Írta: Gazsó Orsolya
A ,Törös Ügyvédi Iroda honlapján élére vasalt, fehér inges, jól fésült ügyvédnők mosolyognak rám a stúdiófotókról, az ,InDaHouse Hungary Egyesületén pedig hétköznapi, spontán képeket találok csillogó szemű, írni és olvasni tanuló cigánygyerekekről és A jövőt építjük!-feliratú pólót viselő önkéntesekről. Amikor megtudtam, hogy ez a két szervezet vezetője kerül párba a ,Bridge Budapest árnyékprogramjában (Bridge Leaders), nem tudtam elképzelni, hogyan tudnak kapcsolódni. Kiderült, hogy nagyon könnyedén és természetesen, ugyanis a két eltérő vállalásnak két nagyon hasonló temperamentumú és lelkületű vezetője van. Törös Judit, a budapesti Törös Ügyvédi Iroda vezetője, ,Vállalható Üzleti Kultúráért Nagykövet és Benkő Fruzsina, a hernádszentandrási székhelyű, hátrányos helyzetben élő gyerekeknek segítő, ,Edisonplatform-kategóriagyőztes InDaHouse Hungary Egyesület alapítója valódi és őszinte elköteleződés mellett vezetik a szervezetüket.
Gazsó Orsolya: Fruzsi, te fordultál-e valaha ügyvédhez? Judit, önkénteskedtél már?
Benkő Fruzsina: Amikor ingatlant vásároltunk az InDaHouse-nak, jártam párszor ügyvédnél, és van egy fantasztikus ügyvédi iroda, akikhez bármikor fordulhatunk, ha segítségre van szükségünk. De alapvetően Judit szakmai élete tőlem nagyon távoli, majdnem olyan, mint az űrhajósoké. (Nevet.)
Törös Judit: Önkénteskedtem már, és bizonyos szervezeteket – XVII. kerületi Gyermekotthon, Bogáncs Kutya- és Kisállatotthon, Füzesabonyi Állatvédő Alapítvány, Piros Orr Bohócdoktorok, stb. – eddig is rendszeresen támogattunk pénzbeli és tárgyi adományokkal, mert a társadalmi felelősségvállalás már egy jó ideje nagy hangsúlyt kap az irodában. Ennek a vállalati kultúrába történő rendszerszintű integrálása azonban csak egy éve kezdődött el. A mindennapokban viszont én sem a Fruzsina-típusú emberekkel találkozom.
GO: Milyen a Fruzsina-típusú ember?
TJ: Nagyon emberi. Számomra rendkívül megható, hogy valaki ilyen alázattal teszi bele magát egy ügybe, és rezzenéstelen arccal tolja félre a materiális világot. Fruzsinának van egy olyan Ügye, amelyért hajlandó feláldozni a saját életét, vállalja a kényelmetlenséget és az ezzel együtt járó veszélyeket. Az én szememben ez egy óriási dolog, Fruzsi pedig olyan természetességgel beszél minderről, hogy attól még inkább eláll a lélegzetem.
BF: (Nevet.) Szerintem Judit ugyanilyen, csak az ő hivatásában ez nem ennyire látható.
Az árnyékprogram elején azt gondoltam, hogy én semmi újat nem tudok majd mondani egy klassz ügyvédi iroda vezetőjének, el sem tudtam képzelni, hogy mihez fog kezdeni velem. Ám amikor azt láttam, hogy vannak területek, amikben én is tudok neki segíteni, pl. a marketingben, a kommunikációs feladatokban, akkor egyre izgatottabbá váltam az együttműködésünket illetően.
GO: Egy menő ügyvédi iroda vezetőjének szüksége van PR-tanácsokra?
TJ: Naná! Mélyen hiszek a szaktudásban. Én ügyvéd vagyok, menedzselek egy középméretű ügyvédi irodát, de nem értek a PR- és marketingtevékenységhez, és eddig nem is fektettem rá hangsúlyt. Egyrészt nem volt rá időm, másrészt pedig – egy hosszú szervezet- és vállalkozásfejlesztési folyamat eredményeként – most jutott el az irodánk abba a fázisba, hogy ennek valós értelmét és súlyát látom. Fruzsi éles rálátással világított rá, hogy milyen fejlesztéseket kellene megtennünk mind a külső, mind a belső kommunikációban. Úgy látom, hogy ő ebben nagyon ügyes, az InDaHouse teljes kommunkációjáért ő felel, így tapasztalata is van.
GO: Jól látom, hogy mögötted a tennivalók listája van fölakasztva a szagelszívódra?
TJ: Még csak az hiányzik, nem vagyok annyira elvetemült, hogy a konyhában is az irodai feladataimat nézegessem. (Nevet.)
Amit látsz, azok a keresztgyerekeimtől kapott kedves levelek és rajzok, amikre minden egyes nap boldogsággal nézek és bármilyen szomorúságban felvidítanak. Itthon szeretek otthon lenni.
GO: Jelenleg mindketten ott éltek, ahol dolgoztok is: Judit home office-ban van, Fruzsi pár hónapja pedig beköltözött párjával az InDaHouse-ba, azaz a munkahelyére. Nem élitek meg ezt az állapotot nehézségként?
TJ: Sok szempontból természetesen igen. Egyrészt nagyon nehéz egy tizenöt fős női csapatot itthonról, a számítógépen keresztül motiválni és összetartani, másrészt viszont nagyon élvezem, hogy ennyi időt tölthetek itthon. Szeretem az otthonom. Sajnos az átlagos mindennapokban korán reggel elindulok, és sokszor csak késő este érek haza, egyik megbeszélésről és találkozóról rohanok a másikra. Így most annyira jól esik az otthon töltött idő, hogy néha nehezemre esik dolgozni, és ez ilyenkor a hatékonyságom rovására megy. Szükségem van tehát az önfegyelemre.
BF: Nekem nincs gondom az időbeosztással, ugyanis a magánéletemre abszolút nem jut időm. (Nevet.) Tisztában vagyok vele, és Judit is felhívta rá a figyelmemet, hogy ezt az állapotot sürgősen fel kell számolnom, mert előbb-utóbb kiégek. Legkésőbb jövő tavasszal szeretnék venni a párommal egy lakást Hernádszentandrás környékén. Az InDaHouse-ban abszolút nincs privát szféránk, az egy átjáróház, az önkéntesek és a munkatársak közül mindig alszik itt valaki, a gyerekek ki-be mászkálnak. Idén nyáron összesen két éjszaka volt, amikor egyedül lehettem a párommal.
GO: És az még egy plusz a történetben, hogy a párod az alkalmazottad is. Segít a munkádban a férfi agy?
BF: Ha azt hallom, hogy férfi agy, akkor a feminista szirénáim azonnal bekapcsolnak. (Nevet.) A párom például egy csomó szempontból kifejezetten nőies alkat, miközben építésvezetőként van egy klasszikus értelemben vett férfias oldala is. Nagyon sokszínű a csapatom. Én mindig megyek előre, mint a hülye, sokszor meggondolatlanul, és jó, hogy vannak mellettem olyanok, akik racionálisabban gondolkodnak nálam, mert le tudnak csillapítani, ha kell. A fékek és egyensúlyok nagyon jól működnek az InDaHouse-on belül. És akkor most coming outolok egyet: voltak azonos nemű párkapcsolataim is.
Nem a nemünk a lényeg, hanem a személyiségünk, hogy a másik tud-e támogatni, felemelni.
Szerencsémre a jelenlegi párom is pont ugyanolyan bolond, mint én, félállásban dolgozik a Máltai Szeretetszolgálatnál, félállásban nálunk, hajléktalanoknak újít fel lakásokat, cigánytelepekre jár ki. Amikor nekem már az összes szociális patronom elpattog, ő még akkor is a nappaliban borozgat és nevetgél az önkéntesekkel, mert annyira élvezi ezt a szociális nyüzsgést, a szuper jófej emberek társaságát. A mienk egy sorsszerű összetalálkozás, a társam nélkül az InDaHouse nem lenne sehol.
TJ: Én egy női ügyvédi irodát vezetek, ám pár hónapig volt egy férfi munkatársunk is, aki a cég feladatainak átszervezésében segített. Akkor megéreztem azt az energiát, amit egy férfi tud hozni, és azóta is azt gondolom, hogy ez, a más típusú energia talán hiányzik a Törös Ügyvédi Irodából. (Nevet.) Sokféle munkatársam van: házas, szingli, párkapcsolatban élő, szakítás után és előtt lévő, egy-, kettő- és háromgyermekes édesanya, gyermektelen, így nagyon különböző élethelyzetekre nagyon különböző választ kell adnom, és mindig nekem kell higgadtnak maradnom. Az utóbbi napokban kiderült, hogy közülük négyen koronavírussal fertőzöttek. Péntek este 11-kor a közös WhatsApp csoportunkban egy kisebb pánik vette kezdetét a lányok között, amit ma, hétfő délelőttre sikerült lecsillapítanom. Ilyen esetekben gondolom nagyon fontosnak az egyensúly fenntartását, amiben nagy segítségemre lehet egy többnyire racionálisan gondolkodó férfi.
GO: Mit gondoltok, a gyermekvállalás kibillentene benneteket a vezetői egyensúlyból vagy inkább megerősítene benneteket?
TJ: Megerősítene. Szeretném, ha lenne az életemnek folytatása, és át tudnám adni valakinek azokat a tapasztalatokat, amiket eddig szereztem. Negyvenhárom évesen ez biztos, hogy sok kihívást tartogat, bár épp tegnap néztem a Bridget Jones babát vár c. filmet, amiben ő is pont ennyi volt, amikor szült. Úgyhogy van remény. (Nevet.)
BF: Én meg David Attenborough új dokumentumfilmjét néztem meg nemrég, ami meg pont nem csinált kedvet a gyermekvállaláshoz. Viszont harmincnyolc éves leszek januárban, ha valamikor, akkor most kell lépnem. Én nem a karrierépítésemet féltem, hanem a klímaválságtól óvom születendő gyermekemet. Meglátjuk, hogy mi van megírva.
GO: Őrangyalok vagytok mindketten: Fruzsi, te lelki hátteret, tudást nyújtasz a nehéz sorsú gyermekeknek, Judit, te pedig jogi biztonságot.
BF: Nem angyal vagyok én, hanem tyúkanyó. (Nevet.) A munkatársaimmal való kapcsolatom alapja, hogy odafigyelünk egymásra, arra, hogy ki hogy van, kinek milyen igényei vannak. Kötelességem tudni az összes gyermekről, aki benne van a programunkban, azoknak a szüleit ismerni és tartani a kapcsolatot a százötven önkéntesünkkel.
TJ: Bármennyire is meglepő, az őrangyali részét a hivatásomnak én nagyon mélyen megélem. Van egy régi ügyfelem, aki mindig ingatlanvásárláskor fordul hozzám segítségért. Most ismét felkeresett, és a hétvégén észrevettem egy problémát az ügyében. Mondtam neki, hogy amíg ezt a kérdést nem sikerül tisztáznunk, addig nem javasolom neki, hogy aláírja a szerződést. Tegnap kaptam tőle egy e-mailt, hogy köszöni szépen, hogy vigyáztam a biztonságára.
Mostanában egyébként is egyre nagyobb hangsúlyt fektetek arra, hogy az átlátható, transzparens, értékalapú működést és a preventív hozzáállást a jogi ügyek intézésében mind az ügyfelek, mind pedig a kollégáim körében népszerűsítsem.
Ehhez kiváló keretet és kommunikációs platformot nyújt a Bridge Budapest.
GO: Mindketten sok másik ember életéért vagytok felelősek, mélyen beleássátok magatokat családok történetébe. Ez a teher nem ül a vállatokon nap mint nap?
BF: Azért járok szupervízióba és coach-hoz, sőt most már tornatanárhoz is, hogy jól legyek és vinni tudjam a gyerekeink sorsát. Az biztos, hogy soha nem fogom tudni levetkőzni magamról azt, hogy a nálunk felcseperedők szemében én mindig is A Fruzsi leszek. De szerintem ez pont így van Judittal is.
TJ: Én szinte együtt élek tizenöt nővel, akiknek kivétel nélkül ismerem a családi hátterét, a gondjaikat, bajaikat és természetszerűleg felelősséget is érzek a sorsuk alakulása iránt. Ezért próbálok olyan munkakörülményeket és feltételeket teremteni, ami az élethelyzetükhöz megfelelő. Nem hiszek ugyanis abban, hogy a női egyenjogúság azt jelenti, hogy azonos feltételek mellett azonos teljesítményt kell nyújtania egy nőnek, mint egy férfinak. Az ügyfelek irányába pedig ez a fajta felelősségvállalás a magas szintű szakmai minőségen túl úgy nyilvánul meg, hogy mi minden egyes ügyfél ügyében személyesen is elköteleződünk. Ebben (is) rejlik a Törös Ügyvédi iroda sikere.
GO: A név kötelez. Az InDaHosue két emberrel indult, most százhuszan vagytok. A Törös egy emberrel startolt, majd tizenöt fősre gyarapodott. A növekedés mit hozott magával?
TJ: 2011-ben az első hónapban még egyedül ültem az irodában, majd az első két-három évben szépen lassan gyarapodtunk. Aztán 2015 környékén volt egy ugrásszerű növekedés – több nagyobb volumenű megbízás miatt. Az egy nagyon érdekes transzformáció volt, az alapoktól kellett újraépíteni az irodát, az ügyvédi székből egyik napról a másikra át kellett ülnöm a menedzseribe. Az új szerepkörhöz új készségekre volt szükségem, meg kellett tanulnom szabályozni a feladatokat, felelősöket kinevezni, kezelni az alá- és fölérendeltségi viszonyokat. Rájöttem, hogy a demokrácia bizonyos helyzetekben nem működik a többfős szervezetben.
BF: Én öt évig vezettem egyedül a InDaHouse-t, de az ötödik év végére ez már tarthatatlan volt. Egy év alatt öt kollégám lett, ami azzal járt, hogy ki kellett találni a közös munkánk folyamatait. Ez a mai napig tart. De egy szabály a kezdetektől fogva kőbe van vésve: csak abból válhat InDaHouse-munkatárs, aki előtte önkénteskedett nálunk.
GO: Ez nagyon jó ötlet, így pontosan tudják a jelentkezők, mi vár rájuk. De vajon egy piaci szereplőnek és egy civil szerveznek ugyanolyan könnyű megtartani az embereit?
BF: A forprofit cég szerintem egy olyan munkahely, amit az ember könnyű szívvel otthagy, ha kap egy jobb fizetési ajánlatot. Nálunk ugyan alacsonyak a bérek, de maradnak az alkalmazottaink, ugyanis emberileg kötődnek a szervezethez és a gyerekekhez. Nem vagyok tökéletes főnök, csapatként működünk, kiegészítjük egymást, pl. az én hibáimat is, mint a rossz memóriám, ellensúlyozzák a többiek. Természetesen ehhez az is kell, hogy folyamatosan figyeljük egymás kívánságait és észrevételeit, és hogy reagáljunk is rájuk. Pl. a járvány alatt folyamatos téma, hogy ki hogyan érezné biztonságban magát, milyen lépéseket tudunk tenni a prevenciót tekintve, vagy hogy hogyan jutalmazzuk a túlóráinkat.
TJ: Fruzsinál erre valóban egy szuper példát látok, és ez tanulságos az irodám szempontjából is. Én évek óta keresem arra a választ, hogy hogyan lehet egy forprofit szervezetben azt a típusú lojalitást kialakítani, amit mondjuk Fruzsina kisujjból megvalósít. Átalakítottam a díjazást teljesítményalapúvá, most mindenki ahhoz mérten kap fizetést, hogy mennyit tesz az irodáért, és transzparens módon működünk, azaz pontosan látják, hogy mennyiért vállalunk el egy megbízást és abból ők mennyi díjazást kapnak. Emellett azonban fontos volt az a szervezeti átalakulás, amit az elmúlt egy évben csináltunk, mert egyrészt pontosan definiáltuk azokat az értékeket, amik mentén működünk, és közösen találtuk ki azokat az eszközöket, amikkel az irodával kapcsolatos szakmai és erkölcsi céljainkat elérjük.
GO: Szerintetek melyek a legfontosabb értékek ma a vállalatvezetés szempontjából?
BF: Jelen szituációban nekem most a kitartás jut eszembe, de nem tudom, hogy ez érték-e vagy nem. (Nevet). Egyébként, ha nem a 2020-as évet nézzük, akkor a szolidaritást mondanám.
TJ: A szolidaritás szerintem is nagyon fontos. Érdekes, hogy a barátnőim között mindig voltak cigányok, óvodában, általános iskolában és gimiben is. Ezért mindig is érdekelt, hogy hogyan lehetne a cigányokkal komfortosabbá, sokkal szolidárisabbá és békésebbé tenni az együttélést. Fruzsinak erre van egy nagyon jól működő megoldása. A szolidaritás mellett én még az egyensúlyt emelném ki: egyensúlyban lenni önmagunkkal és az általunk vezetett szervezettel. Ezért én nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy mind a saját, mind pedig a velem együtt dolgozó kollégáim életében megvalósulhasson a valódi „work-life balance”.
