Írta: Patakfalvi Dóra
A világ legnagyobb italgyártójának magyarországi kommunikációs vezetője és a súlyosan beteg gyerekekkel foglalkozó alapítvány megálmodója energikus emberek, akik a sporttól vagy az alkotástól szereznek új lendületet, és hisznek abban, hogy ha a non- és forprofit szektor intenzívebb párbeszédbe kezdene, és jobban megértenék egymás kihívásait, az együttműködésük is jóval hatékonyabb lehetne.
Forgács-Fábián Sára, az Amigos a gyerekekért Alapítvány megálmodója, kuratóriumi elnöke és
Varga-Nagy Eszter, a The Coca-Cola Magyarország kommunikációs vezetője
Patakfalvi Dóra: Mi volt a legmeglepőbb hasonlóság, amit felfedeztetek egymással kapcsolatban?
Varga-Nagy Eszter: Talán az, hogy elég sok dolgot bevállalunk; talán többet is, mint amit elbírnánk, de pont ez tölt fel minket és ad energiát ahhoz, hogy tovább csináljuk.
Forgács-Fábián Sára: Azt hiszem, mindketten hiszünk abban, hogy a nonprofit szektor is lehet profi, sőt kell is, hogy az legyen. És ez néha nem egyértelmű ma Magyarországon.
PD: Mit gondoltok, hogyan lehetne a jelenleginél hatékonyabban összekötni a non- és forprofit szcénát?
VNE: Például ezekkel a találkozásokkal, amik által jobban megérthetjük egymás kihívásait, például hogy ne donor-által vezérelten induljon egy NGO egy céghez, hanem nyitottsággal és fordítva, a vállalat se csak azt érezze, hogy pénzt kérnek tőle, hanem az együttműködésen legyen a hangsúly.
FFS: Ti, a Bridge Budapest is évek óta dolgoztok ezen és számos más itthoni kezdeményezés is elindult, a pozitív változás pedig egyértelműen látszik, a partnerségek sorra alakulnak és nemcsak a számuk nő, de egyre mélyülnek is. A párbeszéd megkezdése azonban még mindig probléma. Tapasztalatom szerint ha elkezdődik a kommunikáció, nagy eséllyel valósul meg az együttműködés is. Így az én javaslatom az, hogy minden lehetőséget ragadjunk meg a közös platformok megteremtésére és azok fenntartására.
PD: Legutóbb mikor éreztetek őszinte büszkeséget magatokkal kapcsolatban?
VNE: Amikor sikerült lefutnom az Ultrabalatonon a nekem jutó szakaszokat ☺
FFS: Ma. Fontosnak tartom megélni az apró sikereket is. Persze nem kell az ember minden lépése után cintányéros örömünnepet rendezni, de egy pozitív visszajelzés, sikeres megbeszélés, a konyhában nagy röhögés mindig örömmel tölt el. Ha pedig boldog vagyok a mindennapokban, büszke vagyok magamra, hiszen az azt jelenti, jó helyen vagyok.
PD: Szerintetek mik azok a jellegzetesen magyar jelenségek, amelyek itthon a leginkább gátolják a vállalkozó szellem és a kreativitás kibontakozását?
VNE: Hogy ismeretség nélkül nagyon nehéz megközelíteni vállalatokat, és nagyon nehéz finanszírozókat találni.
FFS: Sokszor hallom az egyetemen is, „majd ha már befutottam egy igazi karriert, utána kockáztatok”. Legyen szó non- vagy forprofitról, az elbukástól való félelem, a létbiztonság görcsös keresése (érthető módon) és az „ez a kijelölt út” típusú börtönrácsoktól nagyon nehéz szabadulni. Anno én is kevés biztatást kaptam a családomon kívül a nonprofit karrier építésére vonatkozóan, hiszen pénzügy-számvitel szakot végezve jobban illene hozzám a big4, mint a kórházi látogatások. Szükségem volt az otthoni biztatásra ahhoz, hogy szokatlant merjek lépni. Ezért is misszióm példát mutatni azoknak a fiataloknak, akik nonprofit karrierre vágynak vagy egy társadalmi célért tennének, de bizonytalanok az első lépéseket illetően. A szerencse az, hogy ma Magyarországon már fel lehet építeni fiatalon is önerőből egy életet úgy, hogy közben egy közösségi, társadalmi cél érdekében cselekszünk.
PD: Mik azok a pozitív változások, amelyekre az elmúlt két év kényszerei adtak váratlan lehetőséget?
VNE: Sokaknak több kapacitása lett, amit számukra fontos ügyekre fordíthattak. Az online világ segített egyszerre akár több emberhez is eljutni, megosztani gondolatokat.
FFS: Homeoffice, rugalmasság, hogy bármit megoldunk – bárhonnan. Végre helyreállni látszik az egyensúly abban is, hogy legalább annyi időt töltsünk a családdal mint a munkatársainkkal. Még ha ez nagyrészt ugyanúgy munkával is telik, én nagyon értékelem, hogy egy „HO napon” a férjemmel együtt tudunk ebédelni vagy a délutáni kávézást randivá alakítani.
PD: Mi a kiégés legjobb ellenszere a számotokra?
VNE: Erdei séta a kutyámmal, nevetés, futás.
FFS: A felfedezés, az alkotás. Nemcsak a munkában, hanem az Amigos palettáján kívül is. Ez lehet egy saját fejlesztésű nonprofit kurzus vagy horgolt amigurumi figura, olajfestmény vagy kirándulás, de az új megtapasztalása (akár saját alkotóként, akár befogadóként) mindig feltölt.
PD: Ha egy post-it-et ragasztanátok a partneretek asztalára, mit írnátok rá?
VNE: Hogy maradjon meg ilyen pozitív kisugárzású és energikus nőnek, aki a történetével és most már újra hosszú hajával reményt ad mindenkinek.
FFS:Jó kedved veled legyen – ahogy anyukám szokta mondani. És a mindennapi teendők, sok call és email közben néha elfelejtjük, hol is maradt az a bizonyos jó kedvünk. Pedig az eredményességhez azt gondolom, elengedhetetlen. Az én asztalomon is ott van ez a post-it.