Írta: Gazsó Orsolya
Amikor Nagy György és Dr. Balogh Tamás László bejelentkeztek a videóchatbe, olyan érzésem volt, mintha két jó baráttal csevegnék, akiket már sok közös élmény köt össze, ugyanis félszavakból is értették egymást. Közben kiderült, hogy a Bridge Budapest árnyékprogramjának (Bridge Leaders) résztvevői ismeretsége csupán két hétre nyúlik vissza, és ugyan közös tapasztalásaik eddig még nem voltak, de közös szemléletmódjuk és szervezetvezetési attitűdjük igen: mindkettőjük munkáját a logikus gondolkodás alapú problémamegoldás jellemzi.Valószínűleg emiatt is éreztem szorosnak a kapcsolatot köztük. György a ,Sigma Technology Magyarország műszaki szolgáltató cég ügyvezetője, ,Vállalható Üzleti Kultúráért Nagykövet és a Sigma a Bridge Edisonplatformjának elkötelezett támogatója. Tamás pedig gazdaságmatematikus, A Matematika Összeköt Egyesület munkájának irányítója, a ,Medve Matek tehetséggondozó és tudománynépszerűsítő program vezetője, az ,Edisonplatform kategóriagyőztes kezdeményezése. Mindketten pozitív várakozással tekintettek a shadowing programra, amelynek az a célja, hogy civil szervezetek és cégek vezetői több héten keresztül figyelemmel kísérjék egymás munkáját, és átbeszéljék aktuális kihívásaikat, dilemmáikat. Tamás és Gyuri legutoljára ebéd közben cserélt eszmét, találkozójuk másnapján kerestem fel őket.
Gazsó Orsolya: Mit ettetek?
Nagy György: Mindketten szilvalevest, töltött pulykamellet salátával, desszertnek pedig meggyes rétest.
GO: Ugyanazt választottátok? Akkor megegyezik az ízlésetek. Más közös pontokat is felfedeztetek a találkozásaitok során?
Balogh Tamás: Szinte csak közös pontjaink vannak. (Nevet.) Gyurival rögtön megtaláltuk a hangot, nagyon hasonló a személyiségünk. Egyikünk sem szereti a tankönyvszagú elméleteket, mindketten inkább gyakorlatiasak vagyunk, a bizalmi, belülről fakadó érzelmekre koncentrálunk. Ami különbözik köztünk, az a korunk, és ennél fogva Gyuri már jóval több tapasztalattal, vezetői tudással rendelkezik.
NGY: Tamás kimondta a kulcsszót: a bizalmat. Egy nonprofit és egy forprofit cég vezetésének is az egyik legfontosabb alappillére. Nem csak az, hogy magunkban bízzunk, hanem az, hogy az alkalmazottainkban, illetve Tamás esetében az önkénteseinkben is meg tudjunk bízni.
GO: Igen ám, de Tamás nem tudja pénzzel motiválni a kollégáit, de te, Gyuri, igen, sőt előléptetésekkel, kitüntetésekkel, bónusszal, kafetériával is tudod jutalmazni őket.
NGY: Tamással beszélgetve újra megerősödött bennem az a régi igazság, hogy nem a pénz a fő mozgatórugója minden alkalmazottnak, és hogy valószínűleg nem aknázom ki eléggé a nem pénzzel kapcsolatos motivációs lehetőségeket a cégben. Példaértékű, hogyan tud Tamás egy száz fő fölötti szervezetet fenntartani úgy, hogy sokszor csak egy mosoly a fizettségük.
BT: Ez a kétféle munkatársi viszony azért alapjaiban nem határolódik el egymástól, a hatásos motivációk tekintetében nem látok érdemi különbséget.
Az érzelmi alapú ösztönzés mindenhol működik, szerintem nem csak az anyagiak generálnak elkötelezettséget egy munka iránt. Ellenszolgáltatásként sokszor elég a csapatszellem és a befogadó bizalmi közeg, illetve az, hogy a munkatárs vagy önkéntes fontosnak érezheti a saját munkáját.
GO: Eddig kétszer találkoztatok. Gondoltatok egymásra a hét azon napjain is, amikor nem „árnyékoltatok”?
NGY: Olyannyira, hogy feladatot is adtunk egymásnak, hogy a találkozók közötti idő is hasznosan teljen. (Nevet.) Bár sokan azt gondolják, hogy az én fejem céges adatokkal, mátrix-szerű grafikonokkal van tele, ez nem igaz, inkább kommunikációs morzsákat hordozok magammal, szavakat, mondatokat, amiket a kollégák vagy az ügyfeleink mondtak. Próbálom őket beépíteni a munkámba. Ezekben a napokban Tamás gondolatai is folyamatosan cikáznak bennem.
BT: A közös szellemiség magasabb szintre emelte a heteinket, de a napi rutint nyilván az árnyékprogramtól függetlenül is végezzük. Komolyan vettük a feladatot, amit adtunk egymásnak, időkeretet is szabtunk a megoldásukra, amit be is tartottunk.
GO: Milyen feladatról van szó?
NGY: Mivel az emberekkel való bánást szerettünk volna gyakorolni mindketten, ezért HR-jellegű témákkal dolgoztunk. Két-két sztorit hoztunk: egy olyan esetet, amikor ügyesen kommunikáltunk a beosztottunkkal vagy az önkéntesünkkel, és egy olyat, ami nagyon rosszul sült el, és most már másképp döntenénk ugyanabban a szituációban.
A sikeres élményeink kivesézésekor derült fény rá, hogy mindkettőnk esetében akkor alakult jól a történet, amikor bizalommal viszonoztuk azt a bizalmat, amit mi kaptunk, vagy amit a szerveztünk kapott valakitől.
Körbe lehet zárni a lakásunkat szögesdróttal, kamerákat is fel lehet szerelni, sőt az ablakokat is berácsozhatjuk, de aki be akar törni, azt nem ezek az eszközök fogják elriasztani. Rettegés helyett jobb a bizalamat választani.
BT: Ám Gyuritól azt is megtanultam, hogy az életben biztos lesz valaki, aki vissza fog élni a bizalmunkkal, és az is meg fog történni, amikor mi leszünk gyengébbek, és nem tudunk bizalommal fordulni valakihez. Gyuri mellett rengeteget tudok fejlődni, már abból is tanulok, ahogyan megnyilvánul. Ami neki a kisujjában van, nekem még több nap töprengést okoz a jelenlegi életszakaszomban. Harmincöt éves vagyok, és vezetek egy százhúsz fős, nálam főként fiatalabbakból álló civil szervezetet, és sok esetben tanácstalan vagyok, merre kell lépnem, mit és hogyan kell kommunikálnom.
GO: A bizalom mellett a kommunikáció lehet a másik fontos alappillér. Szerintetek egy üzleti és egy civil vezetőnek hasonlóan kell kommunikálnia a munkatársakkal, ügyfelekkel?
NGY: Azt gondolom, igen. Azért szeretek cégen belül például a juniorokkal beszélgetni, mert ugyan húsz évvel fiatalabbak nálam, de az energiaszintjük, az ambíciójuk és időnként a naivitásuk – és itt most a szó jó értelmére gondolok – nekem is új elánt ad. Mernek kérdezni, rácsodálkoznak a világra, pörögnek. Én is ilyen voltam anno, de be kell vallanom, hogy ahogy telnek az évek, ez a lendület csökken bennem. Én ugyanúgy tanulok tőlük, mint ők tőlem.
BT: Szerintem is nagyon hasonló a két szféra, és nem csak a kommunikációban, hanem általában, ezt a mi példánk is alátámasztja: a különböző hátterünk egy hasonló gondolkodásban ölt testet. Gyuri és én teljesen más szervezet vezetői vagyunk, mégis mindketten ugyanúgy gondolkodunk arról, hogyan kell a vezetést jól csinálni.
GO: Na, és hogyan kell jól csinálni, megvan a receptetek?
BT: Viccelődtünk Gyurival, hogy a harmadik találkozásunk után majd kiadunk egy könyvet. (Nevet). A recept még nincs meg. Nem váltottuk meg a világot, de néhány hozzávalót már összeszedtünk, azaz a kapcsolódási pontok mentén elindult valami, és ez a fontos. Remélem, kötetlenül is folytatjuk majd a beszélgetésünket, a programon kívül is.
NGY: Szerintem egyébként nincs is biztos recept, csak hozzávalók vannak, amiket különbözőképp lehet variálni. Több jó megoldás is lehet, ami működik. Tamás bevezetett a fűszernövényeinek tárába, én őt az enyémbe, és most csipegetünk egymás ízeiből.
GO: Furcsa szituáció volt, hogy egy, eddig teljesen idegen vezetővel megosztjátok a belső vívódásaitokat?
NGY: Nem, mert én egyébként is nagyon nyíltan beszélek a vezetői dilemmáimról, nem szégyellem őket senki előtt, úgyhogy nekem egyáltalán nem kényelmetlenek ezek a beszélgetések.
BT: Már az első telefonbeszélgetésünkkor, amikor még csak időpontot egyeztettünk, megnyíltunk egymásnak.
Nem kellett óvatosan puhatolózni, hogy kinél meddig lehet elmenni, mindketten nyitottan és őszintén álltuk hozzá a projekthez. Nekem van egy kis pszichológusi vetülete is a találkozásainknak, lelkileg teljesen feldobnak, mert Gyuri megerősít, hogy ahogy gondolkodom és ahogy építem a szervezetet, az jó út, és legfeljebb a tapasztalatlanságom okoz kisebb hibákat.
GO: Örömmel láttam, hogy a Sigma dolgozói és a Medve Matek önkéntesei között is sok a nő. Gyuri, te sokáig vezettél a feleségeddel egy fordítóirodát is. Mennyire vonjátok be a párjaitokat a munkahelyi ügyeitekbe?
NGY: Én bevonom a munkámba Mártit, képben van, mi történik velem, azt is pontosan tudja, miért vagyok éppen morcos vagy feldobott állapotban, így nem kell magyarázkodnom, és ez sok energiát spórol meg. Az sem titok, hogy a közvetlen felettesem, aki egy svéd úr, többször is járt már a lakásunkban. Nem is biztos, hogy ez normális, de tizenöt éve ő a főnököm, és nekem jólesik, hogy személyesen is ismeri a családtagjaimat. Ugyanakkor az is nagyon fontos, hogy a feleségem is kiteljesedjen, és hogy ne csak hozzám, hanem hozzá is alkalmazkodjon a család, még akkor is, ha az ő cége, a fordítóiroda, sokkal kisebb a Sigmánál. A családi békéhez kell az egyensúly, és az, hogy érezze, őt is támogatjuk, nem csak ők engem. Három gyermekünk és én tiszteletben tartjuk az ő ügyfeleit és határidőit is, és azt gondolom, ez így az egészséges.
BT: Mivel Orsi, a feleségem, tervezőgrafikus, ezért éveken keresztül ő készítette a Medve Matek arculatát és grafikai munkáit. Ez az időszak nem volt éppen viharmentes, nehéz volt munkatársi szerepben megtalálni a hangot egymással. Végül kerestünk egy külső munkatársat, hogy vegye át Orsi feladatát. Azóta mindketten kisimultunk. (Nevet.) Orsi most külső szemlélőként van jelen a projektjeimben, és én is az övéiben, mindig hasznos tanácsokkal látjuk el egymást.
GO: Mindenszentek után pár nappal beszélgetünk. Két vezető tud-e időt szakítani rá, hogy elmegy a családjával halottjai sírjához?
BT: Idén nem jutott rá idő, amit annyira nem is bánok, mert jobban szeretem csendesebb napokon látogatni a temetőket. Orsival gyújtottunk egy gyertyát vasárnap este, amikor a gyerekek már aludtak, és beszélgettünk egy jót azokról, akik már nem lehetnek köztünk. Szerencsére a szüleim élnek, és még sokan a rokonságból, úgyhogy inkább az élőkre koncentrálok, amikor csak tudok, de néha azért érdemes a halottaink felé is fordulni.
NGY: Úgy látszik, ebben is hasonlítunk Tamással. (Nevet.) Sajnos nekem a szüleim már nem élnek, még gyermek voltam, amikor édesanyám meghalt, édesapám pedig fiatal felnőttként ment el, így nagyon korán megtapasztaltam, milyen egyedül maradni. Így aztán most már én is azokra figyelek, akiket még megölelhetek. Nem kell a halottak napja ahhoz, hogy a szüleimre gondoljak, ők minden nap velem vannak.
GO: Most már ti is szülők vagytok. Kihívás összeegyeztetnetek a magánéletet a munkátokkal?
BT: Amikor először találkoztunk Gyurival, ez szóba is került rögtön, ugyanis az időmenedzsment nagy kihívás szerintem minden családos vezető számára. Az étteremben, ahol találkoztunk, a napi menüből választottunk, hogy az étlap bújásával se teljen az idő. (Nevet.) Gyuri már sokkal higgadtabb nálam, az ő hétvégéi többnyire szabadok, az enyéim kevésbé. Nagyon nehéz letekernem a potmétert, túl sok minden izgat, de pár évvel ezelőtt még durvább volt a helyzet. Munkámmal szeretném jobb hellyé tenni a körülöttem lévő világot, és ennek a megvalósításán dolgozom nap mint nap, úgy, hogy közben igyekszem minőségi időt tölteni a gyermekeimmel is. Arra vágyom, hogy a Medve Matek vezetése mellett harmonikus legyen a családi életem is. Két kisfiam van, nem fulladhatok bele a munkámba, meg kell tanulnom elengedni a dolgokat. Gyuri azt mondta, hogy úgy látja, nem járok már messze tőle. (Nevet.)
NGY: Így van. Ezt az utat mindenkinek be kell járnia. Eleinte én is hajthatatlan voltam, nagyon keveset aludtam, és meg akartam váltani a világot, pont, mint Tamás.
Nekem egy betegség nyitotta fel a szemem, akkor rájöttem, hogy végesek az erőforrásaim. Szerencsére meggyógyultam, de azóta hatékonyabban delegálom a feladataimat, megfontoltabb és nyugodtabb vagyok. És közben arra is rájöttem, hogy senki nem várja el tőlem, hogy én érkezzem meg először a munkahelyre és én távozzak utolsóként. Megtanultam, hogy az én teljesítményem nem órában mérhető.