Írta: Bus István
Miért jó egy csak nőkből álló ügyvédi iroda? Mire tanít meg az életben egy kemény válás? Haladunk-e a nemek közötti egyenlőséggel, vagy csak egyhelyben toporgunk? Törös Judit ügyvéddel, a Vállalható Üzleti Kultúráért kezdeményezés Nagykövetével végigvettük a kérdéseket – és megkapjuk a válaszokat is.
Bus István: Miért érezte úgy, hogy a Bridge Budapest a háló, ami megfogja?
Törös Judit: Mert egy nagyon nehéz élethelyzetbe kerültem. Volt egy viszonylag nagy megbízása az irodánknak, amit úgy veszítettünk el, hogy nem a teljesítményünkön múlt, hanem egész más, rajtunk kívül álló szempontokon.
Akkor szembesültem először ennyire markánsan azzal az érzéssel, hogy milyen az, amikor valakit nem a teljesítménye alapján ítélnek meg, ráadásul úgy, hogy sok másik ember életéért voltam és vagyok azóta is felelős. Főleg azért volt sokkoló, mert mi az irodában valódi elköteleződés mellett végezzük a munkánkat. Az ügy és az ügyfél iránt egyaránt.
Amikor elveszítettük a megbízást, épp akkor kerestek meg Veráék (Pistyur Veronika, a Bridge Budapest ügyvezetője – a szerk.) az ötletükkel, hogy vegyek részt a Vállalható Üzleti Kultúráért kezdeményezés gondolkodói körében, ami az érték- és teljesítményalapú, transzparensen működő vállalati kultúrát hivatott népszerűsíteni. Az első beszélgetésünk Verával annyira inspiráló volt, hogy elkezdtük a közös gondolkodást, és többed magunkkal letettük a Vállalható Üzleti Kultúráért kezdeményezés alapköveit, megfogalmaztuk azokat az értékeket, amelyek mentén az általunk vágyott világban a vállalkozások működnek.
BI: Honnan merítettek? Volt külföldi minta?
TJ: Nem tudok róla. Mindenki a saját tapasztalatait és ötleteit tette be a közösbe.
BI: Ön mit vitt?
TJ: 2000-ben végeztem az egyetemen, és 2004-ben szakvizsgáztam. De volt egy nagy törés az életemben, amikor majdnem pályaelhagyó lettem. Harminckét éves voltam, amikor kiderült számomra, hogy nem működik a házasságom. Nehéz időket éltem, amikor elváltam, és teljes átalakuláson ment keresztül a személyiségem. Tulajdonképpen onnantól számítom a felnőttkoromat.
BI: Megkeményedett?
TJ: Nem. Inkább úgy fogalmaznék, akkor kezdtek el felerősödni bennem azok az értékek, amiknek a mentén azóta is működöm – és a missziómmá vált, hogy másokat is arra sarkalljak, hogy így éljenek. A válásom utáni három év gyakorlatilag azzal telt, hogy fejlesztettem magam, és kerestem a saját utamat, az integritásomat, és azt, hogy melyek azok az értékek, amelyek mentén szeretnék élni és dolgozni. Ebben aztán mindenféle spirituális és nem spirituális út is benne volt. Elolvastam tonnaszám mindenféle önismereti és önfejlesztő könyvet, és arra jöttem rá, hogy tudatosság és felelősségvállalás nélkül nem lehet élni. Megtanultam: először saját magamért kell felelősséget vállaljak, és csak ezután tudok másokért is.
BI: Ez tényleg a felnövés egyik lépcsőfoka.
TJ: Valóban az. És akkor arra kezdtem rájönni, hogy ügyvédként még inkább felelős vagyok. Ennek hatására pedig az ügyfélköröm is elkezdett átalakulni: olyanok érkeztek, akiket hasonló gondolkodás jellemez, mint engem.
BI: Mi jellemzi pontosan?
TJ: Egy másfajta megközelítésmód. Sajnos a magyar vállalkozások nagy része tele van rossz beidegződésekkel és rossz mintákkal, ami sokszor pusztán a helytelen szocializációból és abból fakad, hogy nincs meg a megfelelő jogi tudás és segítség ezek levetkőzéséhez.
Éppen ezért meggyőződésem, hogy az ügyvédeknek különösen nagy felelőssége van abban, hogy a vállalkozásokat és a vállalati vezetőket a transzparens, legális és etikus működés felé tereljék. Olyan ügyfelekkel szeretek dolgozni, akik igénylik az együttgondolkodást. Akik az ügyvédet nem egyfajta végrehajtó, hanem sokkal inkább proaktív szerepbe helyezik egy ügy megoldásában, aki érti a vállalkozás üzleti folyamatait és műszaki specifikációit és egy projekt kezdetétől a végéig ott ül az asztalnál. Azt gondolom, hogy alapjaiban kell megváltoznia az ügyfelek az ügyvédek munkájáról és szerepéről alkotott képének.
A saját magánéleti helyzetem okán pedig erősen kialakult bennem a szolidaritás és a felelősségvállalás más nők iránt, hiszek a női erőkben-energiákban, a női összefogásban, miközben a hagyományos értékeket is mélyen a magaménak vallom.
BI: Szoktak az ügyvédek válogatni az ügyfeleik között?
TJ: Nem tudom, másnál mi a szokás, de én nem vállalok olyan ügyet, ami az értékrendemmel nem összeegyeztethető. Előfordult olyan, hogy valakit emiatt utasítottunk vissza. Az ügyvédi munkához nagyfokú szenvedély is szükséges, és azt gondolom, hogy – mint minden mást az életben –, ezt is akkor lehet jól csinálni, ha az ügy és az ügyfél iránt egyaránt személyesen is el vagyunk köteleződve.
BI: Tényleg lehet így dolgozni ügyvédként?
TJ: Hogyne. Szerintem részünkről ez az a plusz, amivel többet nyújtunk, mint mások.
BI: Semmi hidegfejű profizmus?
TJ: Nos, én egy női ügyvédi irodát vezetek – jelenleg tizenöten vagyunk, de voltunk harmincan is. A női ügyvédi iroda egy jól működő modell, bár most éppen csatlakozik hozzánk egy férfi is. Tehát alapvetően természetesen nem ennek mentén választunk munkatársat. A munkánkhoz és az ügyeinkhez kell alázat, szorgalom, precizitás, állhatatosság és kitartás. A férfiak nagyon jó stratégák, de többnyire vadásznak, megszerzik a vadat, és gyakran otthagyják, főzze meg más. Mi pedig megfőzzük. Hozott anyagból dolgozunk – és ebből hozzuk ki a legjobbat. És ebben, azt gondolom, talán jobbak vagyunk, mint sok férfi. Ha elvállalunk egy ügyet, akkor addig megyünk, amíg a legjobb megoldást meg nem találjuk. Csak a tökéletessel vagyunk elégedettek. A profizmust pedig nem hidegfejűséggel, hanem érzelmi intelligenciával párosítjuk. Tény, hogy általában a nők érzelmi intelligenciája, empatikus készsége fejlettebb, a megérzéseik jobban működnek, és a probléma megoldásához való hozzáállásuk és megközelítésmódjuk is teljesen más, mint a férfiaké. És ez sokszor nagyon sokat segít egy ügy megoldásában, egy elmérgesedett üzleti probléma feloldásában, vagy a tárgyalóteremben. Az irodában pedig elkezdtünk olyan környezetet kialakítani, amellyel könnyebb a női munkavállalóknak.
Nálunk a legtöbb ügyvédnek egy-két-három gyermeke van, és nem hiszek abban, hogy ugyanazon feltételek között mérettetnek meg férfiak és nők. Egy nőnek más munkafeltételeket és körülményeket kell teremteni, mint egy férfinak. Nálunk például teljesen rugalmas a munkaidő-beosztás – mert a háztartásokban nem egyenlő arányban oszlanak meg a munkán kívüli egyéb terhek a férfiak és a nők között.
BI: Azt mennyire osztja, amit a genderkutatók és a feministák is, hogy - némileg leegyszerűsítve - sok pozícióban a nők azért lehetnek sikeresebbek mostanra, mint a férfiak, mert eltanulták a férfi-viselkedésmintákat és elsajátították a férfi-skilleket? Tehát nem csak főznek, hanem már vadásznak is?
TJ: Ebben biztos, hogy van igazság. Magamat egy kicsit néha férfinak is gondolom, mert egy teljesen elférfiasodott világban kell érvényesülnöm, ahol kizárólag a hagyományos női eszköztár és gondolkodásmód nem mindig működik. A női sikereket ugyanakkor abban is látom, hogy a döntéshozói pozíciókban egyre nagyobb szükség van az empatikus és szociálisan, illetve társadalmilag érzékeny megoldásokra. Ha rajtam múlna, éppen ezért minden igazgatóságban és vezetői testületben ülne legalább egy nő. A nők többsége ráadásul állhatatos problémamegoldó, mert nincs bennük addig egyensúly, amíg feszültség van. És ez nagyon sokat segíthet az üzleti világ minden területén. Éppen ezért magam is mély meggyőződéssel hiszek a mediációban és alkalmazom is a munkám során, mert mindig a win-win helyzetek létrehozása lebeg a szemem előtt.
BI: Merrefelé tartanak az egyenlőséggel kapcsolatos ügyek Magyarországon?
TJ: Szeretném, ha ezek az arányok valóban változnának, de ehhez komolyabb szemléletváltásra lenne szükség. Ezt viszont még nem érzem. Néhány évvel ezelőtt voltam egy Müller Péter-előadáson, ahol Müller azt mondta, hogy a matriarchális társadalom irányába haladunk. És aki ezt nem veszi tudomásul, az nem fog tudni érvényesülni. Nos, lehet, hogy haladunk, de eléggé lassan. Nagyon szeretném, ha ez felgyorsulna, és ezt valamilyen formában a missziómnak is tartom. Az iroda éppen most esett át egy teljes arculatváltáson, amelynek keretében újradefiniáltuk a működésünket, tudatosan meghatároztuk a jövőbeli működésünk irányait, és tovább fejlesztjük a szervezetet. A jövőben sokkal nagyobb szerepet szánok a társadalmi felelősségvállalásnak is.
BI: Miközben most is támogatnak már ügyeket.
TJ: Van egy gyermekotthon, amelyet évek óta rendszeresen támogatunk. Adományoztunk már a Piros orr bohócdoktoroknak, illetve időről időre több kutyaotthonnak is. Vállalunk pro bono ügyeket, elsősorban bajba jutott nőknek. Az irodában tehát a társadalmi felelősségvállalás szervesen összefonódik a vállalati kultúrával, és jelenleg is azon dolgozom, hogy ezt még jobban megszilárdítsam és kiterjesszem más irányokba is.
BI: Van-e erre fogadókészség az üzleti szférában?
TJ: Egyre inkább. Sokan kezdenek egyre tudatosabban élni. Erre pedig rásegített az elmúlt néhány hónap is.
BI: A Covid-19 járványra gondol?
TJ: Igen. Vannak olyan értékek, amelyek fel fognak erősödni. Ilyen például a szolidaritás.
BI: Önben hogy csapódott le ez az elmúlt két hónap? Mire jutott?
TJ: Korábban reggeltől estig csak mentem, megállás nélkül. Legalább tizenkét program volt beírva a naptáramba, és közben bonyolítottam harminc telefont. A lakásomat reggel nyolc és este nyolc között gyakorlatilag egyáltalán nem láttam. Miközben szerettem itthon lenni, és mindig is vágytam rá. Úgyhogy ez a vágyam teljesült. Az irodával egyébként egy hét alatt álltunk át a teljes home office-ra. Az első héten már gyakorlatilag mindenki otthon dolgozott. Egyébként is komoly hangsúlyt fektetek az informatikára, és arra, hogy mindent tudjunk úgy működtetni, ha fizikailag nem vagyunk az irodában. A kialakult helyzet és a környezettudatosság, valamint a fenntarthatóság jegyében pedig elkezdtem dolgozni azon, hogy az iroda működését egy olyan professzionális informatikai rendszer alapján tudjam működtetni, ami egyrészt nagyon értékes az ügyfelek számára, mert adatvédelmi szempontból teljesen biztonságos és pillanatok alatt akár nagyon nagy számú ügy esetében is bármely adat, információ kinyerhető belőle, másrészt pedig lehetővé teszi gyakorlatilag a papírmentes ügyvédi iroda működtetését, ami azt gondolom talán egyedülálló a piacon.
A jelen helyzet hatására ugyanakkor az is kiderült, hogy a személyes jelenlétet semmi nem tudja pótolni. Igenis szükség van emberi interakcióra, igenis szükség van a személyes jelenlétre – különösen a mi munkánkban ezeket egyszerűen nem lehet kiiktatni.
BI: Ha lenne képessége, mit változtatna meg globális szinten?
TJ: Nagyon hiszek a prevencióban. Mindig csak szaladunk magunk után, és mindig csak megoldásokat keresünk a már kialakult helyzetekre, ahelyett, hogy tudatosan előre gondolkodnánk. Ez úgy igaz az én szakmámra, mint bármelyik másikra. Éppen ezért kitartóan dolgozom azon, hogy az általam képviselt cégek a működésük során a preventív megoldásokra fektessék a hangsúlyt, mert hosszútávon ezek minden szempontból előnyösebbek, mint a problémák utólagos kezelése.