• Bridge Business

„Ki kell állni az értékek mellett!”

Írta: Bus István


Bel-Pest, klasszik bérház, hűvös udvar. Aztán, amikor az ajtók megnyílnak, nagy, modern és tágas irodák mellett jutok Menich Ádám szobájába. A Finacont könyvelési-pénzügyi szolgáltató cég helyettes ügyvezető partnere nemcsak a könyvelés jövőjébe avat be, de a céges kultúráról és az átláthatóságról is beszél. A Finacont – amellett, hogy a Vállalható Üzleti Kultúráért kezdeményezésnek is a tagja –, végzi a Bridge Budapest könyvelését.

Bus István: Ha Bridge megbízik Önökben, akkor az tulajdonképpen olyan, mint hogy ha plecsnit ráütnének a cégre, hogy az mennyire pontos és átlátható.

Menich Ádám: Alapvetően egyetértünk azokkal a célokkal, amelyeket Veráék képviselnek: az átláthatósággal, az értékteremtéssel. De bízunk abban is, hogy így olyan cégekkel tudunk kapcsolatba kerülni, akik ezeket az értékeket vallják, és ezáltal olyan network alakul ki, ahol kölcsönösen számíthatunk egymásra, és tudunk egymás dolgaiból profitálni.


BI: Mit gondol, ha Nyugat-Európát 100-nak vesszük ezen értékek szempontjából, akkor Magyarország a skálán merrefelé található?

MÁ: Ez nagyon nehéz kérdés. Politikai vagy rendszerszinten kérdezi?


BI: Inkább rendszerszinten.

MÁ: Számot nem fogok mondani, de azért van még hova fejlődnünk.


BI: Hogyan tudunk felzárkózni?

MÁ: Azt gondolom, az ilyen típusú kezdeményezések mindenképpen jók.

Ezek a szigetek – ha lehet a cégeket ilyen szempontból ennek tekinteni–, vagy bármilyen intézmény, ahol ilyen értékeket vallanak, mind hatással tudnak lenni. Ha ezek össze tudnak kapcsolódni, akkor ez egy még erősebb motiváló tényező lehet. Katalizátor egy ilyen látványos átalakulás.

BI: Egyre többen érkeznek a Finaconthoz olyan emberek, akik korábban a nagy könyvelő-tanácsadó multiknál dolgoztak. Mit lehet náluk megtanulni?

MÁ: A karrierem az Ernst & Young-nál indult: pályakezdőként ott kezdtem, és tizenegy évig dolgoztam a cégnél. Ebből másfél évet Ausztráliában töltöttem. Azt lehet megtanulni náluk, hogy tényleg csak olyan dolgot adjak ki a kezeim közül, aminek a minősége megfelelő és vállalható. Itthon többek számára a különböző tagline-ok, és corporate-irányzatok nem komolyan veendők. Benyomjuk, és aztán a végén valami majdcsak kijön – gondolják sokan. De tényleg úgy van, hogy ha az ember ezt napi szinten hallja, akkor beépül az életébe. És tényleg ezek a dolgok, amiket jól be lehet vésni, de mégsem szabad túltolni. Ugyankkor ezekért az értékekért ki kell állni, és alkalmazni kell őket a mindennapi életben is. A kollégáim – a Finacont öt cégtulajdonosa – mind multitól jött, és ezeket a dolgokat mind magába szívta. A Finacont tehát nagyon jó abból a szempontból, hogy azonos értékrendet vall a vezetőség, és próbáljuk ezeket az értékeket a hétköznapokban is alkalmazzuk.

Figyelünk a részletekre, a kollégákra, az emberekre. Nálunk fontos, hogy a kollégákkal olyan megállapodásokat kössünk, amelyek hosszú távon jók lehetnek minden félnek.

Az ügyfeleinkkel kapcsolatban is ezt a filozófiát képviseljük, ahogy a munkavállalóinkkal és a partnereinkkel is. Nyilván vannak sablonjaink meg template-jeink, de próbálunk az emberek saját igényeire fókuszálni.


BI: Mérnökként végzett. Segít ez valamit a jelenlegi pozíciójában?

MÁ: Nagyon jól mutat az életrajzomban – de alapvetően sosem dolgoztam mérnökként. Ahogy befejeztem a Műszaki Egyetemet, rögtön az Ernst & Young-nál kezdtem. Az egyetemről a mérnöki-logikus gondolkodást hoztam.


BI: Említette a másfél éves Sydney-i kiküldetést. Az miért lett ilyen rövid?

MÁ: Fix idejű megbízás volt, a cég csereprogramja, és eleve így volt meghirdetve. Nyilván, hogy ha akartam volna, lehetett volna hosszabbítani. Főleg családi okok miatt döntöttem a hazajövetel mellett. Azt mondják, másfél-két, talán három év az, ami után még vissza lehet jönni. Később már nagyon nehéz: az ember se itt, se ott nem lesz otthon.


BI: Mit hozott magával?

MÁ: Az tetszett nagyon az ausztrál társadalomban, hogy nincsenek olyan nagy távolságok az emberek között – beszéljünk akár vagyoni, akár mentalitás-beli különbségekről. Ott is vannak szegények meg gazdagok, de azért nincs az a nagy szakadék.

Itthon gyakori, hogy emberek azt gondolják, nekik van igazuk: mindig náluk kell legyen az utolsó szó. Bármit hibázik, meg kell magyaráznia. Az ausztráloknál ezt nem tapasztaltam. Ők, hogy ha valamit elrontottak, akkor azt mondták, hogy „Sorry, én voltam”.

Itthon ez állandó küzdelmet jelent, és iszonyú sok energiát visz el. Ha ez nem lenne, hatékonyabbak lennénk például.


BI: Szörfözni megtanult?

MÁ: Csak siklószörföt próbálgattam, ami körülbelül egy fél embernyi magasságú valami. Nem lehet rajta felállni, mert annyira nem masszív, csak ráfeküdni. De az is be tudott úgy forgatni maga alá, hogy nem tudtam, merre van a fönt meg a lent.


BI: Miért váltott később?

MÁ: 2003-ban jöttem vissza, és utána még négy évig az Ernst & Young-nál dolgoztam. Próbáltam azt, amiket kint tanultam, áthozni-átemelni. Abban értem is el sikereket. De jött egy lehetőség, és azt gondoltam, itt az ideje, hogy kipróbáljam magam más területen.


BI: Ez volt a filmes cég. Milyen produkciókon dolgozott?

MÁ: Nem dolgoztam filmen, mert akkor alakult az egész. Tulajdonképpen egy zöldmezős beruházás volt, és a legelején a dolgok még tényleg csak papíron léteztek. A finanszírozás, a szükséges üzleti terv és dokumentációs anyagok tartoztak hozzám. Tulajdonképpen a hitel megszerzéséig voltam ott. Aztán tulajdonképpen visszatértem a szolgáltató szektorba. A Finacont ugyan nem végez könyvvizsgálatot, de a számvitel és a könyvelés szempontjából van hasonlóság. A cég működik, sikeresek vagyunk. Jövőre lesz az alapítás huszadik évfordulója. Számtalan tanulmányt olvastunk arról, hogy a cégeknek élettartama átlagosan hét-nyolc év körül van. Büszkék vagyunk arra, hogy megértük ezt a kort. Több szakasza volt a fejlődésnek: egy néhány fős könyvelő irodából a piac egyik meghatározó számviteli szolgáltatójává váltunk, amely árbevételét és eredményét tekintve, az első hat cég között van. Ami sokkal fontosabb: amikor egy cég öt-tíz fős, akkor ott ki tud alakulni egy családias, baráti légkör. Amikor egy cég 130 fősre nő, ezeket az értékeket már sokkal nehezebb tartani. Azt gondoljuk, hogy ha nem is mindent, de azért sikerült ezekből az értékekből a legtöbbet átmentenünk, és még mindig egy jó hangulatú cég vagyunk. Ami nehézség még, hogy vannak olyan megbízásaink, amik klasszikus könyvelőirodai munkát igényelnek, de nagyon sokszor olyan outsorce-megoldásban dolgozunk, ahol az egész pénzügyi-számviteli csapat a mi alkalmazottunk. Tehát sok kollégánk van, akikkel ritkán tudunk találkozni, mert elszórva vagyunk a városban.


BI: Sokan otthonról is dolgoznak, most már másfél éve…

MÁ: Alapvetően fel voltunk készülve erre. Már több, mint tíz éve alkalmazzuk a távmunkát, így nem jelent gondot, hogy honnan dolgozzunk. Nyilván csapatépítőn, a karácsonyi partin, az oktatásokon azért össze szoktunk jönni. Próbáljuk tartani a csapatszellemet.


BI: Mennyit kell dolgoznia?

MÁ: Sokat. Most eléggé nagy átalakulás előtt áll a szakma. A digitalizáció olyan fázisához ért ebben az iparágban, ami gyökeres változásokat hoz.


BI: Nincs már számlatömbbel mászkálás.

MÁ: Ma már nincs. Magánemberként is sokszor találkozunk azzal, hogy kihívjuk a zárszerelőt, aki előveszi az okostelefonját, és online számláz. Ez nyilván a gazdaság fehérítése szempontjából is fontos, de a hatékonyságéból is. Nem kell aláírni.


BI: Nem szakad ketté, ha rosszul tépem ki…

MÁ: Vagy hogy nem is kapom meg, mert elkavarodik. Ezek a dolgok megszűntek, és ebben nagy szerepe van az államnak. Ebből a szempontból például előrébb tartunk, mint a nyugat. Mindez nagy változásokat fog hozni.


BI: Az AI és a könyvelő szoftverek is erősen terjednek a szektorban.

MÁ: Jártam egyszer-kétszer olyan konferencián, ahol felvázolták, hogy a mai szakmák ijesztően nagy száma fog eltűnni.

Emlékszem, egy pódiumbeszélgetésen egy ügyvéd azt állította, hogy az ő szolgáltatása mégiscsak perszonális dolog, és biztos megmarad. Nekem kellett felvilágosítani, hogy Amerikában már vannak olyan ügyek, amiket robotok végeznek. Az Amazon raktáraiban is robotok pakolgatják a dolgokat.

Nehéz megmondani, milyen szakmák maradnak meg tíz-húsz év múlva. Hogy mennyire fog az ember szerepe átalakulni, azt most még nehéz elképzelni.


BI: Mennyire tudja beállítani a munka-magánélet egyensúlyt?

MÁ: A digitalizációs hatékonyság mentén indítottunk el több projektet is. Ezekkel kell most foglalkoznunk, és ez meglehetősen sok energiát elvisz. Nem azt mondom, hogy mi vagyunk azok, akik a barikád tetején harcolunk, de azért alapvetően innovatív cégnek tartjuk magunkat, és próbáljuk a trendeket, ha nem is elsőként, de az élbolyban lekövetni. Több mint tíz éve dolgozunk olyan platformon, ami felhő alapú megoldással működik, mert így a kollégák bárhonnan elérhetik az anyagaikat. Ma már tulajdonképpen azt mondhatjuk, hogy ez szinte mindenhol evidens… Nos, a life-work-balansz érdekes, érdekes. Az ember persze mindig többet szeretne. Próbálkozik, hogy a hétköznapokon is időben el tudjon szabadulni… Ez sokszor sikerül, sokszor meg nem – de hát ez egy örök harc.


BI: Mit tudnak még a Bridge-nek nyújtani? Azon kívül, hogy dolgoznak nekik, be tudnak-e szállni valamilyen kampányba?

MÁ: Amibe tavaly beszálltunk ez a bizonyos „Bridge Business Box” Arról szól, hogy a kezdő vállalkozásokat segítsük. Olyan felajánlást tettünk, hogy annak az induló cégnek, amelyik minket választ, az első éves könyvelési díjából harminc százalékot elengedünk.