• Bridge Business

Nem lehet kizsákmányolni az állatokat

Írta: Bus István


Szabó Dóra a Tranzit csoport igazgatóságának tagja. A vállalat hatalmas mennyiségben termel és értékesít baromfihúst. A kis, családi cég közel harminc év alatt nőtt akkorára, hogy egy francia partnerrel karöltve kilépjen a nemzetközi színtérre. Vajon milyen Dóráéknál egy vasárnapi ebéd? Miért szigorúbb a Tranzit, mint a NAV? Érdemes-e sok tojást kinyomni egy tyúkból? Dóra a Vállalható Üzleti Kultúráért közösség nagykövete.

Fotó: Gergus Máté (A fotó egy Bridge Budapest rendezvényen készült.)

Bus István: Gondolom, felpörgött a baromfihús-biznisz a válság alatt.

Szabó Dóra: Hektikussá vált, inkább így fogalmaznék. Beszélünk kacsáról, libáról, csirkéről. Ezeket mind elkülöníthetjük kereslet és szezon tekintetében, hiszen a liba szezon Márton-napra, illetve Karácsonyra esik. A csirke, illetve egyre inkább a kacsa is mindennapi termék. A kacsatermelést nem feltétlenül a koronavírus, sokkal inkább a madárinfluenza sújtja. A koronavírus idején jött egy óriási dömping: ahogyan az emberek a lisztet és az élesztőt elkezdték felvásárolni, úgy kezdték a hűtőjüket is, fagyasztóládát is feltölteni. Úgyhogy volt egy óriási bumm, utána pedig egy csendesedés. De hamar megértették, hogy nem kell az üzletekbe rohanni: Magyarország megtermeli azt, ami a magyar lakosságnak szükséges. A második hullámnál reméljük, nem lesz ekkora kilengés, és az áruházláncok is felkészültebbek.


BI: Egészen elképesztő volumenben termeltek baromfit. Hogy indult a cég?

SZD: Annyit kell tudni a vállalatról, hogy tisztán családi vállalkozásként indult: édesapám kezdte el a kilencvenes években, az öccsével, akkor még egyetlen libateleppel. Szépen-lassan építkeztek, egyre több állattartó telepünk lett, aztán jött hozzá egy liba- és kacsa vágóhíd, takarmánykeverő, és keltető. 2017-ben pedig mindez tovább bővült a csirketartással. A bátyám már egyetemista korában beszállt, később át is vette az irányítást, a napi operatív feladatokat. Édesapám viszont még mindig ott van: minden reggel háromnegyed hétkor megjelenik a cégnél. Azt gondolom, ez nem fog változni, és nem is feltétlenül kell, hogy változzon. Ő, mint egy láthatatlan kéz, irányít bennünket. A nagy döntéseknél mellettünk áll, mint tanácsadó. Én pedig, egyetem után kis kitérővel, öt éve csatlakoztam.


BI: Igazgatótanács-tag vagy.

SZD: Korábban nem volt igazgatóság és felügyelő-bizottság, hanem a családtagok összeültek és döntöttek. Ami ekkora méretnél már nehézkes, és nem is működik jól. 2018-ban megjelent egy francia baromfitermelő cég, és a tárgyalásaink során úgy tűnt, azonosak a céljaink, az értékeink, és tudunk együtt fejlődni. Azért is volt az együttműködés hatalmas lehetőség, mert így nemzetközi színtéren is láthatóvá váltunk. Azóta van igazgatósági tanács és felügyelő-bizottság. A működésünk nem változott, csak szabályozottabbá vált – de az ekkora méretben elengedhetetlen.


BI: Hogy néz ki egy családi ebéd?

SZD: Megsúgom, hogy nem eszem húst, egészségügyileg alakult ez így, de jól vagyok. Egyébként a vasárnapi ebédeknél tilos céges ügyekről beszélgetni. Még én lettem volna a legnyitottabb rá, hogy ilyenkor is vitassuk meg az üzleti kérdéseket, de a többiek elzárkóztak ettől. Azért csak kell néha egy kis kikapcsolódás.


BI: Mi a konkrét feladatod a cégnél?

SZD: Közgazdászként végeztem a Corvinuson. Szorosan együttműködöm a francia kollégákkal a kontrolling területén. Minden tulajdonosi döntés-előkészítésben aktívan részt veszek. Emellett még befut néha egy kis jogi, IT vagy marketing feladat, mikor mi. Ez a családi vállalkozás igazi szépsége.


BI: Látsz még állatokat, vagy csak monitort?

SZD: Igen, persze! Nekem ez nagyon fontos. Amikor csatlakoztam, egy hónapig a telepeket jártam, és megnéztem, hogy működik a rendszer. A vágóhídra is többször elmegyek, hogy legyen a kollégákkal közvetlen kapcsolatom. Nehéz úgy kitölteni az Excel-táblát, ha nem látod, mi van mögötte.


BI: Merre indul az élelmiszertermelés az emberiség életében?

SZD: A járvány alatt az impulzív vásárlások érzékelhetően megfogyatkoztak. Sokkal tudatosabbak lettünk. Zárójelben jegyezném meg, hogy persze a biznisznek ez nem jó. Ugyanakkor azt gondolom, a világnak, az emberiségnek azért mégiscsak efelé kellene tartani. Divatos szó ez, de fenntartható működést azért mindenképpen ez irányba kell terelgetnünk.


BI: A hústermelésben hogyan lehet megvalósítani a fenntarthatóságot?

SZD: Egyre nagyobb az igény a hosszan tartott, gyógyszerektől mentes baromfi termékekre. Kevesebb antibiotikum, sokkal inkább a háztájira hasonlítson a minőség, amit nagymamáinknál láttunk. Ez egyben a fenntartható termelést is támogatja. A mennyiségi, illetve profit nyomás miatt rövid idő alatt, adott területen minél több állat előállítása nem egy hosszú távú modell. Az élőállat a „kihasználása” miatt egyre több betegséget kap el, egyre rosszabb teljesítményt fog elérni (pl. tojás termelésben, vagy hús minőségben). Nyugat-Európában jó látni, hogy hatalmas az igény az üzletláncokban a biotermékekre, a hosszan nevelt csirkékre, tojásokra. Itthon egyelőre az árak azok, amelyek meghatározóak. De már nekünk is vannak azért igényeink, és erre válaszul termékeink a magyar áruházláncok polcain. Feldolgozás területén nagy harcok és kísérletezések folynak a csomagolóanyag tekintetében – bár egyelőre a műanyagtól nem tudunk elszakadni, ugye.


BI: Mivel foglalkozol, mikor nem dolgozol?

SZD: Amikor nem számolom a kacsákat és a libákat? Bár itt lakom a Belvárosban, de egy kis kertet sikerül bevetnünk a barátainkkal. Ebben a furcsa karantén időszakban kellemes terápia a gazolás. Nagy boldogság, amikor látjuk a paradicsomot pirosodni. Jógázom is – ez már nagyon régóta az életemben van. Illetve túrázom. Igazi kikapcsolódás, az Országos Kéktúrát járjuk.


BI: Hol tartotok most?

SZD: Én körülbelül a harmadánál járok. Nagyjából 400 kilométer van meg az 1100-ból.


BI: Melyik a kedvenc részed?

SZD: Egyelőre nincs kedvenc, majd ha végiggyalogoltuk, összegzek. Most éppen a Zemplénben jártunk; gyönyörű volt. Tavaly a Balaton-felvidéki szakaszt teljesítettük egy huzamban: akkor sikerült egy hosszabb szabit kivenni.


BI: Mi az, ami az életben a legfontosabb iránymutató a számodra?

SZD: Azt tapasztalom, hogy egyre több a frusztrált, zaklatott ember. Fontos számomra, hogy amiben létezünk, dolgozunk – akár csak a boltban, zöldségesnél vagy munkahelyen – ott az emberek emberien, tisztelettel viselkedjenek egymással. Akkor tudom jól érezni magam a munkában és a kollégák között is, ha nyíltan, őszintén, egyenesen meg tudjuk beszélni a feladatokat, a problémákat. Nem vagyok konfliktuskerülő, de a feszültségeket nehezen tűröm. Keresem magam körül a nyugalmat, és az vezet engem, hogy ezt mindenhol teremtsem is meg.


BI: Mi aggaszt?

SZD: Az igazságtalanság dühít. És az is, amikor az ember úgy gondolja, mindent megtett, amit tehetett, és a dolgok mégsem úgy alakulnak, mégsem úgy történnek. Amikor elkezdődik a játszmázás meg a trükközés, az végtelenül fel tud bosszantani. Ha én megtettem, ha én mindent végig jártam, ha én elolvastam, akkor a másik miért nem tudja?


BI: A Bridge hogy érkezett a képbe?

SZD: Pistyur Verán keresztül. Nagy szeretettel és izgalommal vártam ezt a dolgot. Egy kérdőív-kitöltéssel indult, nevezetesen, hogy mennyire vagyunk vállalható vállalkozás. Ez kifejezetten izgalmas, mert végre megmutathatjuk, hogy mi valóban azok vagyunk. Hiszen borzasztó fegyelemmel és számviteli renddel működünk. Vera így is mutatott be minket annak idején: „Íme a Tranzit csoport, amelynek az a híre, hogy még a NAV-nál is szigorúbb.” Mert nálunk aztán tényleg megvan minden papírozás, meg számlázás, annak rendje és módja szerint.


BI: Mit jelent még a vállalhatóság?

SZD: Nem csak a pénzügyi átláthatóságot. Mindig fejlődnünk kell, és mindig dolgozni azon, hogy a kollégák jól érezzék magunkat. Azon túl, hogy munkát végeznek, elégedettek is legyenek vele, sőt, akár büszkék is lehessenek rá. Legyen számukra perspektíva az előremenetel, tudjanak tervezni a cégnél – lehetőleg hosszú távon. Mi mindig úgy igyekszünk embereket is kiválasztani, hogy nem egy-két évre, egy-egy projektre érkezzenek, hanem nagyobb intervallumban gondolkodunk bennük. Most, az elmúlt egy-két évben három olyan kolléga ment nyugdíjba, akik édesapámmal együtt indultak. Bár ez egyre nehezebb, hiszen eléggé változnak az emberek. Újabb és újabb generációk érkeznek, és mások az igények. Nehezebb kitalálni, mi az, ami az embert megtartja, és motiválttá teszi. De az a cél, hogy a dolgozók ne csak megállóként tekintsenek a Tranzitra, hanem hosszú távon is el tudják kötelezni magukat. Nos, nem egyszerű a munkáltatók helyzete.


BI: Nem akar dolgozni az Y-generáció?

SZD: Lehet, hogy nem olyan kitartóan, és lehet, hogy nem olyan lendülettel. Nem tudom; még keresem a kulcsot hozzájuk. Jöttek visszajelzések, és azt gondolom, erre nyitottabbnak kell lennünk, és megoldást kell találnunk.


BI: Nem élettelen anyagdarabokkal foglalkoztok az üzemekben, hanem élőlényekkel. Ez is nagy felelősség.

SZD: Így van. Az állatvédelem nagyon fontos, kiemelt figyelmet fordítunk az állatjóléti szempontokra. Ha az ember csak a profitot hajtja, és minél többet próbál kifacsarni egy-egy libából, az tévútra vezet. Kizsákmányolni az állatokat sem lehet; ez nem egy fenntartható modell.


© 2020 by Bridge Business 

  • Facebook
  • LinkedIn
  • YouTube