Írta: Gazsó Orsolya
Egyikük 182, másikuk 187 centi, aki pedig kérdezi őket, az 180. Rögtön megvolt az összhang. Miután megtárgyaltuk, melyik országban legmagasabbak a férfiak (súgok: Montenegró), és hogy ki hogy áll a magassarkúval, egy fantasztikusat beszélgettem a Bridge Budapest árnyékprogramjának vagány és élettel-teli vezetőivel. Joós Andrea tudománykommunikációs szakember és Dr. Varga Eszter coach, ügyvezető igazgató találkozásai nem ügyfókuszúak, hanem kapcsolatorientáltak voltak, arra koncentráltak, hogy a vezető mögött az embert ismerjék meg. Fontos volt nekik, hogy személyesen találkozzanak, ezért járvány ide vagy oda, Eszter körbevezette Andit a cégében, a Bridge Edisonplatformot támogató PannonHitel Pénzügyi Zrt.-ben, bemutatta munkatársainak, eltöltöttek egy egész napot a szervezetében, Eszter pedig bekapcsolódott Andi iskolán kívüli fejlesztő óráiba, az Edison-kategóriagyőztes Élménybiológiába, meghallgatta podcastjait, TED-előadását. Amikor megkérdeztem tőlük, nem féltek-e, hogy elkapnak egymástól valamit, azt felelték, hogy csak attól féltek, hogy nem kapnak el valamit egymástól.
Gazsó Orsolya: Amikor megláttalak benneteket, az volt az első gondolatom, hogy de bátrak ezek a nők! Évek óta gondolkodom, hogy levágatom a hajamat olyan rövidre, mint a tietek, de nincs merszem. Ti az életben is olyan könnyen engedtek el dolgokat, mint a hosszú tincseiteket?
Joós Andrea: (Nevet.) Jó is lenne! A hajamat egyszerűen csak meguntam, azért nyisszantottam le, ráadásul elkezdtem őszülni, ahhoz meg menő az ilyen frizura. De megint növesztem, úgyhogy az elengedés mégsem annyira egyszerű.
Varga Eszter: Amíg a bankszektorban dolgoztam, keddenként és csütörtökönként reggel hétkor már a fodrásznál ültem, hogy a félderékig érő hajamat beszárítsa. Nagyon fárasztó volt, mindig ott horkoltam a székében, így elhatároztam, hogy ennek vége. Ez húsz éve volt, azóta soha nem jutott eszembe, hogy visszanövesszem. A hajamat egyszerű volt elengedni, de más dolgokhoz nagyon is tudok ragaszkodni.
GO: Andi azt mondta nekem egy előző beszélgetésünkkor, hogy „a tanár mindent is megold”. Vezetőként sincs lehetetlen előttetek?
JA: Amikor bent voltam Eszter cégében, rájöttem, hogy nem csak a tanárok. Eszter szintén mindent is megold, reggeltől estig tartja a frontot.
VE: Muszáj, mert a cég vezetése mellett coacholok, és van négy gyerekem is, úgyhogy nincs megállás.
Régebben minden feladatot én szerettem volna megoldani a vállalaton belül. Egy kis gyomorideggel ugyan, de mára megtanultam kiadni a kezemből a munkát. Az volt a célom, hogy a nagyon pelenkázósból kevésbé pelenkázós vezetővé fejlődjek. Rájöttem, ha mindenre én keresem meg a választ, nem fognak fejlődni a kollégák. Azzal segítek, hogyha hagyom őket gondolkodni, cselekedni.
GO:Andi, te one girl show-t nyomsz, minden feladat rádhárul a munkádban.
JA: Mindig a célra kell összepontosítani. Nekem nem az a célom, hogy ne magoljanak a gyerekek, hanem az, hogy tanulás közben is tudjanak önmaguk lenni. Ehhez muszáj nekem is két lépést hátrébb állnom, és vennem egy nagy levegőt, mielőtt segítenék nekik megtalálni a megoldást. Azzal csak a gyerekeknek teszek jót, hogy kísérleteznek munka közben.
GO: Hogyan csillapítatok gyomorideget?
JA: Sport és meditáció.
VE: Mantrákkal. Andreával arra jöttünk rá a beszélgetéseinkkor, hogy közösek a kedvenc imáink, például a jezsuita Jálics Ferenc és Mustó Péter imái mindkettőnknek segítenek. Na, meg a yoga nidra, azt is mindketten imádjuk.
GO: Hogy mit?
VE: Könyörtelen tudatosság és fókuszálás. Van tíz-, húsz- és harmincperces változata is, sőt applikációt is tölthetsz le hozzá. Ha végigcsinálod, olyan, mintha hét órát aludtál volna. Ez nekem nagyon sokat segített, amikor a két első gyerekem még nagyon kicsi volt és nem aludtak, illetve amikor túl sok a munka és a stressz, és én nem alszok.
JA: Az a tudományos neve, hogy autogén tréning. Ahhoz hasonló, mint amikor a jógaóra végén ellazítod a végtagjaidat, hogy meg tudd nyugtatni saját magadat. Persze sokat kell gyakorolni ahhoz, hogy menjen.
GO: A könyörtelen tudatosság a munkátokban is ugyanúgy működik?
JA: Sok pedagógus kérdezgeti tőlem nap mint nap, hogy hogyan lehet innoválni az oktatást. Mindegyiküknek azt szoktam válaszolni, hogy az az első lépés, hogy tudatosítsák magukban, hogy mit csinálnak most és mit szeretnének csinálni. Ez nem csak annak az alapja, hogy hogyan relaxáljunk vagy engedjük el a stresszt, hanem a mindennapoknak is.
GO: Mit tanultatok egymástól a Bridge Leaders-árnyékprogramban?
VE: Miután megismerkedtem Andival, egy jó nagy pofon ért, mert rájöttem, hogy abszolút nem jó módszerrel tanulnak a gyerekeim az iskolában. Amikor elmesélte, ő hogyan dolgozik, ledöbbentem. Nála nem elméletben tanulják meg a diákok, hogy mi történik, ha ecetbe pottyan a tojás, hanem kipróbálják élesben, hogy mi lesz, ha belepottyantanak egy tojást az ecetbe.
Nagyon hasznos, ha tapasztalás útján rakodik le a tudás, úgy marad meg bennük a legjobban. Andi nagyon bátor, hogy újít. A kreativitás mellett a bátorság az, amit nagyon becsülök benne.
Covid előtt mindenhova személyesen ment előadni, így a járvánnyal tömérdek terve került a kukába, de akkor sem itatta otthon az egereket, hanem újratervezte magát, átalakította a munkáját virtuális üzemmódba. Amikor egyeztettük a találkozóink időpontjait, azt láttam, hogy nagyon tele van a naptárja, és ez annak köszönhető, hogy meg tudott újulni. Az ehhez szükséges erőt teljes mértékben magából kellett merítenie. Nekem óriási biztonságot nyújt, hogy vannak üzlettársaim, félnék ennyire egyedül, mint ő. Ebből a szempontból Andrea a példaképem. Túl tud járni a körülmények eszén, abból főz, ami van.
GO: Nem úgy tűnsz, Eszter, mint aki fél egyedül.
VE: Pedig én vagyok a két lábon járó szemfényvesztés. (Nevet.) Csak kompenzálok, tudod, hogy ez ne látszódjon kifelé, pörgök, mint a fagyigép, hogy azt mondják, milyen szép, ügyes és menő vagyok, de belül azért permanens önbizalomhiányom és imposztor-szindrómám is van. Ha nem jön megfelelő mennyiségű visszacsatolás, akkor azonnal önmagam ellen fordulok.
JA: Ebben is nagyon hasonlítunk egymásra Eszterrel, én is képes vagyok az önmarcangolásra.
Nekem mai napig óriási dilemmám, hogy kell-e nekem csapat vagy megvagyok egyedül is. Mert nem arról van szó, hogy nehéz lenne így, hanem arról, hogy folyamatosan rámtelepedik a külső nyomás, hogy csapatban mennyivel könnyebb dolgozni. Az Edisonplatformon is mindenki lelkesen mesél a közösségéről és az önkénteseiről, és kezdtem elbizonytalanodni, hogy biztos egyedül kell-e maradnom vagy növekednem kell nekem is.
Az Eszterrel való első találkozásunk végén jöttem rá, hogy nagyon jól vagyok én így, megerősített, hogy azt kell csinálnom, amit legbelül érzek. Lehet, hogy egyszer növekednem kell majd, de még nem most. Eszternek a magabiztosság a hatalma. Ahogy működik, és ahogy átengedni magán azt, amit mondok, majd visszatükröz, az nagyon inspiráló. Elmagyarázta, hogy ne „kell”-ből növekedjek, hanem szívből. Emellett mindketten nagyon intenzívek vagyunk, gyorsan és sokat beszélünk, rezonálunk egymásra. Az árnyékprogramnak nekem az a legnagyobb ajándéka, hogy megismerhettem őt. Nagyon jó arc, biztos vagyok benne, hogy tartani fogjuk ezentúl is a kapcsolatot, this is a beginning of a wonderful friendship.
GO: Hogy gyorsan és sokat beszéltek, tanúsíthatom, amikor elkezdtük az interjút, rögtön elkezdtetek csacsogni, fel kellett pörgetni magam, hogy tudjam tartani veletek a fonalat. Olyan érzésem volt, mintha egy be nem fejezett beszélgetést folytattatok volna.
VE: Nekünk csak be nem fejezett beszélgetéseink vannak. (Nevet.) Elkezdtük pár hete, és be nem áll a szánk. Még warming up-ra sem volt szükségünk.
JA: Olyan, mintha egymás tükrei lennénk.
GO: Andi, neked a gyerekek is tükreid, Eszter, neked pedig az alkalmazottaid.
JA: Így van, bárki lehet tükör. Ha a gyerekek utálnak, okkal utálnak. Ha elkezdenek duruzsolni az órán, rögtön tudom, hogy unalmas vagyok.
VE: Engem alulról terrorizál a csapatom – a szó jó értelmében, ugyanis rögtön megmondják, ha valamit nem jólt csináltam. Akivel napi szinten találkozok a cégben, az tíz fő, velük olyan szintű a bizalmi kapcsolatom, hogy bármit el merünk mondani egymásnak. Dóri munkatársam, akit bemutattam Andinak is, mindig megkérdezi, hogy hova megyek és mikor jövök vissza. És ez így teljesen rendben is van, mert neki az a feladata, hogy felügyelet alatt tartsa a céget és engem. Ha valaki ezt látja kívülről, őrjöngve röhög, mert nem olyan képet fest, hogy én vagyok a tulajdonos. A cégemben mi mindig is úgy üzemeltünk, hogy nem volt köztünk távolságtartás, dinamikusan alakulnak a kapcsolataink. Ismeritek a bibliai hármast? Bírvágy, becsvágy, hatalomvágy. Bírvágyam annyi, hogy szabad legyek, a becsvágyam az, hogy sikeres legyek, a hatalomvágyam viszont zéró. Soha nem is volt. Bizalomalapú főnök vagyok, ha dönteni kell, hogy a pohár félig van tele vízzel vagy félig üres, az előbbit választom. Ezért kell mellém egy olyan üzlettárs, aki szigorú és jó kockázatkezelő. Tízből egy biztos kihasználná a jóindulatomat, ha nem lenne mellettem egy őrszem. Én minden emberről csak jót feltételezek. Ha megtapasztalom, hogy valaki nem jóhiszemű, még akkor is meg tudom magyarázni magamnak, hogy miért viselkedik furcsán. Magyarán elkezdem sajnálni azt, aki bántani akar.
GO: Ezt szerintem otthonról hozod, tanyán és falun nőttél fel, családias, szeretetteljes közegben.
VE: Igen, ilyen a családom fajtája: bízunk. Az emberek szeretetét és a segítségnyújtás fontosságát már kicsiként belém nevelték.
GO: Andi, nálad is meghatározó a családi háttér: édesapád orvos volt, egyik bátyádból szintén doktor lett, belőled pedig biológus.
JA: Így van, de nem csak szakmailag, hanem személyiségben is hatottak rám. Nagyon összetartó a családunk, és nem csak a szűk, hanem a tág rokonsági kör is. Nem engedünk be bárkit magunkhoz, de akit igen, azt nagyon. Édesapám elhunyt fél éve, de tegnapelőtt beszélgettünk egy jót. Azt mondta, hogy a tisztítótűz elég durva. (Nevet.) Négyen vagyunk testvérek, és mi négyen nagyon jó banda vagyunk. Mindannyian 180 centiméter felettiek és magabiztosak. És itt reagálnék az Eszter által említett becsvágyra.
Kutatták, mi a tanárok alapmotivációja. Az eredmények azt mutatták, hogy 80-90 százalékuk hatalom- és szereplésmotivált. Rám is igaz mindkettő, szeretném, ha azt történne az órámon, amit én akarok, azaz hatalomra vágyom, és azt is szeretném, ha mindenki rám figyelne, azaz szerepelni is imádok. Viszont ezeket az energiákat lehet jóra is használni, ha nem magamat teszem a középpontba.
GO: Attól függ, milyen attitűddel állsz a hatalomhoz.
VE: Így van. Szerintem Pablo Escobar és Al Capone kiváló vezetők voltak, csak a céljuk és az attitűdjük nem volt megfelelő.
JA: Én arról is meg vagyok győződve, hogy Hitler sem volt rossz vezető, de nem ismerte a saját motivációját.
GO: Szerintem minden vezetőt lelkesít és inspirál a figyelem.
JA: Szerintem is. Nemrégiben indítottam egy közösségi tornaórát, a Közös izzadás!-t, már harmincöten vagyunk. Minden napra meghirdetek egy edzést: vagy jógát vagy valami pörgősebb, ugrálós mozgást. Belinkelem a csoportba a Youtube-videót és együtt toljuk. Elsősorban azért csinálom, hogy lendületben tartsam a testem, de az is motivál, hogy másoknak is jót teszek vele. Tudatosítottam magamban, hogy szeretem a figyelmet, így eldöntöttem, hogy jóra fogom használni. Van, akit a statisztika motivál, és okosórája van. Van, akit a fájdalom, és minden nap lefut ötven kilométert. Mindenkinek más segít.
GO: Andi, te szabadságot adsz a diákjaidnak a tanóráidon, kérhetnek szünetet, ha elfáradnak, ehetnek és ihatnak oktatás közben. Mennyire tudsz szabadságot adni a kollégáidnak, Eszter?
VE: Abszolút. Engem csak az érdekel, hogy a munka el legyen végezve. Valaki előbb jár be, valaki később, nekem teljesen mindegy, nem ülök mellettük, és nem figyelem, hogyan haladnak. Egyedüli dolog, amit mindenkitől elvárok, az a kreativitás – legyen szó irodai munkáról vagy home office-ról. Jó munkáltatónak érzem magam, ezért tessék megrezegtetni az univerzum energiáit, szórni a spórákat, forgatni a tányérokat, soha nem tudjuk, mi jön be, mi nem.
GO: Nem csak a cégedben, otthon is irányítasz egy nagy csapatot.
VE: A férjem és én egy érdekes felállás vagyunk, a szerepeink nem klasszikusak a családon belül. Óriási szabadság van nálunk, mindenki azt csinál, amit akar, senkinek nincs beosztva az ideje. Mivel a nagyszülők Győrben és Szegeden laknak, mi meg Csömörön, ezért megvesszük a segítséget, hogy a harmonikus szabadságot meg tudjuk tartani: pedagógus, kertész, takarító, babysitter jár hozzánk. Amikor megszületett az első gyermekünk, és otthon voltam vele, azt számoltam, hogy az az idő, amit a főzéssel, fűnyírással, söpréssel, mosogatással és mosással töltök, rengeteg, és ez abszolút gazdaságtalan. Nekem máshol van a komparatív előnyöm, ezért még várandós és kisbabás időszakban is cikkeket írtam az Anyák lapjába, amikben többek között megfogalmaztam ezeket a gondolataimat is, pl. így: „hetedik hónap: tüsszentek és bepisilek. Nyolcadik hónap: nem tudom felhúzni a harisnyám, mert már harminc kiló van rajtam.” A cikkeket akkor is folytattam, amikor megszületett a kislányom. Néhány szülő szemében olyan vagyok, mint egy ufó, na meg a férjem is, hogy hagyja, hogy kiteljesedjek. De mi így vagyunk boldogok. Soha nem rakott rám olyan nyomást, hogy fogyjak le, főzzek, szedjem össze a porcicákat. Valószínűleg, ha vele nem találkozok, akkor nekem mai napig nincs férjem. Nagyon ritka példány. Az pedig, hogy mások mit gondolnak rólunk, abszolút nem érdekel.
GO: A szervezetetek vezetésében is félre tudjátok tenni, ki mit szól?
JA: Én ebben a végletekig tudok elmenni: vannak percek, hogy mindenki véleménye érdekel, és vannak, amelyekben senkié sem. Bármelyik pillanatban tudom a spektrum bármelyik részét produkálni. (Nevet.) Ha észreveszem, hogy amiatt szomorkodom, ki mit mond, rögtön kibillentem magam ebből az állapotból. Például a már említett online fitness csapatomnak egyik nap őszintén elmondtam, hogy annyira fáradt vagyok, hogy nincs erőm velük ezdeni aznap, amiért egyikük viccesen bekiáltott, hogy áruló, de abszolút nem hatott meg.
VE: Nekem nagyon hosszú volt az út a mit szól a falu-tól az önazaonoság felé. Kőkemény feladat volt megértetni magammal, hogy ne befolyásoljon más, hogy a csoporttársadalmi énemen felülkerekedjen az individuális énem. Szerintem egy rendszerben az a jó szabályozó erő, hogyha hagyjuk egymást érvényesülni. A tolerancia és a kölcsönös elfogadás nagyon fontos értékek ma.