top of page
  • Szerző képeBridge Budapest

Könnyebb címkézni, ez viszont egyszerűsíti a gondolkodást

Írta: Patakfalvi Dóra


Kreiter Éva, a Dreher Sörgyárak Zrt. HR igazgatója és Nagy Krisztina, az Idea Alapítvány egyik alapítója, jogász, médiapedagógus


A Dreher Sörgyárak Zrt. története 170 éves múltra tekint vissza, a cég pedig mostanra Magyarország vezető sörgyártó vállalatává vált. Évente 422 millió korsó sörrel veszi ki a részét a magyarok sörfogyasztásából, és évi több mint 17 milliárd forint jövedéki adót fizet be az államkasszába. 2017 óta a Japán legnagyobb sörgyártójaként számontartott Asahi leányvállalata.


Az Idea Alapítvány egy médiaoktatással foglalkozó szervezet, célja a gyerekek és fiatalok média- és információs műveltségének fejlesztése. Ezzel összhangban iskolai oktatásba illeszkedő programokat, képzéseket és oktatási anyagokat dolgoznak ki a tudatos médiafogyasztás elősegítésére.



Patakfalvi Dóra: Elsőre nem volt egyszerű közös pontot találni a tevékenységeitekben, de talán mégis sikerült: mindkét szervezet a felelősségteljes fogyasztásra buzdít. Ez feltűnt nektek?

Kreiter Éva: Érdekes ez a párhuzam, a cégünkben ez valóban nagyon fontos szemlélet, e nélkül nem is tudnék itt dolgozni. Mivel mi alkoholos italt készítünk és értékesítünk, ezért nagyon sok időt és erőforrást fordítunk arra, hogy a fogyasztók felé is a felelős alkoholfogyasztást promotáljuk. A kérdés, amivel Krisztáék foglalkoznak, engem most kezdett el közelről érinteni, mert nekem is van egy 12 éves gyerekem. Minden téren meg kell tanítani az embereknek, hogy felelősen fogyasszanak, legyen az információ, vagy bármi egyéb.

Nagy Krisztina: Ebből a szempontból mi a másik oldalt képviseljük, mint Éváék, hiszen nem tartalomgyártók vagyunk, hanem inkább egyfajta fogyasztóvédelmi szerepet töltünk be. Azért is szeretem ezt a fogyasztóvédelmi megközelítést a médiatudatosság fejlesztésével kapcsolatban, mert az információs társadalomban az információ, a fogyasztott tartalom hosszú távon hasonlóan nagy károkat tud okozni, mint a romlott, vagy silány minőségű élelmiszer, vagy az alkohol, csak éppen mentálisan kezdi ki az ember egészségét. Mi azt próbáljuk megtanítani a gyerekeknek, milyen a tudatos és egészséges információfogyasztás.


P.D.: A saját életetekben milyen a viszonyotok ehhez a problémához? Pontosabban: van-e problémátok vele?

K.É.: Azt gondolom, hogy Magyarországon kevés olyan ember él, aki ne találkozna valamilyen fogyasztáshoz kapcsolódó kihívással az ismeretségi körében, sőt, valószínűleg a sajátjában is be tud azonosítani ilyen pontokat. De még egy haladó módon gondolkodó embernek is nehézséget jelent, hogyan tudja megfelelően a saját fogyasztásait redukálni. Van erről egy kedves történetem. Nemrég egy munkatársnőnk azt mesélte, hogy nagyon büszke magára, mert befejezte a nagyipari ruhavásárlást, mostantól kizárólag second hand boltokból és gardróbvásárokból vásárol majd magának ruhát. Aztán hazaállított a legújabb szerzeményével, és a 17 éves fiának büszkélkedett vele, milyen szép használt ruhát lőtt magának. Mire a fia azt mondta: „de, anya, tök mindegy, hogy ezt a gardróbvásárban szerezted, akkor is hiperfogyasztó vagy”. A munkatársam teljesen sokkolódott ettől az egyébként szeretetteljes kritikától, mert ő meg volt arról győződve, hogy a maga szintjén nagy lépést tett a felelős fogyasztásért, és tett valamit a világért.

N.K.: Én viszont inkább visszafogott fogyasztóként élem az életemet, a felnőttkori óvodai jelem akár a mértékletesség is lehetne ebből a szempontból. Erre nem büszke vagyok, egyszerűen így működöm, a fogyasztás nem okoz olyan örömet, mint sok más embernek, nem ez a fő örömforrás az életemben. A munkával való kapcsolatomban már sokkal több a függési faktor, ott nehezen tudok mértéket tartani.

K.É.: Nagyon idevág a Hiperkarma Mindenki függ valamitől refrénű dala. Ha valaki nem a fogyasztásban, akkor a munkában vagy az emberi kapcsolataiban találja meg a függést – de valamiben szinte biztosan. Szerintem mindig az egyéni felelősségvállalás a kulcs, és itt rá is kanyarodhatunk a Bridge missziójára: tulajdonképpen kultúrát kell formálnunk, legyen a fogyasztási kultúra vagy üzleti kultúra, aminek az alapegysége az egyén felelősségvállalása. Tehát függetlenül attól, hogy a szervezeteink mivel foglalkoznak, értékvezérelt munkatársak, vezetők szükségesek.


P.D.: A közös munkátoknak mik voltak a főbb témakörei?

N.K.: Mivel elég konkrét dilemmákkal és kérdésekkel készültem, Éva pedig nagyon tapasztalt az ilyen típusú fejlesztő munkában, nagyon fókuszáltan tudtunk dolgozni. Alapvetően szervezetfejlesztéshez kapcsolódó kérdéseim voltak, mivel most próbáljuk kialakítani ebben a picike szervezetben azt a csapatot, illetve azokat a munkaköröket, amelyek szükségesek a továbblépésünkhöz, vagy egy nagyobb volumenű működéshez. Nagyon sok segítséget kaptam ehhez Évától, különösen a döntési helyzetek kezelése körében.


P.D.: Említesz példákat?

N.K.: Például fontos felismerés volt, hogy a mostani szerepkörömben, a csapat munkájának a kialakításában, a pszichodráma-vezetői hátterem egyfajta nehézséget jelent, mivel az más vezetői jelenlétet igényel. Vagyis el kell tudnom választani a kétféle vezetői karaktert. A beszélgetéseink azt is erősítették bennem, hogy reflektáljak azokra a meglévő készségeimre, kompetenciáimra, amiket jól tudok használni ebben az új helyzetben, illetve hogy mik azok, amik viszont akadályoznak abban, hogy jó döntéseket hozzak. Éva nagyon nyitottan fogadta a dilemmáimat, végig nagy nyugalommal és bölcsességgel kezelte a felvetéseimet – azt éltem meg, hogy biztonságban vagyok és hogy figyelnek rám. A külső nézőpontja pedig szükséges volt ahhoz, hogy azokkal az elakadásokkal és vakfoltokkal szembesítsen, amiket az ember a saját működésében nem lát.


P.D.: Mennyire volt egyoldalú ez a mentorálás? Azért volt benne kölcsönösség?

K.É.: Ahogyan minden hasonló fejlesztő jellegű beszélgetés, a Krisztával való munka is arra késztetett, hogy a saját ügyeinket is végiggondoljam – ennek mindig van egy oda-vissza hatása. Kriszta nagyon szépen körülírta a kihívásait, és ezzel együtt rögtön fel is címkézte azokat. Én arra hívtam fel a figyelmét, hogy nem biztos, hogy mindig a megfelelő címkét ragasztotta rájuk, sőt az sem biztos, hogy kell rájuk címkét ragasztani. Ez pedig a saját munkám és az életem szempontjából is új felismeréseket hozott. A mai rohanó életben könnyebb címkézni és egyszerűsíteni, ez viszont egyszerűsíti az ember gondolkodását is.

N.K.: Mindenképpen egyfajta coachingként éltem meg ezt a folyamatot, ami nagyon jólesett, mert általában én is fordított szerepkörben vagyok az egyetemi munkáim során.

K.É.: Bár lenne időnk itt hosszasabb coachingra is! Akkor lehetne valódi fejlesztési folyamatot csinálni. Az idő rövidsége miatt kicsit a megmondó szerepében voltam, de az nagyon klassz volt, hogy Kriszta a tanácsaimra teljes nyitottsággal reagált. Ez egy nagyon jellemző helyzet egy nagyvállalat életében is: én is sokszor definiálom úgy a saját szerepemet a Dreher vonatkozásában, hogy én vagyok az az ember, aki hallgat, kérdez, értelmez, és utána valahogyan visszaadja, szintetizálja és visszatükrözi az egészet. Ennek sokszor lehet az a következménye, hogy az emberek rájönnek, hogy érdemes perspektívát váltani.


P.D.: A munkátok melyik részét élvezitek a legjobban?

K.É.: Beszélgetni, értelmezni, támogatni. Az biztos, hogy a legkevésbé tudom magam egyedüliként definiálni, csakis a csapatom részeként. Két csapatnak, a HR-es és a vezetői csapatnak is szerves része vagyok, mindkettőben egy-egy fogaskerék. Lehet, hogy fontos fogaskerék, hisz minden, ami az emberi erőforrás-menedzsment szempontjából kihívást jelent, az közös ügyünk. Én ezekben a helyzetekben próbálom a saját szerepem mindig úgy megtalálni, hogy az előre mozdítsa ezeket a közös ügyeket.

N.K.: Nagyon szeretem azt a helyzetet, amikor fel lehet venni a gyerekek perspektíváját, és ott kezdeni a fejlesztést, ahol éppen a fejlődésben tartanak – ez egyébként a felnőtteknél is működik. Tehát azon a nyelven beszélni hozzájuk, amihez kapcsolódni tudnak. Ha az ilyen típusú fejlesztésre van idő és tér, azt nagyon élvezem.





Kommentare


bottom of page