Írta: Patakfalvi Dóra
Fehér Éva, a JobGroup, Job Személyzeti Tanácsadó Kft. ügyvezetője és Földi Andrea jelmeztervező, a KreaTour projekt alapítója.
A JobGroup Magyarország egyik legnagyobb, magyar tulajdonú HR szolgáltató cége, amely szellemi munkaerő közvetítését és kölcsönzését végzi multinacionális ügyfeleknek. Integrált HR-szolgáltatóként szinte a teljes HR spektrumot lefedik: így fejvadászatban, vezetőkiválasztásban és vezetőfejlesztésben is részt vesznek (Prime by JobGroup). A több mint harminc főt foglalkoztató cég tavaly 2,4 milliárd forint forgalmat produkált.
A KreaTour kreativitást fejlesztő, az iparművészet, a színházi háttérszakmák eszközeivel dolgozó, művészettel nevelési projekt, amely 8-14 éves fiataloknak tart kreatív, edukatív alkotó programokat, táborokat. Bázisa Andrea zuglói műhelye és a budapesti Katona József Színház, forprofit alapon, de társadalmi vállalkozásként működik.
Patakfalvi Dóra: Hasonlóságot vagy különbözőséget találtatok többet elsőre kettőtök munkájában?
Fehér Éva: Meglepően kevés különbözőséget. A JobGroup négy éve tagja a Bridge Vezetői Közösségnek, én személyesen is nagyon hiszek abban, hogy hatásunk van arra, milyen lesz a jövő üzleti környezete és a jövő munkaerőpiaca. Ez pedig ott kezdődik, hogy a gyerekeket hogyan készítjük fel erre, és ebben a lehetőségeinkhez mérten mi is szeretnénk részt vállalni: nekünk is vannak saját kezdeményezéseink edukatív programok, vagy fiataloknak szervezett beszélgetések formájában. Ráadásul azt gondolom, hogy a kreativitás az egyik legfontosabb kompetencia, amire a mostani gyerekeknek szükségük lesz később. Ezen a ponton tehát biztosan tudunk kapcsolódni egymáshoz.
Amikor ott ültünk az Árnyékprogram bemutatkozásán, már akkor azt szűrtem le, hogy minden résztvevő dilemmája három-négy problémakör köré csoportosul. Mert ha egy vállalkozást menedzselsz, majdnem mindegy, hogy milliárdos üzletről vagy néhány millióból gazdálkodó szervezetről van szó, hasonló utakat jársz be. Így mi ketten is hasonló dilemmákba ütközünk, csak esetleg van, amin mi már érett cégként túl vagyunk, Andi pedig még az elején tart ennek az útnak.
Földi Andrea: Azért az lényeges különbség közöttünk, és számomra nagyon irigylésre méltó is, hogy Évi teamben dolgozik, ahol minden tagnak van egy szakterülete, akik összehangoltan dolgoznak. Másrészt ők, mint Menő Cég meg szokták beszélni a problémáikat más Menő Cégekkel. Néha nekem is jó lenne látni a többi gyerekprojekt problémáit. Én általában a sötétben tapogatózom. Amikor elkezdtünk beszélgetni, meg szerettem volna érteni, hogyan működik egy HR cég, hogyan gondolkodik egy ügyvezető, milyen szempontok alapján készít üzleti tervet, milyen csapat veszi körül Évát. Sok-sok olyan szempontot, amire épp nekem is szükségem lenne a fejlődéshez. Beszélgettünk például arról is, hogyan kell megmondani valakinek, hogy nem feltétlenül jó úgy, ahogy csinálja, de mégse bántsuk meg.
Fehér Éva: Én azt gondolom, hogy egy konstruktív és jó visszacsatolásnak mindig helye van, mert előre visz, sőt a másiknak is ad.
Földi Andrea: De nekem még gondot okoz az üzleti környezetben, üzleti szóhasználattal történő rövid bemutatkozás is. Most tanulom, hogy tudom a KreaTourt és magamat röviden bemutatni, hogyan tudok minél több lényeges információt megosztani rövid idő alatt.
Fehér Éva: Ezt pedig bemutatkozó pitch-nek nevezik. ☺
Földi Andrea: Jó, azért ilyenem még nincs... Én a kultúra világából jövök, nem is gondoltam, hogy valaha céget fogok építeni, vagy hogy üzleti szempontok szerint kell gondolkodnom. Egyszerűen belevágtam valamibe, ami elkezdett működni.
P.D.: Az együttműködésetekben hogyan alakultak ki a szerepek?
F.A.: Minden közös beszélgetés és közös gondolkodás ellenére azért hamar megéreztem, hogy olyat sokat nem fogok tudni hozzátenni Évi tudásához. A mi kapcsolatunk egy ponton átment mentorálásba: a nagy, erős és tapasztalt cég megosztotta a tudását a kicsivel, és ez szuper. Évi felajánlotta a JobGroup online marketing szakértőjének a segítségét is, Tillával átnéztük a KreaTour Facebook-oldalát, és kaptam pár szuper tanácsot.
F.É.: Ehhez képest én már az első beszélgetésünkön felírtam magamnak Andi egy mondatát, amiért nekem önmagában megérte az, hogy találkoztunk. Az én vezetői dilemmám ugyanis egy ideje arról szólt, hogy egy ilyen kritikus környezetben, mint amiben nyakig benne vagyunk a Coviddal, az inflációval, a szomszédban zajló háborúval, és még sorolhatnám – szóval ilyenkor a vezetői optimizmus meddig terjedhet. Hogy kell ezt jól kezelni, hogy ne legyen nyomasztó a csapatnak? Erre a dilemmámra Andi magától ráérzett, és ő maga mondta ki: „ilyenkor nekem kell többet tennem, ugye?” És akkor ezt felírtam magamnak: „nekem kell többet tennem”. Kaptam egy megerősítést, hogy ebben a krízisekkel teli világban lehet azt is mondani, hogy az most nem elég, amit tavaly csináltunk, most másképpen kell megoldani.
P.D.: A HR-cég tapasztalt vezetője mit tart irigylésre méltónak a kreatív műhely alapítójának munkájából?
F.É.: Inkább tiszteletre méltónak nevezném azt a mérhetetlen szenvedélyt és kitartást, ahogyan Andi működteti a cégét. Mögöttem valóban áll egy csapat, akikre rendkívül büszke vagyok, és van időm és terem a hosszú távú tervezésre. Andinak egyedül kell befognia ezt a hosszú távot is, ami nagyon nagy teher. Ehhez képest tele van ötletekkel: félórányi beszélgetés alatt minimum öt ötlet hangzott el tőle.
F.A.: És erre Évi azt mondta, hogy akkor találjam ki, melyikre fókuszálok. Tehát már az első találkozás után adott is nekem feladatot, és választottam is azóta kettőt, amiket szerintem érdemes elsőként fejleszteni. És Éviről eszembe jut egy idézet Albert Einsteintől: „Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja.” Ezt nekem is érdemes szem előtt tartani.
P.D.: Nagyon lelkesnek és szenvedélyesnek tűntök. A kiégés szele megérintett valaha benneteket?
F.É.: Én coachként is dolgozom, és a kiégés az én fogalmaim szerint már egy elég erős fázisát jelenti annak, amikor az ember nem találja az előre vivő utat, és mindenképp változtatnia kell. Nekem ilyen még nem volt. Olyan volt viszont, hogy valamit nem éreztem a saját utamnak. Amikor nem érzem jól magam a feladatkörömben, és már nem tudtam energiát adni a többieknek, ami vezetőként pedig nagyon fontos, akkor azt mondtam, váltani kell. Két év volt, mire megtettem, addig pedig nagyon sokat foglalkoztam önfejlesztéssel és önismerettel.
F.A.: Mi egyébként beszélgettünk is egymással erről. Művészként is rendesen ki lehet égni, és amikor ez már nálam is elkezdett az életem minden területére kihatni, akkor elmentem Ázsiába egy időre, és elsajátítottam egy buddhista technikát. Azóta is járok elvonulásokra. Sőt, van egy buddhista tanítói diplomám is, amit pont a kiégés fázisában szereztem. Tehát érdekes módon én nem azt választottam, hogy átképeztem magam, hanem a saját önfejlesztésemen dolgoztam. Ez nagyon jó döntésnek bizonyult, és már megint egyenesben van minden. Ami meg nincs, azt meg el kell fogadni.
P.D.: Milyen könyvet ajánlanátok egymásnak, ami rátok is nagy hatással volt?
F.A.: Mostanában elkezdtem olvasni Boldizsár Ildikó mesegyűjteményeit, a mesekalauzzal, tehát az értelmezésével együtt, és sok belátásra jutok általuk. A mesék valamikor egyébként felnőtteknek szóltak, nem gyerekműfaj volt.
F.É.: Én Blair H. Sheppard Tíz év múlva itt az éjfél című üzleti könyvét említeném, ami a válsághelyzetek kezeléséről szól, pont úgy, mint minden üzleti könyv: lényeget ki lehet belőle szedni 25 oldalban. Egy mondatban pedig úgy tudnám összefoglalni az üzenetét, hogy ha nem hagyod, hogy a sötétség elsodorjon, hanem aktívan teszel ellene, akkor általában előbb-utóbb kivilágosodik, és jön a hajnal.