Írta: Bus István
Sárdi Dániel a Prezinél a Director of Operation pozícióját tölti be. Életútja azonban nem szokványos. Volt filmfesztivál-szervező, újságíró, éttermes – a Preziben pedig a bisztrót vezette. Ezen át vitt az út mostani munkájáig – az utat pedig ebben az interjúban az olvasók is végigjárhatják. Dani a Vállalható Üzleti Kultúráért kezdeményezés Nagykövete.
Bus István: Mi van a Prezivel? Egy időben tele volt a sajtó a céggel, most pedig mintha lenne egy kis csend.
Sárdi Dani: Ennek több oka van. Ami most a Prezi szempontjából a legfontosabb, hogy 2019 őszén jöttünk ki a Prezi Videó nevű termékünkkel, ami arra ad lehetőséget, hogy a prezentáció videóval összekötve, egyazon streamen tud megvalósulni. Ennek lett volna egy elnyújtott bevezetési folyamata, amit a pandémia keresztülhúzott – de pozitív értelemben, mert a Prezi Videó nagyon keresett termékké változott, mind a magán- mind az üzleti szférában is. A karanténnak köszönhetően lett ez a vezető termékünk, jelenleg jóval 1 millió fölötti felhasználóval büszkélkedhetünk! Ami miatt talán kevesebbet hallani a Preziről Budapesten, azt részben az is okozza, hogy egyszerűen nincs idő és energia arra, hogy a sajtóval olyan mértékben foglalkozzunk, mint korábban. Ez összefügg azzal is, hogy már nem Árvai Péter már a CEO, 2020 júliusában Jim Szafranski vette át tőle ezt a pozíciót, Péter pedig az igazgatóságban folytatja munkáját Executive Chairként. Tehát a Budapest-központúság és a magyar jobbítási szándék ugyan megmaradt, de ennek a hangsúlya egy szinttel kicsit most lejjebb tolódott.
BI: Újságíróból lettél Prezis. Hogy történt az átmenet?
SD: ’97–98 környékén az MTI angol nyelvű gazdasági hírszolgálatnál dolgoztam. Ott el is döntöttem, hogy nem akarok újságíró lenni – az Origóban már projektmenedzser voltam. A freemail, a fórum, a chat, egyszóval a közösségi szolgáltatások tartoztak hozzám. Ezeket kellett terelgetni, fejleszteni, supportot nyújtani. Minden elemét én vittem és intéztem. Tíz évig dolgoztam ott körülbelül.
BI: Korábban a Kultiplex nevű hely rendezvényeit sőt, filmvesztivált is szerveztél!
SD: Voltak kulturálismenedzser-ambícióim is. De azok kezdeti próbálkozások voltak, fiatalon.
Viszont közben arra is rájöttem, hogy egyszerűen nem tudok az árral szemben úszni – és az áradat irányát sem tudom megváltoztatni.
BI: Mire gondolsz?
SD: Nagyon primér módon az egész szféra pénztelenségére, és arra, hogy ott milyen nehéz volt akár csak a minimális megélhetésre való pénzt megszerezni. Nem csak elsősorban magamnak. Hanem egyáltalán, a csapatot megszervezni úgy, hogy az fenntartható legyen. Másrészt nagyon zavart az egész szféra folyamatos átpolitizáltsága – és minden, ami e körül zajlott. Számomra kifejezetten rossz élmény volt, és nem is akartam jobban belebonyolódni. Tisztán, érték-alapú módon viszonyulok dolgokhoz – természetesen nekem is van politikai beállítódásom –, de amikor 2001–2002 körül kiszálltam, azért már a ’98-as Orbán-kormány szépen beszivárgott az összes kulturális szervezethez. Nem lehetett már egy ötszázezer forintos támogatáshoz se hozzájutni, és ez nekem kicsit sok volt. Vagyis kevés.
BI: Hogy érintett, amikor a Kultit lebontották?
SD: Addigra én már kicsit eltávolodtam tőle. Kívülállóként sajnáltam azért, mert egy tök jó épület volt – és igazából egy kitűnő kulturális központ is. Sajnálom, hogy végül egy ilyen drasztikus megoldást választottak: hogy akkor bontsuk le, és szántsuk be a helyét.
BI: Mikor fordultál a főzés felé?
SD: Ez hosszú folyamat volt. Már gyerekkoromban is érdekelt: nagyon szerettem enni, és kíváncsi voltam, mi zajlik a konyhában. Azt hiszem, hogy a most húsz éves gyerekem első szülinapi zsúrja volt az, ahová elhívtunk ötven embert, és varázsoltam egy komolyabb terülj-terülj-asztalkámat. Ez folytatódott utána sok családi- és céges eseményen is. Mindig nagyon pozitív volt a visszajelzés, és ez folyamatosan építette az önbizalmamat. Meg tényleg jól is ment a dolog.
Folyamatosan fejlődtem, könnyen épült egyik tudás a másikra. Tíz év alatt odáig jutottam, hogy meg mertem nyitni egy lakáséttermet 2012 januárjában. Örültem, hogy pénzt és megélhetést is képes vagyok produkálni ezzel.
BI: A lakásétteremnek mi volt a profilja?
SD: Alapvetően az, hogy mindig azt főztem, amit jónak gondoltam.
BI: Nem voltak korszakaid?
SD: Korszakok meg szezonok… Ami nekem kőbe volt vésve, hogy mindig a piacokon vásároltam, kizárólag friss alapanyagot. Az étterem a nagypapám hetedik kerületi, polgári lakásában volt: 70 négyzetméter, értelmiségi módon berendezve. Az egész környezet nagyon autentikus volt, és próbáltam a kajával is ekként bánni, de azért egy kis színt is vittem bele.
BI: Magadnak és a családnak mit főzöl a legtöbbször?
SD: Változó. Szeptember óta jórészt vega vagyok, úgy hogy most teljesen újszerű lett az étlap. A lányom és a feleségem is nagyrészt vega, egyedül a fiam eszik húst. Úgyhogy minden nap van A és B menü. Reggel héttől nyolcig főzök minden nap. Egyszerű, jó kajákat eszünk. Egytálételek, rizottó, főzelékek, vegán fasírtok, távol-keleti kaják, levesek. A szezonalitás otthon is megvan persze. Minden héten van egy vagy két piacozás, ott pedig, kicsit koncepciótlanul, mindent megveszek, és onnantól az a cél, hogy minden fogyjon is el.
BI: A veganizmus hogy jött?
SD: Öt éve kezdtem kacsingatni az ajurvédikus gyógyászat felé. Voltak mindenféle létező kisebb-nagyobb egészségügyi problémáim, reflux például – csak a szokásos dolgok. Próbáltam ezzel az étkezési megközelítéssel rendbe tenni, és az egész öt év alatt odáig jutott, hogy jobban érzem, mi a jó testemnek. Tudom, ha húst eszem, elnehezülök, nem tudom rendesen megemészteni, fáradt vagyok, megterhel. Ha zöldséget eszem, akkor több energiám van, könnyebben vagyok, nem fáradok. Sokkal jobb így nekem. Ha megkívánok egy disznósajtot, akkor havonta egyszer veszek egy szelettel, és megeszem. Tehát a veganizmusomat úgy kell elképzelni, hogy három százalék húst eszem azért. Fogytam is 15 kilót – ez volt egyébként a fő cél.
BI: Térjünk vissza a karrierhez! A lakásétteremből a Prezi bisztrójába kerültél.
SD: Jókor voltam jó helyen. Vicces módon éppen a Prezi mellett volt a lakásétterem, a Károly körúton. Dumáltunk is velük sokat, éppen akkor, amikor elkezdtek gondolkozni abban, hogyan kéne létrehozni egy XXI. századi irodát, benne egy korszerű bisztró-szolgáltatással. Végül részt vettem a pályázaton, és engem választottak.
BI: Mik voltak az elvárások?
SD: Hogy találjunk ki egy változatos, egészséges, sokszínű étkezési programot, és építsük is fel. A cél az volt, hogy a kollégáknak ne kelljen az étkezéssel, mint problémával foglalkozniuk. Hogy jó ételhez jussanak úgy, hogy ne kelljen rajta gondolkozniuk, hanem csak odamenni, és vinni, ami tetszik. Volt reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora – és egész napos kínálat is. Meg voltak bulik, egyedi események – ezekre is mi szállítottuk az ételt.
BI: Hogy jöttél ki a céges kantinból – a mostani pozíciódba?
SD: Miután már öt éve vezettem a bisztrót, rájöttem, hogy ez tulajdonképpen „készen van”. Eléggé ki volt már kristályosodva; még szakácskönyvet is adtunk ki. Mindenféle módon próbáltunk kreatívak lenni. Éppen egy olyan beszélgetést akartam a főnökömmel kezdeményezni, hogy elmennék félállásba, és kezdenék másfelé kacsingatni, amikor váratlanul felmondott a Prezinél. Ő igazgatta az operációt: irodák, rendezvények, cégkultúra, óvoda, stb. A beszélgetés ezért elmaradt, viszont cserébe megpályáztam ezt a pozíciót, mert izgalmasnak tűnt. Ezekkel a területekkel kapcsolatban már korábban is volt elképzelésem egyébként. Végül egy hosszú kiválasztási folyamat végén én kaptam meg ezt a pozíciót.
BI: Mik tapadnak a nevedhez ezen a területen?
SD: A legnagyobb újítás a Prezi CSR-programjainak összeszervezése, közös ernyő alá hozása. Itt korábban random programok folytak, Árvai viszont tudta rólam, hogy erre a világra is érzékeny figura vagyok. Megváltozott a szolgáltatások és rendezvények hangvétele. Az óvodával sokat bajlódtunk, hogy lehessen két csoportunk, most meg persze be kellett zárnunk – nem is ecsetelném.
BI: A Prezi anno a Bridge alapítói között is jelen volt. Vagyis jó régen tagok vagytok már.
SD: A Bridge-ben mindig is azt tetszett a legjobban, hogy hosszú távon gondolkozik.
Belátja, hogy azok a területek, amikhez hozzányúl, csak megfeszített, fókuszált munkával javíthatók-jobbíthatók. És hogy ezt nagyon szisztematikusan csinálja.
Nagyon tudatosan építi fel a programokat, amik aztán egymásra épülve, egymással kapcsolódva még extra értékeket is tudnak létrehozni. Ezen kívül meg Pistyur Verát emelném ki, aki egy mindenkivel összekötő, mindenkit ismerő központi személyiség; jó katalizátora sok olyan kapcsolódásnak, ami aztán megint csak jó dolgokat és ötleteket eredményez.
