Írta: Gazsó Orsolya
Amikor párhuzamokat kerestem az Amnesty International és a Prezi között, akkor a nyitottság és a szabadság ugrott be először. Beöthy Ádám szervezete emberi jogi oktatási programokat szervez gyerekeknek és a fiatalokkal foglalkozó szakembereknek: tanároknak, szociális segítőknek, az a céljuk, hogy egymást elfogadó és az igazságtalanság ellen felszólaló fiatalok nőjenek fel Magyarországon. Sárdi Dániel és a Prezi pedig az egymást elfogadó, nyitott, az egyenlőtlenségek ellen küzdő dolgozókat fogja egybe. Ezt végig gondolva az Amnesty mentoráltjaiból válhatnak a jövőben a Prezi legértékesebb munkavállalói. Ádám és Dániel nyitottan és szabadon beszélgettek egymással a Bridge Budapest árnyékprogramjában.
Gazsó Orsolya: Ugyan az értékrendetek egy, de a működési fókuszotok különbözik. Emiatt volt-e szakadék köztetek?
Sárdi Dániel: Nem érzékeltem köztünk különbséget, még úgy sem, hogy teljesen más szférából érkezünk. Ádáméknál professzionális megközelítést érzékeltem a működésük kapcsán, nem egy szervezetlen civil szervezet képe rajzolódott meg, innentől kezdve pedig teljesen mindegy, hogy mi a működés fókusza. A beszélgetéseink során nem konkrét szakmai problémákat vizsgáltunk meg, hanem általános emberi dolgokat kerülgettünk. Ha behoztam egy problémát, Ádám nagyon jó dolgokat felelt rá, nem tudom, hogy a meglátásai az ádámságából vagy a civilségéből fakadnak-e (nevet), mindenesetre nagyon ügyes meglátásai voltak, úgyhogy majd mondom Ádámnak, hogy menjünk el sörözni. (Nevet.)
Beöthy Ádám: Benne vagyok! Valóban nem problémafókuszú beszélgetéseink voltak, de ettől függetlenül egy csomó mindent átgondoltam a virtuális találkozóink kapcsán. Dani vezetési stílusában az elérhetősége tetszik legjobban, ha egy alkalmazottjának kérdése van felé, akkor nem kell napokat várnia a válaszra, hanem azonnal tudnak beszélgetni, így a munka halad tovább dinamikusan, gyorsan. Ha a mi szervezetünkben eljut valaki egy problémáig, nem biztos, hogy rögtön tovább tud haladni, mert nem mindig tudunk összehozni egy találkozót a megbeszélésre, így van, hogy egy hétig áll az ügy. Most már próbálok jobban odafigyelni a kommunikációmra, és arra, hogy minél előbb keresztül fussanak rajtam az ügyek, mert ezzel tudom segíteni a csapatomat és a munkavégzést. Amiről még sokat beszélgettünk, az az online elérhetőség, pontosabban az, hogy Daniék hogyan tudják hatékonyan több kontinens munkavállalóit összekötni, mi pedig Magyarországon, a velem egy városban és többi városban élő tanárokat, önkénteseket, diákokat.
Központi kérdésünk volt, hogy hogyan tudunk egy jól működő közösség maradni akkor is, ha közben távol vagyunk egymástól.
Nekünk a Covid hozta elő ezt a dilemmát, Daniéknak pedig az az alapállapot, hogy egymástól többezer kilométerre dolgoznak.
GO: Na, és hogyan?
BÁ: Próbálunk rendszeres alkalmakat teremteni, hogy az önkénteseink és a hozzánk kapcsolódó tanárok lássák egymást, találkozzanak velünk. Ezek a lehetőségek mindig egy szakmai alkalom köré szerveződnek, ahol valamilyen fontos módszertani dologról is tudunk beszélni, de közben megvan a lehetőség a kapcsolódásra, kötetlen beszélgetésre is. Amikor tehetjük, akkor kis csoportokban offline találkozókat is szerveztünk, de már nagyon várjuk, hogy valamikor nyáron összehozzuk az egész csapatot egy nagy bulira. Remélem, ez hamar eljön.
GO: Jó hallani, hogy könnyen össze tudtátok kapcsolódni a for- és nonprofit szférát. Mit tapasztaltok, másoknak is ilyen egyszerűen megy?
SD: Magyarországon ez még sajnos gyerekcipőben jár, pedig fontos lenne, hogy kommunikáljon ez a két, egymástól nem is olyan távol álló világ.
Egészen eltérő lehet az a logika, ahogyan egy forprofit cégben zajlanak az ügyek, mint ahogy egy nonprofitban, mind a kettő bőven kínál tanulságot a másik fél számára.
Mi a Preziben viszonylag sok időt és energiát fordítunk arra, hogy megálljunk és átgondoljuk, hogy mit és miért csinálunk, ugyanakkor nekünk is nagyon tanulságos egy-egy beszélgetés egy olyan szervezettel, melynek fókuszában egy konkrét ügy áll, hiszen nem vagyunk profik ebben, nincsen időnk az egyes részkérdéseket olyan mértékben átrágni, mint ahogyan ez egy civil szervezetnél meg tud és tulajdonképpen meg kell, hogy történjen. Ugyanakkor a mi világunk is bőven nyújt tanulságokat a nonprofitok számára, elsősorban a működésünk logikája, vezérelvei, de a mindennapi gyakorlataink is lehetnek azok a pontok, ahol jó példával tudunk szolgálni.
BÁ: A nemek közti egyenlőség kampányunkkal és az emberi jogi oktatásunk kapcsán próbáljuk a cégeket megszólítani, hogy a vállalaton belüli egyenlőtlenségek ellen tegyenek valamit a vezetők. Ha ezzel a társadalmilag fontos üggyel nincs idejük vagy kapacitásuk foglalkozni, akkor képbe jönnek, vagyis képbe jöhetnének a civil szervezetek.
GO: Az Amnesty logója egy gyertya, amelyet szögesdrót fon körbe. Ennyire rossz a helyzet most, ami a toleranciát, az elfogadást és a jogegyenlőséget illeti?
BÁ: Én nem ezt a logót választanám magunknak, ez már lassan hatvanéves grafika. (Nevet.) A mottónk is régi, az viszont továbbra is aktuális: jobb gyertyát gyújtani, mint átkozni a sötétséget.
Azokkal a jogainkkal vagyunk tisztában, amikkel tisztában akarunk lenni, de mások hasonló jogait kevésbé vesszük számításba.
Mindenkinek megvan a méltósághoz való joga, mindenkinek meg kellene próbálnia megérteni és elfogadni a másikat. Úgyhogy bőven van még munkája az Amnestynek. (Nevet.)
SD: Én tudatosan élek egy olyan komfortbuborékban, amelyben tiszteletben tartjuk egymás jogait. Ez így van a Preziben, a baráti társaságomban, a családomban is, tehát abban a szűk környezetben, amiben nap mint nap mozgok.
Ám próbálok belőle néha kitekintgetni, hogy ne verjem át magam, látnom kell azt is, mi zajlik a tágabb környezetemben.
Igyekszem kitekinteni a buborékomból, igyekszem nyitott szemmel járni a világban, néha eljárok kocsmákba a pultosokkal beszélgetni, új emberekkel ismerkedni, hogy megtudjam, mások hogyan gondolkodnak. Ilyenkor persze csak turista vagyok, nem tudom teljeskörűen megérteni a problémáikat, a világukat, de egy kicsit talán közelebb tudok kerülni másokhoz, és meg tudom érteni azt, hogy mégis hol élek.
DO: Ez úgy hangzik, mint egy szociológiai terepmunka, ahhoz pedig kritikus gondolkodásra van szükség.
SD: Igen. Ám a kritikus gondolkodás és a haladás között meg kell találni az egyensúlyt. Én hajlamos vagyok túlgondolni egyes ügyeket, és ilyenkor a csapatom az, aki lendít rajtam egyet, ők lazábban állnak hozzá a dolgokhoz. Figyelnek rám, én meg figyelek rájuk, így megvan a harmónia. Mindig számba kell venni az érveket és az ellenérveket a döntések előtt.
BÁ: Egyetértek Danival, én is minden döntés előtt több szempontból megvizsgálok egy-egy helyzetet, illetve olyan szituációkat teremtek, amelyek lehetőséget adnak mások feedbackjére és mások kritikus gondolataira.
Tudom, hogy nem láthatok mindent és nem tudhatok mindent, úgyhogy kérek másokat, hogy vegyenek észre dolgokat helyettem. Szóval az én vezetői értékrendszeremben is abszolút jelen van a kritikus gondolkodás.
GO: És ezen kívül még mi? Ha döntést kell hoznotok a szervezeteteken belül, milyen alapértékek vezérelnek benneteket?
SD: Az inkluzivitás, az egyenlő esély, a csapatmunka, a bevonódás, és az, hogy a döntéseink körültekintően szülessenek. Ezek mellett a gyerünk előre-hozzáállás az mindig beválik. (Nevet.) Ha hibázunk, nem kell minden szőrszálat végignézni egyesével, tanulunk a hibánkból, csináljuk tovább, megyünk előre.
SÁ: A megértés és az elfogadás.
Mindig megnézem, hogy azokra, akikre a döntés vonatkozik, milyen hatással lesz az az út, amit választunk. Az empatikusság is jó irány, de azt érzem, hogy egy picit kiüresedő fogalom.
Nem hiszem, hogy nem tudjuk valóban átérezni azoknak a helyzetét, akik nélkülöznek vagy akiknek az emberi méltóságát minden nap megsérti valaki. És egyetértek itt is Danival, az esélyegyenlőség nekem is és a szervezetben is nagyon fontos.
GO: Az árnyékprogram előtt mennyire volt számotokra ismerős a civil vagy a céges világ?
BÁ: Nekem új volt nagyon a cégek világa, izgalmas volt Daniék munkájába és szituációiba belelátni.
SD: Nekem nem volt idegen a civil szervezetek világa és működése, mert a feleségem és több ismerősöm is ebben a szférában dolgozik. Ádámmal ugyan nem vagyunk egy generáció, de mivel közvetlen és nyitott mindkettőnk, ezért kapcsolódtak egymáshoz a meglátásaink, és nagyon könnyedén tudtunk dumálgatni. Nem volt bennünk egyszer sem kényszerérzés, hogy túlstrukturáljuk a meetingeket és hogy teljesítenünk kell, csak arra koncentráltunk, hogy jól érezzük magunkat.
