top of page
  • Szerző képeBridge Budapest

Egyedül nem képes az ember szinte semmire, még a hősök sem

Írta: Patakfalvi Dóra


Horváth János, a Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közössége (MVÜK) Zrt. vezérigazgatója és Lehel Zsuzsi, a Felelős Gasztrohős Alapítvány ügyvezetője


Az MVÜK egy olyan üzleti közösség, amely jelenleg több mint 1200 cégvezetőt és közel 600 céget tömörít. Több mint egy évtizedes fennállása óta különböző rendezvényeken, interaktív eseményeken és klubokon biztosít lehetőséget a vállalatvezetőknek arra, hogy egymással kapcsolatot teremtsenek.


A Felelős Gasztrohős Alapítvány 2012-ben azzal a céllal jött létre, hogy a környezettudatos és felelős étkezést minél szélesebb körben népszerűsítse. Az Alapítvány egyrészt segíti a hazai vendéglátóhelyek környezetvédelmi törekvéseit, másrészt kampányokkal, tippekkel és receptekkel a lakossági szemléletformálásában is részt vesz.



Patakfalvi Dóra: János korábban egy interjúban úgy fogalmazott: az eseményeiken igyekeznek a hasonló árbevételű cégek vezetőit egy asztalhoz ültetni, hiszen a kihívásaik és problémáik is hasonlóak lehetnek. Ti most úgy ültetek egy asztalhoz, hogy a szervezetek mérete közel sem egyezett meg. Ilyenkor mi történik?

Horváth János: Amellett, hogy valóban az árbevétel-szegmentált logikát ötvözzük a tematikus megközelítésekkel, próbálunk szemléletet is formálni, és a cégvezetőket arra ösztönözni, hogy minél nyitottabbak legyenek egymás felé. Nagyon fontos elemünk tehát a sokszínűség. Ráadásul az elmúlt években a fenntarthatóság is az egyik első számú alapértékünkké vált, ez pedig máris fontos kapcsolódást jelentett Zsuzsiék szervezetével. Az MVÜK nagyon kicsi karbonlábnyommal rendelkezik, hiszen egy huszonöt fős, iroda nélküli céget működtetünk, miközben az indirekt elérésünk ennél jóval nagyobb. Bevallom, a beszélgetéseink során én nem éreztem a két szervezet méretéből adódó különbségeket. Talán azért sem, mert eredményfókuszú emberként én mindig azt veszem figyelembe, hogy adott erőforrásból mekkora eredményt lehet elérni – és azt gondolom, hogy arányaiban pariban vagyunk Zsuzsiékkal. Lenyűgözött az a sokrétűség, mégis strukturált működés, ahogyan az ügyeiket viszik.

Lehel Zsuzsi: Én is azt gondolom, hogy ez egy nagyon szerencsés találkozás volt Jánossal. Az rögtön kiderült számomra, hogy jelentős tapasztalata van abban, hogyan lehet megerősíteni egy közösséget, nekünk pedig most többek közt erre van szükségünk, mert aktív közösséget szeretnénk formálni a Covid-időszakban megtépázott vendéglátóhelyekből. Nagyon hasznos volt János szakmai tudása az említett szegmentálással kapcsolatban is: tanácsokat adott ahhoz is, szerinte hogyan skálázzuk a vendéglátóhelyek számára nyújtott szolgáltatásokat.

H.J.: A múlt héten ellátogattam Zsuzsiék irodájába is, és ami nagyon megfogott az ott zajló munkából, az a gazdag eszköztár, amivel dolgoznak. Az egyik bevételi lábukat a tudatos táplálkozással kapcsolatos edukációs tevékenységük adja. Nagyon érdekesnek találtam, hogy az olyan, látszólag egyszerű kérdéseket, mint hogy miért fontos a közelben termő alapanyag és mi miért egészséges, mennyire játékos módon képesek átadni úgy, hogy a tudás meg is ragadjon az emberekben. Arról is kérdeztem Zsuzsit, hogy ha abból a szerteágazó célból, amiket meg kellene tenniük az embereknek a fenntarthatóságért, csak egy dolgot mondhatna, mi lenne az? Azt válaszolta, hogy a heti egyszeri húsmentes étkezés.


P.D.: Ezzel személyesen hogy állsz?

H.J.: Amióta ezt tudom, törekszem erre. Nem állítom, hogy minden héten sikerül, de az első lépéseket már megtettem.

L.Zs.: Ennek nagyon örülök! Valóban az egyik legfontosabb pillérünk a hús- és tejtermék-fogyasztás csökkentésével kapcsolatos edukáció, a másik a szezonális alapanyagok népszerűsítése, a harmadik pedig az élelmiszer-pazarlás csökkentése. És tényleg úgy gondoljuk, hogy a legnagyobb hatása annak lenne, ha a húsfogyasztásunkat erőteljesebben visszafognánk. Az Alapítvány sok más problémát, célt és összefüggést megmutat, méghozzá minél pozitívabb és gyakorlatiasabb módon, kerülve a pánikkeltést. Mi az aktivitásra sarkalló, pozitív kommunikációban hiszünk.

H.J.: Ezt az attitűdöt látom Zsuzsi vezetői működésében is: nem egy elvakult embert ismertem meg benne, aki mindenáron meg akart győzni engem az igazáról, vagy lebeszélni a húsevésről, hanem érvekkel próbált hatást gyakorolni rám – és ez sikerült is.


P.D.: Mint a közösségépítésben jártas szakembereket kérdezem: a forprofit és a nonprofit szférát hogyan lehetne hatékonyabban összekapcsolni szerintetek?

L.Zs.: Szerintem hatékony és jól összekapcsolható a kettő. Szervezeti hierarchiával és költségvetéssel rendelkező szervezetként sok olyan tudásra van szükségünk, ami egy erős forprofit cégnél alapvető. Tehát a szervezeti működéssel kapcsolatos tanácsokat minden nonprofit cég jól tudja hasznosítani. Én is szuper tippeket kaptam Jánostól ezekkel kapcsolatban.

H.J.: Azért is fontos ez, mert sokan azt gondolják, hogy a civil szférában dolgozók lelkes önkéntesek, akik kedvtelésből dolgoznak, a szabadidejükben. Ezzel szemben természetesen itt is van munkabér, és vannak más költségek. Én úgy látom, hogy a Bridge Budapestben részt vevő üzleti cégek azért tisztában vannak ezzel, és azt is tudják, mit tehetnek egy ilyen együttműködésben. Az MVÜK 10 alapítványt támogat évek óta, mégpedig pályáztatás nélküli, működési költségre fordítható összeggel. Ez azt jelenti, hogy mi elhisszük az Edison100-ból érkező vagy más szervezetekhez tartozó alapítványoknak, hogy hitelesek és megbízhatók. Sok alapítvány rendszeresen részt vesz az eseményeinken is: leülnek a kerekasztalainkhoz és egyenrangú félként beszélgetnek a cégvezetőkkel.

L.Zs.: A ti közvetítői szerepetek ebben különösen fontos, mert nagy segítség a civil szervezeteknek, hogy nem kell a nulláról bemutatkozniuk, és egy „hideghívással” megkeresni a cégeket. Azáltal, hogy ismeritek a szervezetek tevékenységét, kvázi „előszűritek” őket a cégeknek. Ez a fajta kapcsolódás sokkal hatékonyabb és élvezetesebb, mint kapcsolatba lépni ismeretlen CSR-os munkatársakkal, mert azért az a tapasztalatom, hogy a cégek hajlamosak kissé felülről lefelé nézni a civilekre. „Aranyosak, és jó ügyük van, de alig tudnak valamit az üzleti világról, a kemény biznisz életről” – valami ilyesmit gondolnak róluk. Pedig ma már sok nagyon profi nonprofit szervezet működik.


P.D.: A munkátok melyik részét élvezitek a legjobban?

L.Zs.: Az Alapítványnál sokáig programvezetőként dolgoztam, majd én kezdtem el a csapatépítőket szervezni és menedzselni, és ezeket nagyon szerettem: imádtam, amikor fontos cégvezetők mágnesekkel játszanak, vagy elmesélik, hogy mit főztek be nyáron. Két éve lettem ügyvezető, amivel arra is lehetőséget kaptam, hogy magát a szervezetet is alakítsam, célokat tűzzek ki, stratégiai döntéseket hozzak. Egyébként közgazdászként végeztem, úgy érzem, most kerültem igazán a helyemre. A szervezetünket lényegében egy baráti társaság alkotja, és értük és a közösségünkért dolgozni ugyanolyan inspiráló, mint terepen lenni.

H.J.: Én fantasztikus cégekkel és vezetőkkel vagyok körülvéve, ez önmagában öröm. De a legnagyobb boldogság mégis az, amikor valami újat kitalálunk, és az jól rezonál a tagsággal. Nálunk folyamatos az innováció, talán két egyforma negyedévünk sem volt. Nagyon kedvelem az MVÜK Edisonnal közös programját például, amiben egy puzzle keretében gyűjtünk működési támogatásra pénzt a Bridge Edison100-as szervezeteknek. Húsz évig dolgoztam a multik világában, de cégtulajdonosként nagyon másképpen gondolkodik az ember, mint beosztott vezetőként. Most sokkal több figyelem jut a munkatársaimra, úgy tűnik, a számomra fontos ügyekben, mint amilyen a fenntarthatóság, sikerült megmozgatnom a csapatot és a tagságot is. Ugyanis egyedül nem képes az ember szinte semmire, még a hősök sem.


P.D.: Jánosnak tehát már megvan a heti húsmentes napja. Mi a következő, amit felelős állampolgárért megtesztek majd a földért?

L.Zs.: Én az autóhasználatot szeretném csökkenteni, mert most viszonylag sokat használom. A húsmentes napjaimat is szeretném még tovább növelni. Az Alapítványnál nem tituláljuk vegának vagy vegánnak magunkat, inkább flexiteriánusok vagyunk, azaz fogyasztunk húst, csak viszonylag keveset, és próbáljuk azt minél jobb forrásból beszerezni. Ez egy „never ending story”, mindig lehet jobban és jobban csinálni, de azt látom, hogyha valaki elindul ezen az úton, arról már nem nagyon van letérés.

H.J.: A saját háztartásunkban már most is próbálunk sok mindenre odafigyelni az élelmiszerpazarlástól a szelektív hulladékgyűjtésig, a gyerekeink pedig elektromos rollerrel közlekednek. Az egészen biztos, hogy én sosem leszek vegán, de az lehet, hogy az egy húsmentes napomból kettő vagy három lesz idővel.







Comments


bottom of page