Május 1., a Harmadik 1% napja

Idén is folytatódik a Bridge Budapest kezdeményezése, ahol üzleti kiállást szorgalmaznak annak érdekében, hogy az üzleti szereplők álljanak társadalmi ügyek mellé, segítsék a működésüket, ezzel növelve a hatásukat.

Május elseje már nem csak a munka ünnepe, hanem az a nap is, amikor szeretnék, ha minden üzleti szereplő végiggondolná, hogy rendelkezett-e az adója 1%-ról társadalmi kezdeményezések számára, és van-e tudatos stratégiája arra, hogyan támogat ügyeket az egész év folyamán. Mert jól segíteni így lehet: rendszeresen és következetesen.

Az üzleti szereplők a személyi jövedelemadójuk 1+1%-án túl, sok más módon is tudnak tenni ezért. Itt olyan egyszerű dolgokra kell gondolni, ami mindannyiuk rendelkezésére áll, csak eddig talán nem tekintettek rájuk támogatási forrásként:

adhatnak 1%-nyit az idejükből, a tudásukból, az eszközeikből vagy akár a jövedelmükből is.

Ez a Harmadik 1%.

A Harmadik 1%-ot nem az adóbevallásukban kell keresni, hanem a naptárukban, a jószándékaik és a saját erőforrásaik között.

A tudatos adás üzleti haszonnal is jár: magasabb profit, jobb egyéni teljesítmény, hatékonyabb munkavégzés a jellemző azokra az üzleti szereplőkre, akik számára ez az adási attitűd magától értetődő, és az üzleti kultúrájuk része.

A Bridge Budapest készített egy online tervezőt és egy rövid edukációs videót is, amelyek segítségével bárki könnyedén megtervezheti a Harmadik 1%-át.

Harmadik 1% tervező és további információ: ,https://bit.ly/37NQwVr