztonságáért egy klassz, lelkes, környezetbarát kiegészítőket adományozással összekapcsoló céggel, az ,,Uny-versummal.
KV: Na, látod, Orsi, erről beszéltem, amikor a hivatástudatot említettem. Eszembe jutott most erről egy jelenet a Gyűrűk Urából: Szürke Gandalf odafordult Zsákos Frodóhoz, a hobbithoz, és azt mondta: „Jó nektek! A munkátok a hobbitok.” (Nevet.) Én is nagyon szeretem, amit csinálok, de úgy gondolom, hogy néha teljesen el kell szakadni a munkától, hogy aztán újult erővel futhassak neki. A számítógépemet és a telefonomat akár egész hétvégére is ki tudom kapcsolni, de úgy, hogy eszembe sem jutnak. Miután visszajövök egy nyaralásról, az az első dolgom, hogy archiválom azt a kétszáz bejövő e-mailt, ami a szabadságom alatt érkezett. A mozgás is nagyon fontos. Minden reggel fél 6-kor edzéssel indítom a napom, jobban tudok gondolkodni, ha fizikailag kifáradok. Hat éves korom óta sportolok. Vadászni is nagyon szeretek, közel hoz a természethez. Nem a trófeák miatt lövök, hanem a húsért, ugyanis a megszerzett vadat megfőzöm ebédre, legyen szó vaddisznóról, fácánról, őzről, szarvasról vagy nyúlról. Emellett lovaglok is, de nem csak megülöm az állatot, hanem foglalkozom is vele, sok időt fordítok a lóval való body-boss kapcsolatra. Éreznie kell, hogy nem csak a főnöke vagyok, hanem a társa is, akiben megbízhat, akire támaszkodhat. Háromtól öt másodpercig terjed a ló memóriája, ezért két akciót csak akkor tud összekötni, ha időben közel történtek egymáshoz. Azaz, ha valamit nem jól csinál, akkor rögtön reagálnom kell rá, hogy többet ne forduljon elő, ha pedig valami sikerül, akkor azonnal meg kell dicsérnem, hogy a pozitív élmény maradjon meg benne, és máskor is így cselekedjen. Így tudunk bizalommal összekapcsolódni, akárcsak az avatarok. (Nevet.)
GO: Ezt a módszert tudnád alkalmazni akár a beosztottjaiddal is.
KV: Persze, alkalmazom is. Fontos, hogy elismerjük a másik munkáját. És ehhez nem kell megvárni egy év végi értékelést vagy egy karácsonyi vacsorát, abban a pillanatban kell cselekedni, amikor késztetést érzünk rá.
GO: Csilla ezért ír vissza az aggódó szülőknek akár késő este is. A szurikáták életmódjából is lehet tanulni: kolóniában élnek, csapatban gondolkodnak.
KGCS: Ráadásul jellemző rájuk a magasfokú szocializáltság és a munkamegosztás. Az alapítványunk is hasonlóan működik, mint egy szurikátakolónia: kapcsolódunk az emberekkel, figyeljük és támogatjuk egymást. Az Edisonplatform árnyékprogramjában is erős közösséget alkotunk, óriási lehetőség, hogy más szektorok vezetőivel cserélhetünk eszmét. Viktor élete annyira más színtereken, más emberekkel zajlik, hogy a program nélkül nagyon kicsi lett volna az esélye annak, hogy mi, vezetőként, egyenrangú félként találkozzunk, és olyan témákról beszélgessünk, mint amikről szó esett köztünk.
