• Bridge Business

“Kedvenc állatom a kaméleon”

Írta: Bus István


Atomfizika, gyémántok, száguldás, válság, alkalmazkodás. Csak néhány címszó az interjúból. Amiből azt is megtudhatjuk, mi az, amit a koronavírus után érdemes lenne megőriznünk. Dr. Csorbai Hajnalka az Opten Informatikai Kft. stratégiai igazgatója, a Vállalható Üzleti Kultúráért kezdeményezés Nagykövete.

Fotó: Munkácsy Barbara

Bus István: Atomfizikusként PhD-zott. Mi volt a témája?

Dr. Csorbai Hajnalka: Az egyetlen igazi „női témával” foglalkoztam ezen a területen: mégpedig a gyémánttal. Nem az ékszer oldalával, hanem a szenzorokban használható gyémántbevonatok előállításával foglalkoztam, kísérleti oldalról.


BI: Hiányzik?

CSH: Pici korom óta tudtam, hogy szeretnék kutatni, problémát megoldani, valami érdekes dolgot csinálni. És kicsit aggódtam is, amikor elhagytam a pályát, de ha hiszi, ha nem, a mostani munkám, amiben szintén van lehetőségem adatokat elemezni, sokban hasonlít arra, amit az ember fizikusként megtanult. Adatokból kell következtetéseket levonni, és az alapján adott esetben modellt építeni, vagy rendszereket felállítani.


BI: Akkor az Optennél végzett munka tulajdonképpen egyfajta tudományos tevékenység is.

CSH: Valahol igen. Bár most már viszonylag ritkán tudok elmélyülni az elemzési feladatokban. Ma már a munkám nagyobb részét foglalja le az együttműködések, partnerségek, projektmenedzselések területe – de azért még vissza-visszanézek egy kicsit ehhez a tudományosnak nevezhető munkához.


BI: Korunk hősei a hálózatkutatók. Önök tudják használni az ő szaktudásukat?

CSH: Természetesen van kapcsolat, de ezek módszertani jellegű kérdések. Minél több adat, minél több kapcsolati forma merül fel, annál pontosabban lehet modelleket építeni, annál inkább lehet kihasználni ezeknek az előnyeit.


BI: Használják az elemzésekhez a mesterséges intelligenciát?

CSH: Amikor kimozdulunk a strukturált adatokból, és elkezdünk elmenni akár az interneten fellelhető rengeteg adattartalom irányába, amik már adott esetben nem strukturáltan jelennek meg, ezek kiértékelésével óhatatlanul az ember bele-belegyalogol egy ilyen típusú irányba is. Ez esetben nagyon fontos, hogy olyan szakembereket találjunk, akik - általában szemtelenül fiatalok – és teljesen más készségekkel, gondolkodásmóddal tudják az új technológiákat használni.


BI: A rengeteg adat hozzásegíthet ahhoz, hogy mintákat lehessen találni a rendszerben, és ez lehetőséget ad a predikcióra. Önök például tudják, hogy egy cég kivel fog üzletet kötni, vagy hogy merre fog haladni?

CSH: Szoktunk potenciális célcsoportokat elemezni, amit az alapján csinálunk, hogy eddig a cég kikkel kötött üzletet. A hozzájuk hasonló potenciális cégeket le tudjuk generálni. De ugyanez igaz arra is, hogy ki az, aki várhatóan csődbe fog menni, ki az, aki fizetésképtelenné válik rövid időn belül. Itt is különböző modelleket lehet építeni. Ez az év a koronavírus miatt egy egészen különleges év volt, mert abszolút újra kellett igazítani a modelleket, hiszen a régiek statikus, folyamatos működésre vannak beállítva. Nem túl jól kezelik azokat a helyzeteket, ha egy sztenderd folyamatba “belerúgnak”: amikor hirtelen változnak meg a környezeti adatok. Viszont, ha ez megtörténik, akkor olyan modellépítési technológiát kell elővenni, ami éppen ezeket a lehetőségeket tárja fel, és azt nézi meg, hogy ha hirtelen változás van, akkor vajon melyik cég, hogy tudja erre reagálni. Ez lehet egy stabilitási index, lehet egy válságállósági index – nagyon sok mindenen múlik azon, hogy definiáljuk. De a végeredmény az, hogy a hosszú távú életképesség mellett figyeli a potenciális válságreakciót is. Felhasználva a múltat, információk alapján előrevetíti a jövőt.


BI: Azt olvastam, hogy szélsőségesen pesszimista a gazdasági kilátásokat tekintően. Mit lát most, mit jósol a következő fél–egy évre?

CSH: Azt hiszem, már a kérdésben benne van az optimizmus: fél-egy év? Úgy gondolom, inkább másfél évre kéne tenni, amikor alapvetően azt mondhatjuk, hogy kilábalunk a mostani gazdasági helyzetből, amibe a koronavírus bedöntötte az országokat. Magyarországon van egy nagyon komoly elfedő hatás, ami a kormányzati intézkedéseknek tudható be: a hitelmoratórium, a különböző gazdaságtámogató intézkedések. Ezek legtöbbször nem mentesítik a cégeket például az adófizetés alól, és a magánszemélyeket sem, hogy a hiteleiket törlesszék – de gyakorlatilag egy fizetési haladékot kaptak. Úgy gondolom, hogy amikor ezek kifutnak, várható egy csőd- és felszámoláshullám.


BI: Önt személyesen hogy érinti ez az egész, ami történik velünk?

CSH:

A személyiségemből adódóan is olyan vagyok, aki a problémákban a lehetőségeket látom. Általában gyorsan átlátom a körülményeket és ennek megfelelően gyorsan reagálok, utána rendszerint még egyszer végigelemzem, végiggondolom a döntési mechanizmust.

Jelenleg a folyamatos gyors döntések, újratervezések időszakában vagyunk. Talán jövő év elején jöhet el annak az ideje, amikor az ember leülhet, és visszatekinthet az elmúlt kilenc hónapra.


BI: Hogy bírja a home office-t?

CSH: Egészen jól, miután úgy gondolom, van értelme, célja. És remélhetőleg minden tudós teszi a dolgát, úgyhogy ennek megfelelően egyszer vége is lesz ennek az egésznek. Ami talán a legjobban hiányzik: az utazások. És a munkából való kikapcsolódás. Ha az ember nem mehet sehova, és otthon van, akkor „jobb híján” folyamatosan dolgozik. Merthogy valami hasznossal el kell ütni az időt. Egy síelés, egy tengerparti utazás vagy egy kalandtúra igazán kikapcsolna.


BI: Olvastam, hogy szeret százzal lefelé síelni a lejtőn.

CSH: Százzal sajnos nem szokott sikerülni, de ahhoz közel igen. Szeretek gyorsan síelni, gyorsan autózni. Szeretek mindent, ami elvonja a figyelmemet a mindennapi élet problémáiról, mert ez tud igazán kikapcsolni.


BI: Veszélykereső típus? Korábban az autóversenyzésbe is belekóstolt.

CSH: Magát a veszélyt nem keresem. Nem célom összetörni magam, és igazából még csak olyan túl sokszor nem is szoktam ilyen helyzetbe kerülni.

De az, hogy a határokat feszegessem, mindenképpen izgalmas. Mert amikor az ember a határait feszegeti, egészen biztosan nem gondol a következő megbeszélésre. Meg az előzőre sem.

BI: Meséljen az autóversenyzésről! Mit próbált ki? És hol?

CSH: A Hungaroringen volt lehetőség vezetéstechnikai versenyzői tréningre.


BI: A Lotusokkal ment?

CSH: Az Opel autóival. Ezek jó kis fémvázas erősítésű szervo-mentes csodák. Hatalmas élmény volt. Egyébként is úgy gondolom, hogy a versenyzésnek versenypályán a helye. Ezért, annak ellenére, hogy szeretek gyorsan menni, az autópályán például nem versenyzek.


BI: Azt is olvastam, hogy szeret olyan helyre utazni, ahol máshogy élnek az emberek. Akár szegényebben is – mert az ember ilyenkor arra gondol, milyen jó neki.

CSH: Ez kicsit eszembe juttatja, amit néha elfelejtünk. A magyar emberek döntő többsége a világ átlagánál jobban él.

Nem értékeljük, amink van, ahogy élünk. Pedig fontos lenne.

Éppen ilyen az egészség is. Nem gondol rá az ember, amíg nem beteg.


BI: 2020-ban megkapta az év Női vezetője díjat. Ez mit jelent önnek?

CSH: Korábban nem kaptam semmilyen díjat az üzleti életben, és ezért meghatott. Mindig azt gondoltam, hogy az üzleti világban a legnagyobb díj mindig az, amikor jól megy egy cég. A díj visszajelzés is, hogy amit csinálok, jól csinálom.


BI: Fontos, hogy a hangsúly ebben a díjban a nőire helyeződött?

CSH: Szerintem egy jó férfi vezető nem különbözik a nőitől. Van jó vezető, meg nem jó vezető. Majdnem, mint a fizikában (na jó ott van félvezető is...). De ezt egy picit árnyalnám: a nőkben talán részben kevesebb az ambíció, részben pedig sokkal többen választják szívesebben a háttérszerepet. Én, elég erős személyiségként, szerettem felvállalni a vezetői szerepet, a kihívásokból származó problémamegoldást. De nem mindenki ilyen. És az, hogy a nők között talán kevesebb ilyen van, nem feltétlenül probléma, mert bizonyos szakmák meg női túlsúlyban vannak. De ha valaki tényleg szeretne vezetőként tevékenykedni, és tényleg megvan hozzá minden szakmai és emberi háttere, akkor illik lehetőséget adni rá. Egyébként, én soha nem voltam olyan helyzetben, hogy hátrányba kerültem volna amiatt, mert nő vagyok.


BI: Egy érettségiző lánya van, és egy elsős gimnazista fia. Mire neveli őket? Mi a legfontosabb sarokkő?

CSH: Önállóságra. És a kulcsértékek megbecsülésére. Ide tartozik elsődlegesen a család. Másodlagosan az, hogy mindig minőségi dolgot adjanak ki a kezükből, és mindig mindent szívvel-lélekkel csináljanak. Egyetlen komoly tanácsom volt a pályaválasztás tekintetében: próbáljanak olyat választani, amit szeretni fognak egész életükben.


BI: A Bridge Budapest értékei közül mit érez a leginkább magáénak?

CSH: Lenyűgözőnek tartom, hogy van egy olyan kezdeményezés, ami túlmutat pusztán az üzleti haszonszerzésen.

Hogy foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy egy vállalkozó milyen felelősséggel tartozik a munkavállalók, az ügyfelek, és bárki más irányába.

És éppen az tetszett benne, hogy sok különböző ember értékeit igyekszik olyan módon megfogni, hogy összességében egy olyan átadható üzenet lehessen belőle, ami pozitív irányba fordítja a gazdaságot, a szemléletet is. Jót tesz Magyarországnak egy ilyen kezdeményezés.


BI: Mit tud hozzátenni személyesen ön a Bridge-hez?

CSH: Minden tag választott magának különböző értékeket. Az én legfőbb értékem az alkalmazkodóképesség volt. Mondhatnám, hogy a kedvenc állatom a kaméleon. És nem olyan szempontból, hogy mindig színt vált, hanem, hogy alkalmazkodik a környezetéhez, és ez nagyon fontos. Nagyon sokat változik a környezetünk, és fontos, hogy felmérjük ezt a maga teljességében. És nem csak üzleti oldalról, hanem emberiről is. Nekem ezért volt nagyon szimpatikus az idei válság első hullámában tapasztalt emberi viselkedés, mert olyan szintű társadalmi felelősségvállalást láttam sok oldalról, amit már rég nem. Az emberek rájöttek, hogy vannak, akiknek nehezebb a helyzetük, és vannak, akiknek jobb. Akinek pedig csak egy picit is jobb volt, mint az átlag, igyekezett segíteni a többieknek. Én ebbe belekapaszkodnék: ezt ne hagyjuk elmenni azzal, ha véget ér a válság. Egy kicsit próbáljunk újra és újra emlékezni rá, hogy ez fontos dolog.