Írta: Gazsó Orsolya
Két tenni akaró, erős vezető, akik azért küzdenek, hogy az értékes emberek ne kallódjanak el. Ladányi Erika az 1997 óta működő Kompánia Alapítvány keretein belül segíti a hátrányos helyzetű, 10-24 éves fiatalokat. Önkénteseik és mentoraik a velük egykorú társaiknak nyújtanak segítséget egyénre szabott fejlesztéssel. Fehér Éva, az Edisonplatform Menő céges képviselője, Vállalható Üzleti Kultúráért Nagykövet pedig a JOBGROUP ernyője alatt karolja fel a tehetségeket, azon dolgozik, hogy humánerőforrás szolgáltatásaikkal hozzájáruljon ügyfelei céljainak megvalósításához. A Bridge Leaders árnyékprogramban kapcsolódtak össze.
Gazsó Orsolya: Mindhárom árnyékprogramos találkozótok élőben zajlott. Hogyan?
Ladányi Erika: Első alkalommal Éva jött el hozzánk a csepeli tanodába. Már amikor egyeztettük a találkozó időponját, kiderült számomra, hogy Éva nagyon motivált és kíváncsi természetű. Körbevezettem a szervezetünkben, bemutattam a kollégáknak, és találkozott a gyerekekkel is, akiket mentorálunk. Hamar rájöttünk, hogy működik köztünk a kémia, némileg hasonlók vagyunk, a vezetői dilemmáink is megegyeznek, ezért nagyon jól szót értettünk. Mi egy pici, de folyamatosan bővülő és növekvő civil szervezet vagyunk. A tizenéves civil tapasztalatból tudom, hogy egy csapat fejlődése normatív krízisekkel jár. Azt érzem, a Kompánia most egy kisebb krízisben van, ugyanis nem mindig lélegzik együtt a csapat, eltérő mértékű a csapattagok bevonódása, elkötelezettsége. Így a nagy egész nem annyira gömbölyű, ezért szeretném, ha jobban összecsiszolódnánk. Részletekbe menően megosztottam Évával a kétségeimet, nagyon sokat segített nekem a saját tapasztalatainak megosztásával, megmutatta, milyen módszereket alkalmaz ő a saját cégében.
Fehér Éva: A kapcsolódásunk valóban nagyon könnyű volt Erikával, mert mindkettőnknek olyan személyisége van, hogy ha valahova megérkezünk, akkor ott valami történik rövid időn belül, az állóvizet is felkavarja a tenni akarásunk. (Nevet.) Én is megosztottam Erikával a dilemmáimat. Régóta dolgozom vezetőként, sok kompetenciamérésen vagyok már túl, és minden esetben az jött ki, hogy erősek az inspiratív, befolyásolási képességeim. Ez tud pejoratívan is hangzani, de most a fogalom pozitív értelmére gondolok. A hatásfokom mindaddig bizonyítottan jól működött, amíg nem ütött be a járvány, azaz a digitális világ. Az online térben e tekintetben már több bennem a bizonytalanság, nagyon keveset látom élőben a kollégáimat, és nem tudom, hogy ezen képességeim mennyire hatnak digitálisan is. Én is nagyon sok jó tippet kaptam a tanácstalanságomra Erikától.
Arra jutottunk, hogy ha valaki jól érzi magát home office-ban, akkor azt támogatni kell, viszont néha igenis össze kell hívni személyes találkozóra a kollégákat, mert vannak dolgok, amiket egyszerűen nem tudunk online megbeszélni. Nem kell egész napot bent tölteniük ezután sem, csak fél napokat bizonyos időközönként.
Azt gondolom, ez jó kompromisszum lehet vezető és munkavállaló között. Amikor ott voltam Erikáéknál, figyeltem, ő hogyan vezet és kommunikál a munkatársaival, és azt érzem, sokkal karakteresebben, mint én. Én egy picit elpuhultam a digitális térben, mindig szem előtt tartva a kollégák jóllétét. Meg kell találnom az egyensúlyt.
GO: Az egyensúlyt választottad főértékednek a Bridge Budapest programjában is. Ti mikor vagytok egyensúlyban vezetőként?
FÉ: Én akkor, ha a feladataimat el tudom végezni. Racionális és pragmatikus ember vagyok, szeretem tudatosan feldolgozni a kihívásokat, így én már attól is egyensúlyba kerülök, ha megfogom a téma grabancát, és elkezdek vele foglalkozni.
LE: Ez az igény bennem is megvan. Én nagyon rosszul tűröm a feszültséget, a kimondatlan, nem egyenes dolgokat, szerintem ezek mérgeznek. Igyekszem őket irtani és kisimogatni mind a szakmai, mind a magánéletemből.
Számomra az az egyensúly, ha egy döntés után tükörbe tudok nézni, és el tudok jutni egy olyan megoldásra, amiről azt gondolom, hogy méltányos, méltósággal megtehető. Flow-élményem van, ha valami megdolgoztat, és erőfeszítést kell tennem azért, hogy sikerüljön.
GO: Ám ahhoz, hogy tudjanak hinni neked a mentoráltjaid, Évának pedig a munkavállalói, ahhoz elsősorban magatokban kell hinnetek. Ha nem vagytok jól, az rögtön kivetítődik a munkátokra is.
FÉ: Egy vezető akkor van egyensúlyban, akkor tudja elvégezni a rábízott feladatot, ha tud hinni magában. Ha én nem hiszem el, hogy meg tudom csinálni, akkor ki fogja?
LE: Nekem hosszú utat kellett megtennem a Kompániában azért, hogy tudjak hinni magamban. Sokáig önkéntes munkával, aztán pedig főállás mellett vezettem az Alapítványt. Csak négy éve csinálom fizetésért ezt a munkát. Meggyőződésem, hogy ennek az útnak a sikerességében rajtam kívül senki más nem hitt. (Nevet.) Bevallom, számomra is kétséges volt, vajon tudok-e majd annyi bevételt termelni, hogy kijöjjön egy átlagos fizetés, amivel a központi közigazgatást nyugodt szívvel otthagyhatom. Az, hogy ez az út bevált, megerősítette a hitelességemet a kollégáim szemében is. Most arra kell ügyelnem, hogy velem tartsanak az úton, nehogy megtörténjen az, hogy én megyek elől, és amikor hátranézek, nincs mögöttem senki, vagy csak nagyon kevesen. Azon is dolgozom, hogy a kollégák is belső késztetésből jussanak el oda, ahol én most vagyok.
GO: Nagyon jó, hogy ilyen kitartó voltál, Erika, mert amikor az interjúra való készüléskor nézegettem a fotóitokat a honlapotokon, és belemélyültem a történetetekbe, a témátokba, a remény szó jutott eszembe. A gyerekek nektek köszönhetően megtapasztalhatják, hogy milyen érzés, ha gondoskodnak róluk. Ha a saját szervezetetekre gondoltok, nektek melyik szó jut legelőször eszetekbe?
LE: Nekem rögtön két dolog is beugrik, az egyik az út, útmutatás, a másik pedig az utolsó esély, ugyanis nagyon sok hátrányos helyzetű gyermek nálunk leli meg a biztonságát és a kapaszkodóját. Nagyon örülök annak, amit mondtál, Orsi, mert ha a missziónk átjön egy külső szemlélőnek is, akkor teljesítettük a feladatunkat. Nyilván az is fontos, hogy matekból ne bukjon meg a gyerek, meg tudjon olvasni, legyen bizonyítványa, de amit megfogalmaztál, szerintem az a legfontosabb értékünk. Ezeknek a gyerekeknek elsősorban belül kell megerősödniük, hogy majd nélkülünk is megállják a helyüket az életben. Az ő személyiségükben minden perc egy tégla, amit a mentorainkkal töltenek, és ezek a percek örökre velük maradnak, és nem veheti el tőlük senki sem. Abból fognak továbbépítkezni, ha megismerik magukat, a képességeiket, a közösségi szabályokat.
FÉ: Nekem is két dolog jutott rögtön eszembe. Az egyik az emberség, a másik a szakértelem. Az első szónál elsősorban a vállalti kultúrára gondolok, mert szerintem lehet a versenyszférában is úgy vállalatot menedzselni, hogy közben jól érezzék magukat a munkatársak.
Fontos, hogy egy cégben legyen egy vállalható, kiegynesúlyozott vállalati értékrend, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy szakértelem társuljon. Akkor tudunk haladni, ha a kollégák szakértői a saját témájuknak, és üzletileg is nyilván ez fizetődik meg.
A forprofit szférában sokan elfelejtik, hogy az, amit csinálunk, kihat más emberek életére. Mi HR-rel foglalkozunk, azaz munkavállalókkal, állásokat ajánlunk szakembereknek bizonyos pozíciókra. Amikor valakit kiválasztunk egy adott munkahelyre, azt is kell néznünk, hogy annak a személynek valóban ez-e az útja. Figyelembe kell vennünk a családi hátterét, az egész embert kell néznünk, nagyon kell rá ügyelnünk, hogyan hatunk valakinek a jövőjére. Tudnunk kell azt mondani például egy munkakereső és munkakínáló találkozásakor, hogy ti nem vagytok egymásnak valók, keressetek tovább.
GO: Óriási felelősség, hogy karriereket tudtok meghatározni a döntéseitekkel. Erikáék pár napja szervezeti szupervíziót tartottak a dolgozóknak, hogy minél jobb döntéseket hozzanak a szervezettel kapcsolatban. Nektek, vezetőknek, milyen típusú feltöltődés esik jól?
LE: A szerveztünkben kötelező a szupervízión való részvétel. Ha hosszú időn keresztül nincs lehetőségem arra, hogy a sok inputot és ingert lecsendesítsem magam körül, és mindent a megfelelő helyre tegyek el, akkor összeomlok. Nekem a kertészkedés segít a legtöbbet. Van egy óriási veteményesem, ami tavasztól őszig folyamatosan ellát feladatokkal. Amikor ott vagyok, teljesen kikapcsolódom. Nem olyan régen végeztem kétszáz paradicsompalánta és ötven csilipaprika kiültetésével, most pedig vár rám a gazolás, a paradicsomok kötözgetése, karózása. Ezek a tevékenységek teljesen kimossák az agyamat, lelkemet. Sőt füvet nyírni is nagyon szeretek, abban is flow-élményem van. (Nevet.)
FÉ: Engem is a fizikai cselekvések kapcsolnak ki, bár én füvet nyírni nem szeretek, és nem is palántázok, viszont van egy sziklakertem, amit nap mint nap rendezgetek. Minden reggel azzal kezdem a napot, hogy megnézem, melyik ültetvényem virágzik. Ha összegyűlnek fejem fölött a problémahegyek és a viharfelhők, akkor az otthonunkban valami felújul, a családom általában sejteni szokta már, mikor lesz kisebb-nagyobb lakásátalakítás. (Nevet.) Ha gondjaim vannak, akkor nekiállok festeni, bútort felújítani, ásni, tapétázni, takarítani. Emellett nagyon szeretek még koncertekre is járni, a zene mindig és mindenkor feltölt. Nyolc éve járok zumbázni is, az életem része lett, heti két-három alkalommal elmegyek, nagyon jó kis csapat kovácsolódött össze. A zumba utáni negyed órát, amikor csak csevegünk az edzőtársakkal, semmiért sem cserélném le.
GO: A mögötted lévő tapéta is egy stresszes időszakodnak az eredménye?
FÉ: Ez három hete került fel. (Nevet.) Ebben az esetben volt szakember is mellettem, aki segített illesztgetni az anyagot, de ez is egy kreatív, kikapcsoló meló volt, igen.
GO: Éva, amikor ellátogattál Erikáékhoz, mit láttál?
FÉ: Egy egymásra odafigyelő közösséget. Ha belépsz Erikáékhoz, azonnal megérzed a nyugalmat, náluk minden szervezetten, professzionálisan halad, és ami még feltűnt, hogy mindenki mosolyog. Tanúja voltam egy kedves jelenetnek az egyik gyermek és mentoráltja között. Úgy segítette és támogatta a tanulót, hogy nem csinálta meg helyette a feladatot, hanem arra próbálta rávenni, hogy ő is dolgozzon magán. A segítőkészség nem arról szól, hogy a kicsik feneke alá tolunk mindent, felnőttként csak akkor tudnak majd megállni egyedül is a lábukon, ha úgy fejlesztjük őket, ahogy Erikáék teszik.
LE: Nagyon jól esik, Éva, amit mondasz.
Azokért a gyerekekért tudunk dolgozni, akik maguk is tesznek azért, hogy fejlődjenek.
És ha ez nincs meg, akkor az eredmény sem tartós. Amikor felveszünk egy új fiatalt, nagyon fontos szempont, hogy lássuk benne a lehetőség magját. Nem azt várjuk el tőle, hogy matekzseni legyen, hanem csak annyit, hogy tenni akarjon magáért, és hogy el akarjon mozdulni a kiindulási állapotából. Egyébként Éváék kuckója is nagyon kellemes, második találkozónk ugyanis a Jobgroupban volt. Látszik, hogy Éva szereti azt az irodát, otthonos helyet varázsolt belőle. Ömlött belőlünk akkor is a szó, annyi témát megnyitogattunk már közösen, hogy órákig tudunk csevegni.
GO: Ezért lett harmadik és negyedik találkozótok is.
FÉ: Így van. Negyedik alkalommal nem Erika, hanem a Tanoda szakmai vezetője, Andi látogatott meg minket a cégben. Andi HR-mesterképzésen tanul, mi meg mivel HR-esek vagyunk, ezért felajánlottam neki, hogy két ügyes, talpraesett kollégám mesél neki, hogy a gyakorlatban milyen ezt a szakmát űzni.
LE: Andi a legrégebbi kollégám és társam a Kompániában. Úgyhogy a szervezetnek és nekem is óriási segítség, ha segítséget vagy közös gondolkodáslehetőséget kap Éváéktól. Hálásak vagyunk neki ezért.
GO: És ti ketten szeretnétek-e valahogyan együttműködni a jövőben?
LE: Eddig egy konkrétum merült fel köztünk: félévente rendezünk ruhaturit a hátrányos helyzetű családoknak, ilyenkor egy héten keresztül ingyen elvihetik, amire szükségük van. Amikor ezt az akciót megemlítettem Évának, felcsillant a szeme, mert ő meg pont akkor szelektálta ki a ruháit. A kollégái között is gyorsan elterjedt a turis hír, úgyhogy Éva egy egész autónyi ruhával és adománnyal érkezett a találkozónkra. (Nevet.)
FÉ: Azt még nem is említettem, Erika, hogy mi már gyűjtjük a következő adag adományt, azt karácsony előtt oda tudjátok majd adni a rászorulóknak.
GO: A Kompánia Alter nevű tagozat szenvedélybeteg fiataloknak nyújt alternatívát. Nektek van-e olyan szenvedélyetek, amivel dolgotok van?
FÉ: Nekem ilyen nincs. (Nevet.) Olyan van, amelyről tudom, hogy jó lenne elhagyni, de megbékéltem a gondolattal, hogy örökre velem marad, ez pedig nem más, mint a csokoládé. (Nevet.) Állandó diétázó vagyok, de mindig olyan módszert választok, amiben megengedett a csoki fogyasztása. A csokoládé adja az egyensúlyt a diétámban. (Nevet.) Persze voltak olyan törekvéseim, hogy ezentúl nem eszem több édességet, de rá kellett jönnöm, hogy alkalmatlan vagyok a csokimentes életre. A mértéket betartom, arra odafigyelek, hogy ne vigyem túlzásba a cukrot, de teljesen megtiltani magamtól nem tudom.
LE: A szenvedélyhez a kertészkedést, a földdel való munkát mondanám több okból is. Azon túl, hogy relaxál és nagyon sok örömet ad, komoly belső munkára is késztet a természet. Márai is megmondta: te magad vagy a kert és a kertész egyszerre.
GO: Éva egy korábbi interjújában arról mesélt, hogy szívesen élne egy olyan országban, ahol a mérték az érték. A Kompánia Alapítványban lóg a falon egy tábla, ahová bejelölhetik a gyerekek, hová utaznának el. Legtöbben Balatont és Debrecent jelölik meg, Budapesten belül pedig étterembe mennének. Ti hová utaznátok el most legszívesebben?
FÉ: Nagyon régóta vágyom Izlandra, és nagyon szeretem a skandináv országokat is, de ugyanúgy a délieket is. Ami észak és dél között van, az számomra semleges. (Nevet.)
LE: Én a déli országok imádatához tudok csatlakozni, de nekem a Kőrös-holtág is tökéletes, ugyanazt az érzést adja, mint a tenger. Rezervátum-jellege van, mintha megállt volna az idő ott harminc éve. Ha benne vagyok a vizében, megnyugtat, helyre tesz, és rádöbbent, hogy a víz az úr. A krétai falvak is nagyon vonzanak, semmi pucc, semmi giccs, letisztultak, szépek, turistától mentesek.
GO: A vezetői poszt is olyan egy kicsit, mintha folyamatosan utaznátok, nap mint nap A pontból kell eljutni B-be.
FÉ: Pontosan. A vezetői lét maga egy út, amiben az ember folyamatosan fejlődik. És nem csak attól, hogy jönnek az új feladatok, és mindig van mit megoldani, hanem a vezetői szerep, az önismeret, hogy vezetőként hogyan old meg az ember egy-egy helyzetet, az egy folyamatos tanulás. Erikáék példája jól mutatja, milyen hosszú út vezet odáig, hogy egy egyszemélyes szervezetből egy 18-20 fős, biztos talpakon álló intézmény váljon.
LE: Ha tudnád, mennyi energiámat vitte el ez a vezetői utazás! (Nevet.) Az elején nem tudtam felfogni, hogy a fenében nem tud két év egyforma lenni. Pedig tök jól ismerem már az államkincstári és a minisztériumi ellenőröket, a vállalati projektek elszámolását is megtanultam már, mégis különböző minden esztendő. Most már örülök neki, hogy mindig van új kihívás előttem, és természetessé vált, hogy mindig úton vagyok, mert a feladatok, kihívások is formálnak engem.