Írta: Patakfalvi Dóra
Zsikla Gábor, a Jókenyér ügyvezető igazgatója és Ladányi Erika, a Kompánia Alapítvány kuratóriumi elnöke
A Jókenyér 30 éve készít 100%-ban természetes alapanyagokból, tartósítószer-, színezék- és ízfokozó-mentes pékárut, az országban egyedülálló volumenben. A cégnek 170 dolgozója van.
A Kompánia Alapítvány 1997-ben jött létre azzal a céllal, hogy nehéz sorsú gyerekek és kamaszok számára nyújtson komplex, felzárkózást segítő programokat. Csepelen két intézményt működtetnek, a Kompánia Tanodában hátrányos helyzetű gyerekek tanulás-támogatását végzik, a Kompánia Alter pedig egy olyan alacsonyküszöbű szociális szolgáltatást kínál, amely 12-24 éves szenvedélybeteg fiataloknak segít a továbblépésben.
Patakfalvi Dóra: Ti sem indultatok túlságosan közeli területekről. Egy pékség és egy alapítvány vezetője hogyan tudott egymásra hangolódni?
Zsikla Gábor: Összesen háromszor találkoztunk, az első alkalom az ismerkedésé volt, a másodikon Erika eljött az üzemünkbe, ahol együtt végigjártunk a gyártási folyamatokon, a harmadikon pedig én látogattam el hozzájuk a csepeli tanodába. Egyébként amikor az elején meg lehetett jelölni, hogy milyen típusú szervezet vezetőjét választanánk magunk mellé, illetve milyen ügyet támogatnánk, én a gyermekszegénység és a gyermekek oktatásból való kiesésének ügyét jelöltem meg. Korábban is több hasonló nonprofit szervezetet támogattam, mert van egyfajta érzékenységem az ilyen társadalmi ügyekre. Bár éppen gyermekszegénységgel foglalkozó szervezettel még nem voltam kapcsolatom soha.
Ladányi Erika: Ehhez képest az én három jelöltem között nem volt Gábor, ezzel együtt nagyon nyitottan és kíváncsian álltam hozzá. A kapcsolatunkban végül egyértelműen engem coach-olt Gábor, jellemzően én hoztam az aktuális dilemmáimat, ő pedig nagyon sok tanácsot adott nekem, főleg a vezetővé válás témájában.
P.D.: Például?
L.E.: Az egyik dilemmám az volt, hogy az alapítvány vezetői feladatai mellett elsősorban szükségből elvállaltam az egyik telephelyünk szakmai vezetői feladatait is, és számomra kérdés volt, hogy a két feladatot lehet-e párhuzamosan vinni. Gábor véleménye pedig nagyon szíven ütött, és felszabadítólag is hatott, mert azt mondta: azt kell csinálni, amit az ember szeret csinálni, és majd idővel le fog tisztulni bennem és a szervezetben is ennek a helye. Beszélgettünk még időkeretekről és időbeosztásról is, de talán a legemlékezetesebb mondata az volt, hogy vezetőnek senki nem születik, hanem egy hosszú, problémákkal és tapasztalatokkal teli folyamat során válik valaki azzá.
Zs.G.: Mivel én pont a tanácsadó bizniszben töltöttem el sok évet, az a tapasztalatom, hogy egy jó mentoring kapcsolat legalább fél év közös munkánál kezdődik. De arra azért ez a három alkalom is elég volt, hogy kicsit belelássak, és teljes mértékben lenyűgözzön az, amit Erikáék csinálnak.
P.D.: Erika, téged mi indított el a gyerekek, illetve a szociális szféra irányába?
L.E.: Először középiskolai magyartanárként végeztem, majd szociológus diplomát szereztem, és főként a hajléktalanság problémája vonzott erre a területre. Mindig is foglalkoztatott a társadalmi rétegződés, az alsóbb rétegek sorsa, az egyetem után dolgoztam hajléktalanellátásban Békéscsabán, utána pedig központi közigazgatásban, minisztériumokban, amiben elfáradtam, motivációt vesztettem. Közben született egy saját gyerekem, és megerősödött bennem, hogy a legértelmesebb befektetés az, hogy gyerekeket nevelünk, gyerekeknek segítünk. A gyerekekkel, családokkal való közös munka nekem nagyon sokat ad. Mióta az alapítvánnyal foglalkozom fő tevékenységként, rengeteget fejlődtem emberileg és szakmailag is. Nagyon nehéz kenyér a civileké, de nagyon sokat vissza is kapsz a befektetett munkából.
P.D.: És Gábor, szerinted nálad honnan jön az érzékenység a téma iránt?
Zs.G.: Édesanyám pedagógus volt, talán ide vezethető vissza, hogy az oktatás témájában mindig megpróbáltam aktív lenni. A gyermekszegénység viszont Magyarországon egy alaposan elhallgatott téma. Jelentős társadalmi problémának gondolom az elkallódó gyerekek ügyét is, ezért nagyon fontos, hogyha a szülők nem foglalkoznak egy gyerekkel otthon, legyen egy hely, ahol a gyerek le tud ülni tanulni, és meg tudja csinálni a leckéjét. Nagyon megindító volt, amikor Erika elmesélte, hogy vannak gyerekek, akik sok esetben náluk esznek először délután kettőkor. Ezért most annak a megoldásán dolgozunk, hogy a Jókenyér valamilyen módon terméktámogatással is hozzájáruljon az alapítvány működéséhez.
P.D.: Szerinted általánosságban hogyan lehetne hatékonyabban összekötni a forprofit és a nonprofit szférát?
Zs.G.: Szerintem legelőször is a kapcsolatokat kell egymással megteremteni – ez az alapja mindennek. A nonprofit szervezeteknek a színes-szagos bemutatkozó PDF anyagok alapján mindig nehezebb támogatást gyűjteni, mintha a támogató személyesen szerez benyomást a másik tevékenységéről. A kapcsolat akár kezdődhet azzal, hogy a forprofit cég vezetője elmegy önkénteskedni abba a bizonyos szervezetbe.
P.D.: A szociális érzékenységen túl találtatok meglepő hasonlóságot kettőtök között?
L.E.: Gábor sokáig dolgozott coach-ként, és elmondta, miért váltott, és hogyan lett egy nagy pékség vezetője. Beszélt arról, mennyire elfáradt és kiégett az emberekkel való közvetlen munkában – egy olyan munkában, ahol saját magával és a személyiségével dolgozott. Ezen a ponton kigyulladt előttem is egy piros lámpa, hiszen én is így dolgozom, amit bár nagyon szeretek, esetenként iszonyúan sok és nehéz tud lenni. Emiatt nagyon kell az embernek vigyáznia magára. Gábor tudatosan váltott, és bele mert vágni egy olyan vállalat menedzselésébe, aminek a tevékenységéről addig semmilyen tudása nem volt. De azt mondta, nem is a kenyérgyúráshoz, hanem a vezetéshez kell jól érteni.
P.D.: A Bridge vezetője szerint még kevés hazai vezetőnek vannak legalább 10-15 évre ható tervei. Ti hogy álltok ezzel? Mennyire gondolkodtok előre?
L.E.: Nagyon is vannak terveink és stratégiánk, köztük egy olyan, amivel komoly szintet lépnénk előre: egy új telephelyet, családok átmeneti otthonát szeretnénk létrehozni, aminek az előkészítésén másfél éve nagyon keményen dolgozunk. Készült már üzleti tervünk, szakmai programunk és egy három éves pénzügyi terv is, és egy kapcsolódó fundraising terv is (most indítunk egy major donor fundraising kampányt). Mivel épületet nem sikerült szereznünk a meglévő partnerségeink köréből, az otthon céljaira szolgáló épületet meg kell találnunk, meg kell vennünk. Ha mindez megvalósul, komplexebb és mélyebb segítséget tudunk nyújtani a nehézségekkel küzdő családoknak.
Zs.G.: Én nagyon előre gondolkodó típus vagyok, ezért a kérdés is nagyon megszólít. Az, hogy milyen örökséget hagyunk magunk után, szintén fontos téma számomra. Tehát gondolkodom is ebben a távlatban, bár konkrét terveim a megvalósításukra egyelőre nincsenek. Már csak azért sem, mert nem vagyok túlságosan optimista a jelenlegi környezetünkből kiindulva. Nem könnyű ügyeket felvállalni és vinni, és azt is látom, mennyi áldozattal jár. Erika részéről is. Ezért nagyon becsülöm őt és mindenkit, aki szinte az életét szenteli a jó ügyekért.