• Bridge Business

Ne légy túl profi, mert oda a varázs!

Írta: Bus István


Piros szemüvegkeret, ezerwattos mosoly, jókedvű aura. Akkor is megismerném Márton Katalint az olasz kávézóban, ha nem mondták volna el előtte, mire-kire számítsak. A jó HR vezető a munkája során nemcsak az Excel-táblákat használja, hanem az intuícióit, az egész lényét. És mindig vállalható marad – meséli az interjúban. Márton Katalin, a Praktiker Magyarország HR és CSR igazgatója, a Bridge Budapest Vállalható Üzleti Kultúráért kezdeményezésének Nagykövete és az Edisonplatform Menő Cégeinek képviselője.



Bus István: Tényleg influenszer lenne a legszívesebben?

Márton Katalin: Igen!


BI: De miért? Nincs belőlük elég?

MK: Olyan, mint én lennék, nem sok. Nyilván nem beauty-influenszer lennék, hanem olyan szakmai alapon működő véleményvezér – véleményformáló személyiség –, aki hatni tud.


BI: De ha így nézzük, akkor meg már eleve az.

MK: Sokan mondják, de közben még nem érzem, hogy kihasználtam volna minden lehetőségemet ezzel kapcsolatban. Most például TikTokozni kezdek majd.


BI: Ne már... Lesz egy HR-TikTok csatornája?

MK: Aha! Elindítjuk a toborzásunkat a TikTok-on keresztül.


BI: A social mediát eddig is használta már a toborzásra.

MK: Úgy indult az egész, hogy amikor két és fél éve megtudtam, hogy visszajövök a Praktikerhez, egy örömposztot írtam a Facebook-oldalamra, és elkezdtem használni a „Praktiker-család” hashtaget, szívecskével. Aztán elkezdtem járni az áruházakat, és találkoztam olyan kollégákkal, akiket még húsz éve én vettem fel a céghez, és azóta is itt vannak. El is kezdtünk örömünkben szelfizgetni. Aztán kitettük ezeket a cég oldalára is. Lehet, hogy csak két hashtag volt mellette, de azoknak volt tartalma, így volt ereje is ettől. És ekkor rájöttem, hogy szeretik megmutatni magukat a kollégák. Az is fontos, hogy a jubilálókat a cég mindig nagyon megünnepeli. És akkor arra jutottunk, mutassuk meg a nagyvilágnak, hogy mi így ünneplünk. A visszajelzések alapján megint az látszott, hogy ettől irtó boldogok a kollégák, és elkezdték tovább osztogatni ezeket a posztokat.

Tavaly egy anyák napi akciót csináltunk: ott is posztoltuk a cég anyukáit, és többen azzal jöttek, hogy beprotezsálják magukat ebbe az eseménybe. Ami tulajdonképpen nem kerül semmibe – és mégis, pénzben nehezen kifejezhető értéke van. Egy fizetésemelésnek pontosan pár hónapig van maximum hatása, egy érzelmi töltetű, bevonódást generáló ügy viszont évekre szól. Úgyhogy: mi erre alapozunk.

A német ügyvezetőnk, Karl-Heinz Keth egy natúr zseni, óriási aurája van. Ha most itt lenne az utcában, akkor azt megéreznénk. Hatalmas érzelmi amplitúdóval működteti a céget és hatalmas érzelmi töltetet ad mindannyiunknak. Egyszerűen imádja ezt a céget. És leginkább az embereket szereti benne. A járvány első napján elmondta, hogy átélt ez a cég már két nagy válságot, és az a legfontosabb, hogy az ezerhatszáz dolgozónkat megőrizzük.


BI: Még a karantén idején jártam a budaörsi Praktikerben, mert szükségem volt babkarókra, és tele volt az üzlet.

MK: Egy világjárvány soha nem jó, de számunkra egy szerencsés időszakban jött, mert tavasszal mindenki el tudott kezdeni kertészkedni, egy picit kifesteni ezt, egy picit felújítani azt.


BI: Nem tudok megszabadulni a TikTok-tól. Mi lesz azon a platformon?

MK: A fiatalokat fogjuk megcélozni vele. Álláshirdetések jönnek, és terjesztjük a céges-családi kultúrát, de a fiatalok nyelvén. Bemutatjuk, milyenek vagyunk, és hogy mitől lehet a kereskedelem menő.


BI: Mitől?

MK: Attól, hogy ez nem feltétlenül bolt már. Megvannak az alapértékek, de rengeteg olyan háttérdolog van már, amitől lényegesen komplexebb a kereskedelem, mint régen.


BI: Ön hisz a „generációzásban”?

MK: Mármint hogy?


BI: Hogy Z generáció, ha megunja, odébb áll, az X meg addig dolgozik, amíg össze nem esik, és elviszi a mentő.

MK: Ja úgy! Csodálom és tisztelem az utánunk jövő összes generációt, és kutya kötelességemnek tartom, és előírnám az összes X-es számára, hogy tanuljunk tőlük. Elképesztően izgalmasnak és érdekesnek látom a gondolkodásukat. Tele van értékkel. És ők csak úgy fogják tisztelni a mi – baby boomosok és X-esek - eredményeinket és értékeinket, ha mi is nyitottak vagyunk, hogy tanuljunk tőlük.


BI: Milyen értékekkel?

MK: Amíg mi azt mondtuk húsz évvel ezelőtt, hogy csak akkor lehet ilyen jó állásom, ha kidolgozom a belemet, és hajlandó voltam húsz órán keresztül nyomni csak azért, mert azt gondoltam, hogy ez a normális, addig ők ki merik mondani, amit én nem mertem. Hogy ez nem normális. És én igenis, akarok mellette a hobbimmal is foglalkozni, meg a családommal. Pasizni, csajozni akarok, de nem akarom a véremet feláldozni a cégért. És ebben igazuk is van. És közben tele vannak kreativitással, tele vannak olyan értékekkel, ami lehet, hogy bennünk is megvan. Csak lehet, hogy elfojtottuk, mert azt hittük, az a kifizetődőbb, ha mi leszünk a munka hősei. Még én is tanulom ezeket a dolgokat, de azt gondolom, hogy ez a fajta nyitottság bennem erősen megvan.

Nem a magunk elcseszéseit kell számon kérni az utánunk jövő generációkon, hanem éppen hogy támogatnunk kell őket. Ráadásul úgy, ahogy ők igénylik, hogy támogassunk.

És ha ő azt igényli, hogy ne szóljak bele a dolgai kilencven százalékába, akkor meg kell találnom azt a tízet, amikor elfogadja a tapasztalataimat. Ez tipikusan olyan – nem leszek píszí –, amikor egy nő irányít egy pasit. Gondolja azt, hogy ő irányít, de közben én próbálom úgy formálni a dolgokat, hogy arra menjünk, amerre én szeretném.


BI: Ön vicces, kimondja, amit gondol, ráadásul piros a szemüvegkerete. Nem nagyon simul bele a multis corporate-létbe. Okozott valaha konfliktust, hogy irtózik a szürke kosztümöktől?

MK: Szerintem a karrierem elején próbáltam szürke kosztümöket hordani, de én valószínűleg nem szürke-kosztümösnek születtem. De meg kellett, hogy érjek szakmailag is, és nagyon kell hozzá, hogy minden szempontból a helyemen legyek: 3 gyerekes anyaként, feleségként és a munkámban is Most már pont nem érdekel, hogy ha tornacipőben megyek be dolgozni. Felveszek magassarkút is, ha olyan esemény van. Meg főleg akkor, ha kedvem van hozzá.


BI: Van, aki visszahőköl ettől egy üzleti kapcsolatban?

MK: Nincs, mert az öltözködésem valószínűleg önazonos a személyiségemmel.


BI: És a vicctől-bolondozástól? A harsány jókedvtől?

MK: Attól sem. Soha nem volt problémám azzal, hogy a személyiségemet le akarták volna fojtani, vagy korlátozni akartak volna. Még a biztosítótársaságnál (ami tudjuk, hogy egy feszesebb közeg) sem éreztem azt, hogy ne tudnám önmagamat adni. Ha mégsem így volt valahol az életemben, akkor felálltam és mentem tovább. Nyilván ez is a személyiségemből fakad: nem várakozom sokáig.


BI: Hogy változott a munka világa a huszonöt éves pályafutása során?

MK: Az alapdolgok és szerintem az alapértékek nem változtak. A mi generációnk eleve otthonról hozza, hogy becsületesen, tisztességgel, szorgalmasan dolgozik. Az meg, hogy most a munkaerőpiac egyszer ilyen, egyszer olyan – ezekre gyorsan kell reagálni. A pörgés, az állandó változás mindig is jelen volt az életemben. Azzal az eggyel nehezen tudok bármit kezdeni, ha azt mondjuk valamire, hogy „így szoktuk”. Olyan nincs. Állandóan lehet változtatni. És kell is, hogy folyamatosan felülvizsgáljuk a „most” működő dolgainkat, hogy élet- és versenyképes maradjon a cég. Hiszen a jövőt építjük.


BI: Milyen lesz a jövő munkahelye? Miben lesz más?

MK: Hiszek abban, hogy érkezik számos olyan fizikai munkát könnyítő megoldás, amivel a kollégáim onnantól kezdve tényleg a kiszolgálásra és a vevőorientációra tudnak fókuszálni. Lesznek különféle digitalizált megoldások, de az ember szerepe mindig meg kell, hogy maradjon.


BI: Hogy vesz fel valakit?

MK: Spontán és érzelmi alapon. Az esetek nagy részében az első benyomás segít. Egyszer egy mesterem arra biztatott, hogy ezt a képességemet soha ne veszítsem el. Hogy ne akarjak túl profivá válni, különben elveszítem azt a természetes varázst, ami bennem van.


BI: Tehát nem Excel-tábla alapján dönt.

MK: Soha, semmiképpen. A főnököm eleve szeret gyors döntéseket hozni. Ha nem sül el jól, akkor legfeljebb utánkövetjük. Vannak olyanok, akikből ki lehet hozni valamit, és mindig azon igyekszem, hogy a felvételi beszélgetésen vajon ki tudom-e hozni egy óra alatt. Mindig is imádtam az ilyen kihívásokat. Szegedre jártam egyetemre, és koleszos voltam a nagy hírű Károlyi Kollégiumban. A folyosón jöttek-mentek az emberek, és volt egy srác, aki nem köszönt. „Hát ő senkinek nem köszön! Évek óta!” – mondták a többiek. És valahogy ilyenkor bennem átkattan valami, és elértünk oda két hónap múlva, hogy ez a fiú, bent ült a szobámban az ágy mellett, és gyakorlatilag szerelmet vallott. Mondjuk, nem ez volt a célom, de legalább kibillent a holtpontról.


BI: Miben tud még fejlődni? És mi az, amit szívesen elhagyna?

MK: Talán a túlzott érzelmi kitöréseimet... De akkor meg menne vele a személyiségem is, úgyhogy inkább mégsem. Félévente menetrendszerűen kiborulok kicsit, ilyenkor érzem, hogy túlhajtottam magam. Nagy röhögések, nagy sírások. De utána mindig tök jól vagyok. Biztos, hogy ebben lehetne fejlődnöm, de a közeg, ahol vagyok, - a családom, a barátaim és a kollégáim – elfogadja mindezt. Tanulni szeretnék mindig, új dolgokat. És lehetőleg a fiataloktól, mert nem akarok besavanyodott öregember lenni. Azt szeretném, hogy legyünk jó fej, vicces, aktív idősek, akik lehet, hogy bottal járnak, és lehet, hogy már kiesik a protézis a szájukból, de azon is röhögnek egy nagyot.


BI: A Bridge Budapest segít frissnek maradni?

MK: Több olyan érték is van, amiket magaménak érzek és amikért érdemes kiállni – és a Bridge-dzsel könnyebb is, mert kiválóan összefogja ezeket, értéket és közösséget teremt A vállalhatóság éppen olyan téma, ami, azt gondolom, a HR szakma számára is iszonyatosan fontos. Hogy miként leszünk és maradunk hosszútávon vállalhatók egy munkavállalóval szemben. Ez a fenntarthatóságunk és a jövőnk alapja. Ha meg a kereskedelmet nézem, az megint olyan közeg, ahol igenis egyre fontosabb ez a fogalom. Az elmúlt hónapok pandémiás helyzete mind azt mutatta meg nekem egyébként, hogy kereskedelmi cégek egymás versenytársaként egy nehéz szituációban hajlandóak és képesek összefogni és különböző megoldásokkal egymást segíteni.


BI: Ez mit jelent pontosan?

MK: Hogy azt fogom kapni, amit adok. Hogy minden pillanatban arra kell gondolni, hogy ha én normálisan, emberi módon viselkedek, akkor lehet, nem most, és lehet, hogy csak húsz év múlva, de én is kapok valami ugyanilyen jót. Valószínű, hogy ez egy idealista elképzelés a részemről, de nálam mégis működik. Például, ha visszajelzést adok egy felvételi interjú után – amiben a HR-szakmának még mindig vannak gyengeségei –, azt is visszakapom egyszer majd.


BI: Tevőlegesen hogyan „terjeszti az igét”?

MK: Ahol csak lehet, elmondom és megmutatom, hogy mennyire jó és igazából egyszerű így működni nap, mint nap. És büszkén kommunikálom mindezt a közösségi média oldalaimon is. Nekem ez egy zsinórmérték ahhoz, ahogy viszonyulunk és viselkedünk egymással. Legyen az egy üzleti-, de civil kapcsolat is.

Ezzel indul minden: mert utána bármilyen szerződést le tudunk kommunikálni vagy fel tudunk bontani, ha emberként viselkedünk és viszonyulunk egymáshoz. Igenis, a jó jót ad vissza. És ez az egész mentalitás terjed. És megmondjam, miért? Mert menő. Egyre menőbb vállalhatónak lenni.

Mert lehet piros szemüvegkeretem és járhatok tornacipőben, tiktokozhatok is X generációsként, de igazán menő akkor leszek, ha vállalható módon, vállalható üzleti kultúrával működtetem minden létező szakmai tevékenységemet.

© 2020 by Bridge Business 

  • Facebook
  • LinkedIn
  • YouTube