„Könyörtelen fókuszálással túl kell járnunk a körülmények eszén”

Írta: Bus István

Dr. Varga Eszter a PannonHitel Zrt. – és a kapcsolódó cégek igazgatása mellett, – az Edisonplatformban is szerepet vállal. Üzleti élet és szenvedély, eredményorientáltság és családias hangulat, átláthatóság és társadalmi érzékenység: Esztert minden a Bridge Budapest felé sodorta. A Vállalható Üzleti Kultúráért kezdeményezés Nagykövete, az Edisonplatform Menő cégeinek egyik képviselője.

Bus István: Hogy bírja, ami körülöttünk van?

Dr. Varga Eszter: Egészségileg mindannyian jól vagyunk – a nagyszülők is. Tehát, amikor tudatosan végiggondolom, akkor azt mondom, minden rendben. Ha a zsigeri reakciómat kérdezi: én decemberre sokalltam be. Vannak szakmák, munkakörök, melyek jól tudnak home office-ban üzemelni. De nekünk, akiknek üzletet kell csinálni és projekteket kell vezényelni – azt nem lehet otthonról bűvölni.

Más az energetikája, ha együtt vagyunk, ha együtt rezgünk.

BI: Ha most mélyponton van, az pontosan mit jelent?

VE: Pozitív szemléletű, építkező típus vagyok, így egy ilyen időszak nekem nem az erősségem. Én úgy szeretek belevágni, hogy „együnk meg mindent, dolgozzunk jó sokat, tárjuk fel a lehetőségeinket, és haladjunk előre.” Most viszont egyfajta tanulási időszakban vagyunk, amely egy szemlélődő típusú embert talán kevésbé terhel meg, mint az olyan cselekvő embert, mint engem. Hallom és látom a szörnyű adatokat, de én nem a COVID-tól, hanem a gazdasági hatástól rettegek.

BI: Kell tőle rettegni?

VE: Nem kell, de azért fel kell készülni. Hatalmas a költségvetési hiány, a környezetemben– képletesen szólva –, jóformán éhen halnak. Szociálisan borzasztóan érzékeny vagyok – faluról származom, de nem csak emiatt. Nem egy elefántcsont-toronyban éldegélek. Sajnos még nem tudjuk, mi a lejtő vége, de ennek a gazdasági hatása 2021-ben drámai lesz.

BI: Merre van az előre?

VE: Annak az embernek sikeres a teljesítménye, aki jó döntéseket hoz. Az hoz jó döntéseket, akinek pozitív érzései vannak. Kinek vannak jó érzései? Aki emocionálisan is rendben van. És mitől vannak az embernek rendben lévő emóciói? Attól, hogy az idegsejtek közötti ingerület-átvitel jól működik. A stresszhormon azonban blokkolja az ingerület-átvitelt. Amikor jön a blokk, nem működünk: izzadunk, vegetatív tüneteink vannak és rosszul döntünk.

Mivel tudunk segíteni magunkon? Ha jókedvünk van, ha sportolunk, tudatosan a pozitívat keressük-látjuk magunk körül, és arra koncentrálunk, folyamatosan pozitív teremtésben vagyunk.

Mindez most nekem is nehéz, de mindig felhívom a saját figyelmem, hogy mi is a jó mai napban. Kezdjük azzal, hogy egészséges vagyok. Az egész családom egészséges. Jelenleg nincs COVID-os kollégánk, aki beteg volt, meggyógyult. A gyerekeim jól tanulnak, a kollégáim jól kezelik a helyzetet. Mindez szinte azonnal teremt egyfajta építő energiát. Nyilván lassabban haladunk előre, de tudomásul vesszük a helyzetet, és tesszük a dolgunkat. Nem rágódunk, nem sírunk, nem az a fő téma, hogy hányan haltak meg aznap. Mindenben próbáljuk az előre mutatót, a hogyan tovább-ot keresni. Ha meg statisztikákat nézünk, felmegyünk nemzetközi site-okra, hogy szélesebb körben tájékozódjunk. Megkérdőjelezünk dolgokat. Persze nehéz úgy pozitívnak maradni, ha folyamatosan visszahúz a jelenlegi környezet hatása. De azt szoktam mondani, hogy könyörtelen fókuszálással túl kell járnunk a körülmények eszén.

BI: Üzleti coachként is dolgozik. Nagy rá most az igény?

VE: Igen. Márciusban, amikor két perc alatt mindenki átállt online működésre, sok felsővezető előkerült, csak hogy beszéljünk egy fél órát. Rendszerint az volt a probléma, hogy „Bizonytalan vagyok, pufferben vagyok. Nem érzem, hogy vezetek, mert nem látom fizikailag a csapatot. Felesleges vagyok, haszontalan vagyok”. Én próbáltam azt sugallni nekik, hogy milyen jó, hogy működik a cég, a fizikai jelenlét nélkül is. Milyen jó, hogy ilyen ütős csapatot építettek. Vajon a bizonytalanság-tűrése 1-től 10-es skálán most hol van? Volt-e már hasonló? Akkor mit csinált? Jól tudtam másoknak segíteni; amikor meg én omlottam össze, magamnak is feltettem ezeket a kérdéseket. Hiszen mi most halmozottan hátrányosak vagyunk: itt van többek között a hitelezési moratórium, de repülőjegy kompenzációs cégünknek enyhén szólva sem kedvez, ha nem repül a repülő. Szerencsére annyira stabil a cég, hogy egy dolgozót sem kellett elküldeni.

Kibírjuk a csapásokat és ez egy nagyon is prudens gazdálkodásnak és üzletstratégiának az eredménye. Nagyon óvatosak vagyunk, nem kapkodunk.

Válogatott kollégákkal dolgozunk és családias a hangulat. Sok a kisgyermekes kolléga, tudatosan támogatjuk az optimális work-life balance-ot. Nem azt nézegetjük, ki van bent éppen, hanem azt, hogy a feladatok el legyenek végezve. Minden héten van egy all staff-meeting, amikor leülünk, és mindenki elmondja a saját dolgait – a banki limitektől kezdve addig, hogy mikor jött a gázszerelő. Ez komoly kohéziós erőt hoz a csapatba. Mindig van gyümölcs és sütemény és minden héten jön Hajni, a masszőr. Fel sem merült, hogy Hajnit lemondjuk a COVID-ban! Jó itt, nem izzadságszagú a munka és semmiféle nagyvállalati klisé nincs. „Békeidőben” van, aki reggel fél hétre jön, háromkor hazamegy, és délután biciklizik-szaunázik. Van, aki csak tízre jön. Van, aki az iskolába rohan háromkor. Fontos, hogy milyen energia uralkodik a cégben. Ha elmegyek valahová tárgyalni, azonnal érzem, hogy ott jó energia van-e, vagy sem. Ha nem érzem a jó rezgést, akkor nem is akarok ott lenni és feltétlenül üzletet kötni.

BI: Említette az interjúban, hogy vidékről származik. Jelent ez bármit is? Ütésállóbb?

VE: Abszolút. Olyan, mintha ellenszélben jutottam volna odáig, ahol most tartok. Nem is faluban laktunk először, hanem tanyán, egy búzamező közepén. Hogy bemenjünk a faluba, öt kilométert bicikliztek velünk a szüleink. Később közölték a legjobb szegedi gimnáziumokból, hogy falusiakat nem akarnak felvenni. Akkor apukám erősködött, hogy ez nem fair, így beraktak bennünket az orosz nyelvi osztályba – mert oda senki nem akart menni. Ide csak szatymazi, sándorfalvi, baksi, kisteleki diákok jártak: az összes vidékit egy orosz nyelvi gettóba rakták. Tizenhat éves korunkban le is középfokúztunk oroszból, mert az élet kiváló rendező és egy rendkívüli orosz tanárt kaptunk.

BI: Jól fog az jönni nemsokára…

VE: Egyébként igen… Az egyetemet is nulla támogatással, summa cum laude végeztem. A bankszektorba keveredve is vidékinek számítottam az elején, úgyhogy tízszeres energiával kellett hozni a színvonalat. A Raiffeisennél gyors karrier során lettem a nagyvállalati hitelezési terület vezetője. Aztán 33 éves koromban eluntam a nagycéges üzemmódot.

Nyíltszívű attitűddel vágtam bele a vállalkozói létbe, de a bankszakmánál megmaradtam. Transzparensen, őszintén szembe nézősen. Úgy, hogy a szomszédnak – és a szomszéd tehenének is – jó legyen.

BI: Tehát ön már akkor a Bridge Budapest tagja volt, amikor még az létre sem jött…

VE: Így van! És most is ez a működésünk alapja. Bánfai Gergővel, akivel együtt jöttünk el a bankból, és alapítottuk azóta már az X-edik cégünket, ugyanez az értékrendünk. Máshonnan érkeztünk, más körülmények közül, de ez a kapcsolódási pont. Soha nem az árral mentünk, hanem mindig arra, amerre gondoltuk. Most is a trend ellen haladunk. Az elmúlt 16 évben soha nem gondolkodtunk rövid távon. Mindenkit kifizetünk, inkább többet és inkább hamarabb. Ezért szeretem olvasni a Bridge-es interjúkat, mert látom, hogy van még pár olyan UFO, mint mi. Sőt: sokan vagyunk! Az Edisonplatform mellett állunk, mert nagyon örülök, hogy van egy kontrollált forma, ahol strukturáltan lehet jó dolgokat támogatni. Mindig őszinte tisztelettel néztem Pistyur Verára és a missziójára: szegény, mibe vágta a fejszéjét! És ennyi év után olyan jó látni, hogy neki volt igaza! Ez nekem erőt ad.

BI: A négy gyereke is közrejátszott abban, hogy szerepet vállaljon az Edisonplatformban?

VE: A „vetőmag-ültetést” gyerekkorban kell elkezdeni. Szent meggyőződésem, hogy sem én, sem az üzlettársaim nem azért vagyunk ilyenek, mert felnőttkorban történt velünk valami, hanem azért, mert gyerekkorunkban értek alapvető hatások. A gyökerekhez, a gyerekkorban kell lehatolni. A fejlődési lehetőségeket kell tágítani, mert ez mind a szociális, mind a gazdasági hatása miatt mindenki számára üdvös.